Ennek a történetnek az előzményét itt olvashatod: Találkozás

***

- Hát tényleg ez a vágyad?
Lajoska imádattal nézte a gyönyörű asszonyt. Már több, mint három órája, hogy a lakásába érkezett ez a csodálatos nő, és már több, mint három órája hallgatta őt. Lajoska készségesen megmutatott neki mindent, amit kért. Bekapcsolta a laptopot, végigjátszott neki több szintet a királylányos játékkal. Majd váltottak, és sorra vettek mindent, amivel mostanában játszani szokás: a világépítőset, a zombis-növényeset, a madarasat, sőt, néhány retro játékot is, olyanokat, mint ahol a sárga sajt kapkodja be a pöttyöket. Lajoska alig hitte el, hogy ez a szépség semmit nem tud a gépek világáról, és hogy pont ő lehet az, aki megmutat számára mindent. És a nő itta minden szavát, csak rá figyelt, úgy, ahogy azelőtt még soha senki.
A kemény szemű kísérője ugyan vele tartott, de a férfi megállt az ajtóban, mint egy testőr, és többé egy szót se szólt. Lajoska pedig szinte szárnyakat kapott, elfelejtett dadogni, és boldogan szívta be a szobában lassan elterjedő friss, női illatot.
- Igen, igényt tartok a szerkezetedre! - válaszolta most a nő. - Nincs semmi akadálya, ugye?
- Nincs, nem, nem, már hogy lenne? Csak... ugye, visszahozod? - Lajoska nem akarta csak úgy elengedni ezt a tüneményt. És hát, mégiscsak az ő laptopjáról volt szó.
- Tudok ám még mutatni trükköket! - vigyorgott nyomatékosításképpen a nőre.
- Miért is ne? Legyen, visszahozom, hogy még többre megtaníts. Ám most indulnunk kell.
- És, és, és mikor jössz?
- Hamarosan. - azzal az ellenállhatatlan nő a hóna alá csapta a laptopot, és elégedett mosollyal elindult az ajtó felé.
- Várj, izé... azért ez ám elég drága szerkezet!
Ekkor az ajtó mellől előre lépett a félelmetes, izmos alak.
- Az úrnő azt mondta, indulnia kell. - szólalt meg jeges hangján.
Lajoska ereiben hirtelen megállt a vér. Erről a figuráról teljesen meg is feledkezett! Mit szól ez bele? Már-már szóra nyitotta a száját, amikor észrevette, hogy a fickó keze lassan, de biztosan az övén fityegő tőr fele mozdul. Ekkor fordult hátra az ajtóból a nő.
- Hagyd! Hűséges szolga volt, és még hasznunkra lehet. Adj neki egy kavicsot a törpék kincséből.

Diamond.jpgA félelmetes férfi változtatott a mozdulaton, és a tőr helyett egy bőrzacskót emelt le az övéről. Belenyúlt, és valamit Lajoska lába elé dobott.
- Nesze. Ne próbálj követni minket. Majd jövünk, ha az úrnő úgy látja jónak.
Azzal mindketten kisétáltak az ajtón, a tátott szájú Lajoskát magára hagyva a gondolataival.
Csak hosszú percek múlva tért magához, és nézte meg, mit is hagytak ott a látogatók. Egy csillogó, mesterien metszett kő volt. Lajoska már látott ehhez hasonlót az ékszerbolt kirakatában, és azon helyes, apró címke is fityegett: "Gyémánt".

