Léna már öt napja csinálta ezt, és nem, akárhogy akarta, nem tudta abbahagyni.
A könyvet pontosan öt napja találta, a metrón otthagyva. A koszos, londoni metrón, a szétdobált újságok között hevert. Semmi különös nem volt benne, puha kötésű, kissé rongyos volt, látszott, hogy már korábban olvasták. Talán az arany betűk a gerincén, ahogy megcsillant rajtuk a fáradt neonfény. Talán az vonzotta oda a szemét. Vagy ahogy a becsukodó metró-ajtón bezúduló állott levegő meglibbentette a könyv lapjait. Így visszatekintve már lehetetlenség volt megmondani, miért nyújtotta ki a kezét, miért vette föl a könyvet, és miért is olvasott bele. De onnantól nem volt megállás.
A betűket falta, és a képek peregtek előtte, ő pedig sodródott. Nem látta többé a szomszéd ülést, nem látta az ablakot, nem látta a metrót, de különösképpen nem látta az előtte fekvő könyvet, a leírt szavakat se. Úgy merült le, mint egy örvénybe, és mindig ugyanaz lett a vége: egy ismeretlen állomáson eszmélt, körülötte a még reggel magával hozott ásványvizes üvegek palackjai szétszórva, és a közben eltelt időről semmi, de semmi más információja nem volt, csak amit ott, a történetben, a könyvet olvasva átélt.
A legkülönösebb az volt, hogy egy percig se aggódott. Az idő nem számított, úgyse várja otthon senki. Nem mindegy, hogy a sarki csirkéstől egy órával később viszi haza a csípős csirkeszárnyakat, hogy aztán a négyszemélyes asztalnál egyedül egye meg? Vagy hogy lemarad a híradóról, na bumm, az Interneten úgyis elolvashatja a híreket. Úgyhogy másnap reggel is betette a táskájába a könyvet. Lassú, megfontolt mozdulattal, és közben alig észrevehetően megsimította a gerincét, az arany betűket.
És amikor vége lett a munkának, a nyolc órás adminisztrációs robotnak, szinte repült a metró felé. Leült, és nem bírt magával, nem bírta kivárni, hogy hazaérjen, a keze saját maga számára is megmagyarázhatatlan türelmetlenséggel kotort a táskájába. Oda se nézett, mutatóujja végig simított az arany betűs, puha gerincen, és már kapta is elő a könyvet. És megint megtörtént.

Petya fáradt volt, a teste zsibbadt, és lüktetett. Nem is csoda, az imént még egy lovagi tornán vett részt. Legalábbis képzeletben - a józan esze ezt diktálta, hogy csak képzeletben történt meg mindez. Mert az nem lehet, hogy valaki talál egy könyvet a metrón, és elkezdi olvasni, és aztán kiesik egy óra az életéből. Az nem lehet, hogy az agyába nem fér be más kép, csak amit a történet diktál. Az nem lehet, hogy a teste minden alkalommal magán viseli a kaland nyomait. Petya informatikus volt, az agya azt bizonygatta, hogy ez lehetetlenség. Csak érzéki csalódás lehet. De a teste mégis zsibbadt, és a szíve mégis minden nap rávette a kezét, hogy a puha kötésű könyvet gyömöszölje be zakója belső zsebébe. Még most is, amikor randija lett volna munka után, most se bírta megállni, hogy ne vegye elő, csak egy pillanatra a könyvet. Ránézett az órájára, ellenőrizte az időt. "Megint egy óra. Se több, se kevesebb."- gondolta magában. Mindig ennyi volt, ezt már a második alkalommal is lemérte, mint ahogy az azóta eltelt tíz esetkor is, óramű pontossággal egy óra esett ki az életéből. "Ezt nem fogja megérteni Elaine." A fakóbarna hajú angol lányt két hete kezdte fűzni, egy pubban, és jól haladtak a dolgok. Egészen addig, amíg rá nem talált a könyvre. Mert azóta egyre kevésbé érezte vonzónak a lányt, és egyre jobban vágyott a könyvvel kettesben lenni. Szerette volna, hogy a lány megértse, egyszer szóba is hozta a könyvet, de Elaine csak összeráncolta a szemöldökét, és furcsán nézett rá. Hát persze, hol van olyan ember, hol van olyan lány, aki ezt megértené, aki képes ezt megérteni?