A hófehér bőrű bűbájos asszony és a hideg tekintetű cicanadrágos férfi pedig akadálytalanul vágott át a lakópark házai között, vissza a parkba, ahol Pircsi először látta meg őket. Gond nélkül sétáltak át a két fa között, ahol még mindig enyhén rezgett a levegő. A smaragd színű erdőben a férfi azonban megállította a nőt.
- Eltűnt a malac. - némán vizsgálta a talajt, megsimított néhány fűszálat, míg társa várakozott.
- Egy ember és egy farkas járt erre. Tudjuk, kik. De aztán... jött még valaki. Talán egy másik ember, de könnyebb, mint egy felnőtt.
- A törpék! - vágta rá a nő. - Pedig megtiltottam nekik, hogy elhagyják a bányát! Új szövetség állt volna össze?
A férfi villámgyorsan előhúzta tőrét, és a bozótosban arra felé fordult, amerre Pircsi gurult le. Szemében tűz lobbant, és már-már elindult, hogy megkeresse a betolakodót.
- Hagyd ezt most! - fogta le a kezét a nő. - Nincs veszíteni való időnk.
A férfi fegyelmezett gyorsasággal tette el a fegyvert, mintha soha ott se lett volna. Csak a szemében csillogó apró szikra mutatta csalódottságát.
Már indultak volna, amikor a nő még megtorpant.
- Rombold le az átjárót! Nem akarom, hogy még több segítséget hozzanak. Időt kell nyernünk, hogy hasznosítsam ezt! - azzal megsimította a hóna alatt tartott laptopot.
A férfi odalépett a földbe szúrt két bothoz, és kihúzta azokat. A biztonság kedvéért pedig a hátára erősítette a két megtermett husángot.
- Remek. - szólt a nő. - Nem fognak egyhamar újabb varázsbotot találni. Most egy jó ideig mi döntjük el, lesz-e a világok között újra átjáró.

Hozzászólás (0) Találatok: 1264

Ennek a történetnek az előzményét itt olvashatod: Indulás

***

Pircsi moccanni se mert. Gondolkozni próbált, de nem járt sok sikerrel, ami nem is csoda. Mert hát milyen magyarázat lehet arra, hogy egyik pillanatról a másikra egy vadidegen helyen találja magát? Erre nincsen magyarázat. Talán az Interneten, a keresőben lenne valami, de itt tuti nincs wifi. Pircsi a telefonja után nyúlt, hogy ellenőrizze, legalább térerő van-e ebben a furcsa erdőben. Csakhogy a telefonja nem volt a farzsebében.
- Afffene!
Anyu mindig mondta, hogy ne tegye a farzsebébe a telót. Először is, ez nem egy Gorilla Glass-es példány, és nem is ütésálló. Elég erősen ráülni, és annyi neki. Aztán meg így hagyta már ott egyszer a nagyinál, egyszer meg a kémia előadóban a suliban. De eddig mindig meglett, szóval úgy gondolta, elég csak jobban figyelni, és nem lesz baj. Erre tessék, most megint eltűnt a telefon! Piros mama biztos csak hümmögni fog, anyu meg levonja a zsebpénzéből az új árát. A zsebpénzből, amiből a nagy nyárvégi koncertre akart jegyet venni. "Na, az nem történhet meg!"
Pircsi úgy ült fel, mint egy keljfeljancsi, és szélsebesen kezdte el túrkálni az avart. De hiába kotorászott négykézláb, a sűrű levelek között egyszerűen nem volt semmi.
- Üdvözöllek. - szólalt meg egy hang hirtelen, valahol a háta mögött. Pircsi megfordult, és a bokrok és a fák között próbált szétnézni, amúgy négykézláb.
- Ki az? - kérdezte.
- Itt vagyok! - hallatszott ismét a hang.
- Hol?
- Nem, nem ott a bokor tetején. Inkább itt, az alján.
Pircsi tekintete követte az utasítást, és a zöld mogyoróbokor aljára nézett, de ott nem volt senki. Csak a sűrű avar, egy nagy kerek levél, és azon egy zöldes-barnás béka. "Biztos elbújt a bokor mögött ez a fickó." - gondolta.
- Nem látlak, légyszi bújj elő, akárki is vagy!
- Pedig éppen rám nézel.
Pircsi szája tátva maradt. Nem volt senki a bokor mögött. Fölötte sem. A hang a békából jött.
- Na neeee, ugye nem? - nyögte ki végül.
- De igen, én szóltam hozzád. Keresel valamit?
Pircsinél még mindig tartott a totális agyfagy. Az addig oké, hogy Piros mama egy óriási kutyával gyalogol a parkban. A filmforgatós-tőrös alakoktól már kicsit borsódzott a háta, de ettől a helytől még inkább. Ahol smaragzöld levélen ücsörgő békák beszélnek hozzá, és az egyetlen kapcsolata a normális világtól elveszett!
- Hol a telefonom??! - szinte kiáltott kétségbeesésében.
- Az milyen szerzet, ha nem sértelek meg, kegyes hercegnő?
Pircsi megint alig jutott levegőhöz. Ez a zöldes-barnás mütyür itt előtte úgy beszélt, mint ahogy a színházban szoktak. Igen, amikor az osztállyal a Rómeó és Júliát nézték meg, na kábé ott mondtak ilyeneket a színpadon.
- Nem tudod milyen egy telefon? Ja, persze, hát te egy béka vagy. Egy béka nem tudja, milyen egy telefon. Világos, még akkor se tudja, ha beszélni azért tud. Egy beszélő béka.
- Fennséges hercegnő, milyen a kinézete a telefonnak nevezett szerzeménynek?
- Jaj, hát fekete, lapos, és üveg a teteje. Ha nyomkodod, tapizod, akkor világít. De inkább ne nyomkodd és ne tapizd, mert az enyém. Valahol itt esett ki a zsebemből, ahogy legurultam a dombról. Tényleg, megnézem fentebb!
- Kérlek, várj, csodás hercegnő!