Léna csalódottan ocsúdott fel, és az órájára pillantott: egy óra telt el ma is. Kicsit zsibbadt a lába, mert fél perce még éppen egy lovagi tornát nézett végig, pompás hercegnői ruhában, de keményre ácsolt fa padon. És a szíve még mindig a győztes vitézért dobogott. De a szeme már itt volt, a londoni metró kopár beton falát kutatta. "Nem, lovagok nem léteznek."- gondolta magában. Mert hol lehet olyan férfit találni, aki megértené ezt, a kábulatot, amiért minden nap beteszi a táskájába a könyvet.

Léna előre lépett, és tompán pislantott balra. Először csak a szeme sarkából látta meg. Aztán oda kellett kapnia a fejét, és többet nem tudott mozdulni. Csak nézte, nézte a fiút. A puccos öltönyt, az egy órás várakozásban elkókadt virágokat, az üres kávés poharakat, és a kezében a könyvet. A puha borítós, gerincén arany betűkkel díszített könyvet.

Petya leengedte karórás kezét, és csalódottan nézett jobbra. És akkor földbe gyökerezett a lába. Mert ott állt előtte a lány, ugyanúgy, mint a hercegnő az előbb a történetben, masnival, fekete hajjal és mélyfekete tekintettel, és a kezében ott volt a könyv.

Maguk sem tudták, mennyi ideig nézték így egymást. Léna számára mindegy is volt az idő, és többé Petya se akarta kontrollálni a perceket. Csak belemerült ebbe a csodásan fekete szempárba, ahogy az is úszott, kutatott az ő barna szemében, falták, simították, ölelték egymást a szemükkel, és akkor mindketten rájöttek, hogy miért is találták meg pár nappal ezelőtt azt a könyvet. Hogy többé nem kell magyarázkodni.

Véletlenek nincsenek. Csodák vannak.

Léna könnyű mosollyal karolt Petyába. Többé soha nem költötte el egyedül a vacsoráját.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/130-kreativ-iras-kep-alapjan-7

Hozzászólás (1) Találatok: 1074

Mária kétségbeesett dühvel csukta be szobája ajtaját. Ez nem lehet, ez nem történhet meg vele! Tudta, hogy nem lett volna szabad ideköltözniük, ez az ostoba otthon! Tessék, csak három hónapja vannak itt, de Sanyinak már ez is elég volt ahhoz, hogy összeszedjen valakit!
Mária idegesen túrt bele a hajába, megigazította a kilazult csatot. Folyton kicsúszik, mióta ilyen a haja. Hiába jön házhoz a fodrász, ez már nem lesz a régi. Neki mindig szép, laza hullámos haja volt, sose kellett fordászhoz járnia. Kicsit levágott belőle, megmosta, és dauer nélkül könnyen beállt a frizurája. De ez már nem göndörödik, csak szanaszét áll a haja, mint egy szénaboglya.
Remegő kézzel igazította meg a haját a tükörben. Ibinek dúsabb haja volt, persze, de hát ő tíz évvel fiatalabb nála. Tíz év, és Sanyi nem szégyelli magát, folyton vele sugdolózik! Sok itt az özvegy asszony, sokkal több, mint az egyedülálló férfi. Hát ő nem hagyja magát, ha Sanyi azt hiszi, bárkivel kikezdhet, akkor ő se marad adósa! Ott van a Lajos, a múltkor is előre engedte a sorban az étkezőben. Az egy úriember!
Idegesen túrta elő a rúzsát, amit még a lányától kapott a születésnapjára. Mélybordó volt, a szenvedély színe. Bal kezével lefogta a jobbat, nehogy remegjen, úgy festette ki a száját. Nnna, így már mindjárt más! Zöld szeme büszkén villant vissza rá a tükörből. Ezt úgyse tudja überelni senki, a legszebb szeme még mindig neki van itt az egész házban!
Sanyi is mindig azt szerette benne, akkor is, amikor először mentek együtt kirándulni az üzemi kollégákkal. A János-hegyre látogattak, és a harsogó kék ég olyan könnyelművé tette őket, még kabátot se vitt magával. Sanyi persze ott lebzselt körülötte, és amikor eleredt az eső, ketten bújtak a kabátja alá. De sokat nevettek akkor, ahogy futottak le a hegyről! Persze a barátnőjének is feltűnt a vidám Sanyi, egyszer még meg is akarta hivatni magát a Lizsébe, de Mária akkor már résen volt. Ő nem osztozik senkin, soha!
Most se fog, az fix! Büszkén szegte fel a fejét, fölcsatolta azt az aranymedált, amit az elsőszülött fiúk születésekor kapott Sanyitól. Lássa csak a saját szemével a gazember, hogy mit veszíthet! Felöltötte a legszebb mosolyát, és olyan lendülettel igyekezett az ebédlőbe, hogy ha valaki ránézett volna simán hetvenesnek mondta volna, de semmiképpen nem tippelik nyolcvannál többnek - amennyi valóban volt.
Az ebédlő ajtaja szokatlan módon be volt zárva. Kicsit szorult, és erővel kellett lenyomni a kilincset, de ez nem állította meg őt. Annál inkább a látvány, ami bent várta.
Az Indián Nyár Idősek Otthona összes lakója ott sorakozott az ebédlőben. Az ablak előtt lufi füzér lógott, és egy nagy torta állt, rajta egy esküvői pár és egy 60-as gyertya. Sanyi széles mosollyal állt a torta mellett, és kezét nyújtotta felé.
"Te jó ég! "- hasított Máriába a gondolat. "Ma lenne a házassági évfordulónk?!" A dátumokkal hadilábon állt mostanában. Földbe gyökerezett a lába, megszólalni se tudott zavarában.
Ibolya karolt bele, és vezette át a termen.
- Ez a Sanyi nagyon ügyes ám! - súgta Mária fülébe. - Nem volt könnyű meglepetést szereznie, úgy figyelted minden lépését!
Felcsendült egy régi sláger, a "Nem adlak másnak", Sanyi átölelte, és táncra keltek.
- Te gazember! Jól megleptél! - Mária lehunyta a szemét, és szégyenlősen bújt férjéhez.
- Hát persze! Én zöldszemű tündérem! - és Sanyi szemérmetlen csókot nyomott imádott felesége szempilláira.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/129-kreativ-iras-kep-alapjan-6