- Mire?
- Látom, hogy rendkívül szomorú vagy. Nyilván nagyon fontos neked ez a telefon.
- Még jó, hogy fontos! Tudod, milyen drága egy ilyen kütyü?
- Sok aranyat fizettél érte?
- Aranyaaat? - Pircsi szeme elkerekedett. Ez a béka tényleg nem tudja, mire jó a telefon. - Nem, kemény forintokba került. De nem is ez a baj. Ez a legkevesebb. De anyutól kaptam, és ő biztos nagyon fog haragudni, hogy elhagytam. És még ez is semmi. Mert most már végképp nem tudom, hogy hol vagyok. Az volt az egyetlen dolog, ami haza vezethet, érted? Ami összekötött a normális világgal. Hogy fogok így innen visszatalálni? - Pircsi szája megremegett, és hiába akarta visszatartani, néhány könnycsepp bizony végiggurult az arcán.
- Csöppet se sírj, hercegnőm! Ha valóban oly' fontos számodra ez a telefon, én visszaszerzem!
- Megtennéd? - Pircsi az arcát törölgetve nézett a békára. Aztán észbe kapott. - Jajj, ne már, hát hogyan találnád meg te, egy béka? Én már végigkutattam itt mindent. Egyszerűen lehetelenség ebben a sűrű avarban bármit is meglátni, nem érted?
- Én jobban ismerem a bokrok alját, mint te. Nem lesz könnyű, de meglelem neked a szerkezetet, hercegnő.
- Jó. Légyszi, keresd meg!
- Rendben. Előbb azonban meg kell ígérned valamit.
- Oké, mondd, rendben lesz.
- Ez azt jelenti, hogy igen?
- Igen, igen, csak mondd már, mit akarsz! - Pircsi egyre türelmetlenebb lett.
- Felséges hercegnő, arra kérlek, hogy a telefonodért cserébe fogadj engem pajtásodul.
Pircsi rámeredt a békára.
- Ezt most hogy érted?
- Vegyél magad mellé, oszd meg velem mindened. Bánj velem úgy, ahogy a többi barátoddal. Mostantól fogva ahová te mégy, oda megyek én is. Amit eszel, azt eszem én is. Ahol hálsz, ott alszom én is.
Pircsi azt hitte, rosszul hall.
- Na várj, ezt most nem értem. Azt akarod, hogy cipeljelek magammal, meg etesselek?
- Igen. És aludhassak az ágyadban. Cserébe visszakapod a telefonodat. Áll az alku?
Pircsi csak bámulta a békát, de közben az agya sebesen pörgött. Mert ugye, ha visszaszerzi a telóját, az első az lesz, hogy felhívja anyut, elmondja, hogy a nagyi eltűnt, ő itt és itt van. Anyu érte jön, vagy legrosszabb esetben a rendőrök megkeresik. És ha megtalálják, ha innen kiszabadul, akkor ki van zárva, hogy ez a béka vele jönne. Nem, a lakóparkba biztos nem jönne vele, meglátja és visszaugrál az erdejébe. Végül is, nem volt sok veszíteni valója.
- Áll.
A béka széles szája még szélesebbre húzódott. Pircsi meg mert volna esküdni rá, hogy elvigyorodott.
- Nos, hercegnő, ne feledd szavad! És most, tisztelettel kérlek, nyúlj be ez alá a levél alá, amin ülök.
Pircsi óvatosan kúszott közelebb a bokor aljához, és még óvatosabban nyúlt be a nagy kerek levél alá. Keze hideg üveg felületet érintett, majd marka gyorsan rázárt a megszerzett kincsre.
- Ez az! Köszönöm!
Azonnal felemelte, és nyomkodni kezdte a képernyőt. Szerencsére semmi sérülés nem látszódott az érzékeny szerkezeten, még egy karcolás se volt a kijelzőn. Ahogyan nem volt térerő se. Pircsi csalódottan nézte a kütyüt.
- Gyerünk, te vacak!
Kétségbeesetten próbálta hívni anyukáját, de a vonal olyan süket volt, mintha Piros mama tolldunyhája alá dugta volna a fejét. Pircsi lehajtotta a fejét.
- Úgy látszik, itt ragadtam.

***

A történet folytatódik, kattints ide: Kifizetve

***

Hozzászólás (0) Találatok: 1471

Ennek a történetnek az előzményét itt olvashatod: Segítség

***

- Farkas! Azonnal indulnunk kell. A jótündér varázslata talán magához téríti Petit. - Piros mama szemébe tűz költözött, ahogy társára nézett.
- Nehéz lesz.
- Hát persze, hogy nehéz lesz. Ne cicázz, tudod, hogy mindig vannak akadályok, de mi ketten mindig leküzdjük. Úgyhogy ne vacakoljunk, induljunk.
- Félreértesz. A malac lesz nehéz.
- Hívd a többieket.
kreatív írás mesekönyv farkas- Éppen ez az. Szétszóródtunk. Nézd, néhány dolog megváltozott, mióta utoljára jártál itt. Csuklyás vadászok járnak az erdőkben, és üldöznek mindenkit, aki a szabadságot választja. Az arcukat nem mutatják meg, nem tudjuk, ki küldte őket. Végül a farkasok népe szétszóródott. Így van esélyünk a túlélésre. Ismerjük ezt jól, még a régi, sötét időkből. - Farkas lehajtotta fejét, csak rosszallóan felhúzott ínye mutatta haragját.
Piros mama egy pillanatra elhallgatott, majd egészen furcsa dolgot művelt: elkezdett tornázni. Fejkörzés, lábkörzés, csuklókörzés, majd a derék következett. Mindezt olyan hajlékonyan, mint egy tízéves lány. Aztán sóhajtott egy nagyot.
- Huhhh. Rendben. Működik a varázslat. Még mindig friss vagyok! Gyere, keressünk néhány botot. Az itteni ruhám a közelben van?
- Egy fa odvába rejtettem. Kövess!
Farkas odavezette Piros mamát egy közeli fához, s a gyökerek között rejlő odúban egy takaros csomag várta az idős hölgyet. Ráncos keze végigsimított a piros csomagoláson, majd kioldotta a kötelet. Hatalmas, piros köpeny bukkant elő elsőként, nagy piros kapucnival. Aztán piros szoknya, hosszú, földig érő, de mégis kantárban végződő. Végül egy puha fehér blúz rejlett a csomagban. Piros mama kigombolta az otthonkája felső gombját, aztán kérdően Farkasra nézett.
- Ugye, nem nézed végig?
- Forduljak el?
- Légy szíves!
Farkas vigyorogva fordított hátat, és Piros mama pillanatok múlva nagyot fújtatva szólt.
- Pffff. Kész vagyok.
- A köpenyedet elfelejtetted.
- Nem véletlenül. No, eredj, keress te is valami nagy husángot, meg néhány erős botot.
A Kerek erdő sűrű, erős fái bőven adtak rőzsét a gyűjtögetőknek, így hamarosan erős, hosszú faágakkal tértek vissza Peti malachoz. Piros mama határozott mozdulatokkal kötözte őket össze, majd rájuk erősítette a piros köpenyét is, elől pedig a piros ővből formázott hámot. Így készítettek hordágyat a barátja számára. Amikor azonban Farkashoz akarta erősíteni, az egy lépéssel hátrébb húzódott.
- Nekem kell cipelnem a malacot?
- Jajj, elfeledkezhetnél néha a múltról, te vén szamár! - csattant fel Piros mama.
Farkas felhúzta az ínyét.
- Szamár, az végképp nem vagyok.
- Jól van na. Majd néha cserélünk. De igazán kezdhetnéd te.
- Hát legyen. Már csak egy kérdés maradt. Merre induljunk?
- Mondtam már: a jótündérhez!
- Láttad a falut?
- Igen.
- A füstöt is?
- Igen.
- Mondtam: néhány dolog megváltozott, mióta itt jártál. Rég nem merészkedtem a falu közelébe. Az emberek megint barátságtalanok lettek a magamfajtával szemben. De eddig bíztam benne, hogy ott azért rendben mennek a dolgok. Egészen a mai napig. A fehér csuklyások egy csapata reggel betört oda, és egyszerűen feldúlták a házakat. A füst mindent belepett, és a malac sírva jött el hozzám. Hiába az elbizakodottság, azért van erő, amitől a kőfalak is leomlanak.
- Hagyd már ezt a régi nótát, Farkas!
- Igen, te vagy az, aki képes békét teremteni. Ezért úgy döntöttünk, elhívunk. A malac leszúrta a varázsbot egyik felét, én a másikat. Ő itt maradt őrizni az átjárót. A többit tudod.
- Igen, de mit változtat ez azon, hogy Petit el kell vinnünk a jótündérhez? - Piros mama türelmetlenül szegezte előre az állát, karját a mellén keresztbe fonva vizslatta az erdőt.
- Piroska, figyelj rám! Nem mehetünk a falu felé!
Piros mama elhallgatott. Tündérhonba a falun át vezetett az út. Ha elkerülik az utat, csak egy választásuk maradt.
- Át kell kelnünk az Üveghegyen.
Farkas lehajtotta a fejét. Tudta, hogy társa megértette, milyen nagy bajban vannak. Lassan mert csak újra ránézni Piros mamára, de amit látott, megdöbbentette. Piros mama ugyanis szélesen mosolygott.
- Nos, Farkas, készen állsz? Ahogy elnézem, újabb kaland előtt állunk. Te, meg én - mint már annyiszor!
Farkas szemében is láng gyúlt.
- Akkor hát...?
- Akkor hát nincs más hátra: mentsük meg a világot!