Hozzászólás (1) Találatok: 1087

Anna feje fájt, a szája kiszáradt és a szeme összeragadt a csipától, mégis boldog volt!
Végre a helyére került a kirakós minden darabkája, és érezte, hogy ott van, ahová tartozik.
Két hónapja, hogy eladta az autóját, lefoglalta a jegyet és a szállást ide, Ibizára. A barátai furcsállották, a családja pedig nem értette, miért utazik el pont Karácsony előtt. Őt meg nem érdekelte a családja, pont elege volt belőlük. Képtelen lett volna még egy ünnepet együtt tölteni velük, felölteni a kedveskedő mosolyt. És az állandó kérdések: "És, van már udvarlód? Mi van azzal a fiúval, akivel a múltkor láttalak a Ferenciek terén? Na, ne titkolózz már!"
Helyette elment, és bikinit vásárolt, meg színes alsóneműket. Jó is volt, a plázákban pont leárazták a nyári holmikat, tök jól tudott shoppingolni. Soha nem érezte még magát olyan szexinek, mint amikor a feszes farmerokat, a bőrét durván simogató lenvászon ingeket próbálgatta.
Aztán elment a fodrászhoz, és levágatta a haját. Legyen teljes a változás! A rövid frizura sokkal jobban passzolt hozzá, vagány és merész lett tőle. Végre felemelte a fejét, többé nem a járdát fixírozta, amikor sétált, hanem kihívóan nézett a járókelők szemébe. Na, mit szóltok?
A repülőúton azért a torkában dobogott a szíve. Nem volt benne biztos, hogy ez menni fog neki. Innen talán már nincs visszaút. Aztán elkapta a hely szelleme, a hotel még coolabb volt, mint a prospektusban. Trendi barokkos színek, napszemüveges arcok, és végre, a vágyott szabadság! Végigbulizta az éjszakát, és nem, ezúttal nem egyedül ment haza.
Anna boldogan simította végig a lepedőt, és az izgalom újra feltámadt a zsigereiben, amikor megérintette a mellette fekvő testet. A lány ki se nyitotta a szemét, úgy mosolygott rá vissza. Adrienne-nek hívták, és ő volt Anna életében az első, aki igazán boldoggá tette.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/123-kreativ-iras-kep-alapjan-5