***
A történet folytatódik, kattints ide: Találkozás

Hozzászólás (2) Találatok: 1349

Ennek a történetnek az előzményét itt olvashatod: Zuhanás

***

- Nos, hová is kerültünk? - amikor kérdezett, akkor se lassított le a királynő. Mint ahogy a tekintetét se pazarolta a körülötte lévőkre. Csak előre, a célra szegezte a szemét. Vagyis a helyi ivóra.
- Úrnőm, ez tehát az a világ, ahonnan a szakadár farkasok segítséget szoktak hívni. - válaszolta a Vadász.
- Ezt én is tudom. Többet tudsz mondani?
A férfi egy lépés távolságból, tiszteletteljesen meghajolva követte a nőt. Szemével azonban a környezetét vizslatta, és szokás szerint többet látott, mint bárki más.
- Itt nincs varázslat, és nincsenek fegyveresek. Az átjárót ezen az oldalon senki nem őrizte. Az út szabad Ön előtt, Fennség.
- Akkor tehát tegyük azt, amit a farkasok szoktak.
- Hívjunk segítséget? Innen? - a Vadász meghökkenve nézett Úrnőjére.
- Természetesen. - a királynő arcán pengeéles mosoly terült szét, ahogy kezét az itteni kocsma kilincsére helyezte.

Margitka a poharakat tisztogatta éppen. Hétköznap volt, délelőtt, és a nagy meleg ellenére se volt vendég az eszpresszóban. Kivéve Lajoskát, a lakópark mindenesét, aki minden reggelét itt kezdte. Nem volt Lajoska iszákos, kikérte az egy korsó sörét, aztán elüldögélt mellette, figyelte az utcát, beszélgetett. Mindenki tudta, hogy itt megtalálják, így szerzett munkát: ha leszakadt a polc, össze kellett rakni a szekrényt, vagy le kellett mázolni az ablakkeretet, mindenki őt hívta. De most a kutya se járt erre, és Lajoska jobb híján egy játékba kezdett a telefonján.
- Lajoskám, főzzek egy kávét?
- Ne, ne, ne, hagyd csak, Margitka! Ne, ne, ne fáradj, jó lesz így, jó így. Csak...
Lajoska azonban soha többé nem fejezhette be ezt a mondatot, mert a kocsma ajtaja hirtelen szélesre tárult. A napfény beömlött, majd megakadt egy hosszú szoknyás női sziluetten.
- Adjon Isten jó napot! - a hideg és nyugodt hang csöndesen szólalt meg, mégis betöltötte az egész helyiséget. Lajoska tágra nyitotta a száját, úgy bámulta ezt a gyönyörű nőt. Margitka viszont az évek során megszerzett vendéglátós rutinnal fel se vette a fura köszönést.
- Jó napot! Mit adhatok? - morogta a foga között.
- Híreket.
- Na, ha beszélgetni akar, akkor menjen a parkba pletykálni. Itt viszont előbb rendelni kell, aztán beszélgetünk. - Margitkának valahogy a hideg futkosott a hátán ettől a nőtől. Talán, ha elég morcos lesz hozzá, elmegy innen, talán nem rendel semmit, és akkor ki se kell szolgálni.
kreatív írás pircsi sör- Egy kupa sert kérek. - hallatszott most egy mély hang az ajtó felől.
Az ajtón belépő második idegen szemét Margitka arcába fúrta, és ezzel elvágott minden vitát. Margitka nem tudta levenni a tekintetét a magas, szőke férfiról, aki olyan áthatóan nézett most rá. Automatikusan nyúlt a korsó felé, és további szó nélkül csapolta is a sárga folyadékot.
- Messziről jönnek? Messziről? - Lajoska bátortalanul szólalt meg. - Csak mert... csak úgy kérdezem ám.
- Meglehetősen hosszú útról jöttünk. - a lenyűgöző szépségű nő most fordult először Lajoska felé. - És nagyon érdekel minket ez a vidék.
- Hehehhhe! Ez a vidék? Ez? Mármint, hogy ez itt? - Lajoska még sose látott turistát a lakóparkban.
- Pontosan. Mesélj el mindent, amit az itt lakókról tudsz.
- Hát, hát izé. Nincs sok mesélni való. Itt olyan normállis emberek vannak csak. Vagyis hétköznapiak, na. Nem ilyen csinosak, mint maga. - Lajoska belepirult az utolsó mondatba.
- Szépnek látsz?
- Maga a legszebb, akit valaha is láttam! Izé.. még annál is szebb! Szépnek tetszik lenni, na!
A csodálatos nő elmosolyodott, és közelebb lépett Lajoskához. Kihúzta a másik széket, és az asztalra támaszkodva hajolt, hajolt Lajoska felé. Száját már szóra nyitotta, amikor Lajoska telefonja hirtelen pittyegni kezdett. A pillanat elszállt, a mosoly tovatűnt a gyönyörű arcról, helyette gyanakvóan nézett a férfira.
- Ez mi?
- Semmi, semmi, semmi. Csak a telefonom. A játék, a királylányos, ez az új, tudja. Tudja, amit most mindenki játszik. Igen, izé, amikor a sárkány elrabolja. Csak letettem, és pittyeg.
- Ki kell szabadítani a királylányt?
- Igen, igen, igen. De ezen a vacakon elég nehéz ám, otthon, a nagy gépen már eljutottam a nyolcas szintig. Mondjuk, közben egyszer majdnem megöltem a királylányt, mert véletlenül az ötösön beomlasztottam a barlangot, de aztán lett még egy életem. A sárkány elleni kard is megvan ám. Ismeri? Ismeri a játékot?
- Mutasd meg, hogy működik ez.
- Jó, jó, jó. Itt kell megnyomni, és aztán elindul, látja?
A nő összeráncolta a szemöldökét, ahogy a kis képernyő fölé hajolt. Lajoska szinte beleszédült, hogy egy ilyen szép asszony ül mellette. Nem is tudta figyelni a telefonját, és még el se kezdődött a játék, de már megjelent a felirat: GAME OVER!
- Most hová tűnt? - számonkérőn csattant fel a nő.
- Nem, nem, nem tűnt el, csak izé. Most ezen nem tudom megmutatni.
- Folytasd tovább!
- Nem szeretne inkább valami mást játszani? Van itt madaras, vikinges, zombis, azokat könnyebb ám a telefonon!
- A kardot akarom látni. A sárkány ellenit. Meg a királylányt.
- Jó, jó, jó. De az itt nem megy. Kicsi a memória, na, na.
- Akkor vigyél az otthonodba.
Lajoska eltátotta a száját. Hogy őhozzá egy ilyen szép hölgy ellátogatna? De aztán meglátta a nő ellentmondást nem tűrő tekintetét, és gyorsan válaszolt.
- Igen, igen, igen. Most? Mármint azonnal?
- Nem óhajtok várakozni.
- Akkor tessék! Tessék jönni, erre tetsszen!
Lajoska majdnem elbotlott, ahogy megbabonázva felállt, és elindult a kijárat felé. A varázslatos szépségű nő szó nélkül követte. A férfi a pultnál letette a korsóját, tekintetét még egyszer Margitkáéba fúrta, majd némán távozott.
Margitka tátott szájjal, szótlanul bámult utánuk.
- Micsoda pasi! Még cicanadrágban is! - sóhajtotta.

***

A történet folytatódik, kattints ide: Indulás

Hozzászólás (0) Találatok: 1361

Lukváry Töhamér barlangjában borongott. Nem volt ebben semmi szokatlan, mindig ezt tette. A barlang sötét volt és nyirkos, ugyanakkor megnyugtatóan meleg. Itt jókat lehetett borongani.
Töhamér valójában mást se csinált, csak merengett és sóhajtozott. Néha papírt ragadt, és leírta, ami eszébe jutott. Írt az igazságtalanságról. Írt a szegénységről. Írt a jogtalanságról. Gyakran jól és szépen. Aztán papírtekercseit gondosan összetekerte, és a fiókba süllyesztette. Esetleg a lába alá rugdosta.
Töhamér roppant szomorú volt, mert senkit nem érdekelt, amit ő írt. Pedig csodálatos volt költészete, megdöbbentőek sorai. Mégse jött soha senki a sötét és nyirkos barlangba, hogy megdicsérje őt.
Néha a szél felkapott egyet-kettőt a lába körül összegyűlt tekercsek közül, és kifújta a napra. A sugarak szépen felragyogtak a fehér papíron, és megcsillantották a tintát. A katicabogarak és a hangyák vígan mászkáltak rajta, míg végül egy-egy madár felhasználta a puha anyagot, hogy fészkében jobban melegedjenek a kis fiókák.
Lukváry Töhamér időnként megszólította az isteneket. Az ő isteneit, akiket rajongásig tisztelt. Tőle messze laktak ezek az istenek, és roppant módon elfoglalta őket saját nagyságuk, és annak fenntartása. Valójában jóindulatú istenek voltak, de nekik se volt könnyű a helyzetük: mindig újabb és újabb istenek érkeztek, és könnyedén a Tartaroszban végezhették, ha nem figyeltek. Így hát ritkán hallották meg Lukváry Töhamér sóhaját. Néha egy-egy dícsérő szót azért juttattak neki, de hát többre igazán nem futotta az erejükből.
Lukváry Töhamér ilyenkor a fellegekben járt. Napokig elfelejtett borongani is, és merengés helyett megkockáztatott némi álmodozást is. Aztán megkordult a gyomra.
Eleinte mérges volt az éhségre, aztán megszokta azt is. Hiszen ez dicsőség. Hallotta, régen az istenek is éhezve kezdték. Ez lesz a jó út, az éhezés vezet az istenséghez! És ilyenkor boldogan tovább borongott. És megerősödött hitében: minden elnyeri a maga jutalmát, és ezért nem kell tenni semmit! A valódi érték majd feltör, mint a búvópatak! Csak meg kell szenvedni érte.
Egy szép napon egy ember tévedt a barlangba. Teljesen véletlenül, hiszen Töhamér barlangjának bejáratán semmi se jelezte, hogy itt valami történik, valaki szenvedésből épít falakat. A gyanútlan látogató Töhamérra villantotta zseblámpáját.
- Kérem tegye el! Ez túl világos! Egyáltalán, kicsoda maga?
- Elnézést kérek! - mivel udvarias volt a látogató, a földre irányította a fényt. - Olvasónak hívnak.
- Miféle szerzet maga? Mit akar tőlem?
- Magam sem tudom... Jé, mi ez itt a lábánál? Talán egy novella?
- Hozzá ne nyúljon! Maga ezt úgyse értheti meg!
A látogató azonban már felvette a papírost, és a lámpa fényénél olvasni kezdte.
- Dehát ezt érdekes... Hmmm... mond vele valamit. Tudna nekem még ilyet adni?
- Hogy képzeli? Az istenek szerint ezek még nem érettek meg a nyilvánosságra! Nekem tökéletes minőséget szabad csak a napvilágra hoznom! Faragatlan tuskó!
- Ez esetben elnézést kérek. A viszontlátásra.
Így hát Lukváry Töhamért magára hagyta az Olvasó. Többet nem zavarta senki.
Életét éhezve, magányosan, egy borongós sóhajjal zárta be. Boldog volt.
Rajta nem segíthetett senki.

Hozzászólás (2) Találatok: 1222

2. oldal / 9

Lájkold a Facebookon is!

Kreatív írás tanfolyam

A jobb agyféltekés kreatív írással 2 nap alatt íróvá válhatsz.

Jelentkezéshez, bővebb információkért kattints ide:

Író születik tanfolyam

 

Go to top