Hozzászólás (2) Találatok: 1069

Mary legyűrte a zsigereiből feltörő sikolyt. Tágra nyílt szemét a kislányra szegezte, és próbált valami utat vágni az agyában kavargó-kiabáló gondolatok között. Belekapaszkodott a takaróba, a lenvászon érdessége valós volt, és biztos. Halkan szólalt meg, és csak egészen kicsit reszketett a hangja:
- Mit szeretnél?
A kislány csak Bobbyt nézte.
- Játszani. - a hangja tisztán, ellentmondást nem tűrően csengett. Mary ösztönösen kinyújtotta a karját, védelmezően takarta el a kisfiút a lány elől.
- Nézd, ő most alszik. Hagyd így, békésen, jó?
A kislány szeme megvillant a mozdulat láttán.
- Ő már az én barátom lesz, örökre! - Maryre emelte a tekintetét. - Ne állj közénk!
Hirtelen feltámadt a szél, és valami megkoccant az ablakon. Mary odakapta a tekintetét: a nagy fa egy ága verődött az emeleti ablaktáblának. Mire visszanézett, a kislány sehol se volt.
A folyosóról léptek zaja szűrődött be a nyitott ajtón át. Jól hallhatóan járkált valaki ott kint. Mary ránézett Bobbyra: édesen aludt apja mellett, biztonságban. Óvatosan kibújt a takaró alól, és kiment a folyosóra. A zajok már nem onnan hallatszottak, hanem a földszintről. Motoszkálás és gyerekhangok szűrődtek fel a lépcső aljáról. Mary felkapcsolta a villanyt, és lassan, csöndesen odasétált a lépcső tetejéhez.
- Van ott valaki? - szólt le.
Ebben a pillanatban újra feltámadt a szél, és Mary egy furcsa nyomást érzett a hátán. Maga se értette, hogyan veszítette el az egyensúlyát, de egyszer csak megállíthatatlanul, hatalmas robajjal esett, zuhant lefelé a lépcsőn. Karja a korlátnak ütközött, maga alá fordult, és iszonyatosan fájt, ahogy lent, a földszint kövezetén landolt. A szél mintha hangokat formázott volna, és a hangok szavakká álltak össze Mary agyában: "Ne állj közénk!"
"Fel kell állnom valahogy, gyorsan" gondolta, amikor Tom hangját hallotta meg a lépcső tetejéről.
- Drágám! Mi történt?
Marybe élesen hasított a félelem, és elnyomott minden fájdalmat.
- Tom! Menj vissza Bobbyhoz! Ne hagyd egyedül!
- De... te elestél!
Tom aggódva nézte magatehetetlen feleségét. Tudta, hogy segítenie kell rajta.
A jó szándék vezette. Mint olyan sok embert. Pedig a feleségére kellett volna hallgatnia.

***
Ezt a történetet egy horror-lánc részeként írtam. A korábbi részek itt olvashatók: http://talentummobile.hu/kreativitas/tortenetek/120-lanc-lanc-horrorlanc

Hozzászólás (3) Találatok: 1255

Ez volt Orsi első napja az oviban. Ebéd idejére már nagyon kifáradt a sok játékban és hancúrozásban. De büszkén vitte magával a tányérját, amit a dadus néni telemert finom főzelékkel. Bizony, ő már nagylány, és nem önti ki a tányérból az ennivalót! Gondosan tette le a kiválasztott asztalhoz a tálkát, és jó étvággyal látott neki az ebédnek.
- Szia! Én Orsi vagyok! Te mit eszel? - fordult asztalszomszédjához. Ám az nem válaszolt, csak rámosolygott a kislányra.
- Aha, látom, tejfölös husit. Én főzeléket választottam. Szeretem a főzeléket. Anyu sokszor főz, és itt is nagyon finom. Én már 5 éves vagyok, nem régen volt a szülinapom. Akkor is volt főzelék, meg torta. Hercegnős torta volt, egy baba volt a közepén, és tiszta rózsaszín szoknyája volt, de a szoknyája volt a torta, megettük, és akkor kivettük belőle a babát, és játszhattam vele. És én már azt is tudom, hogy az asztalnál nem illik csámcsogni, apu mondta. Neked nem mondta az apukád?
Orsi asztalszomszédja nem válaszolt. De szó ami szó, igaza volt a kislánynak. Nagyon hangosan csámcsogott.
- Szerintem ez a legjobb ovi. - mondta Orsi két kanál főzelék között. - Nézd, tejet is kaptam! Nem, ez az enyém, te egyed a tiéd! Mindenki a saját poharából és a saját tányérjából eszik és iszik. - azzal a kislány felhajtotta a fél bögre tejet. Aztán meglátta asztaltársa szomorúan vágyakozó tekintetét, és megsajnálta.
- Na jó, adok egy kicsit. De nem a poharamból. Ha beleöntöm a táladba, úgy jó lesz? Tessék, jó étvágyat!
És bár kissé furcsán nézett ki az összekeveredő tejfölös hús és a tej, asztaltársa elégedetten dünnyögött - morgott, ahogy tovább majszolta az ételt.
- Szép a hajad. - állapította meg Orsi. - Nekem anyukám nem engedi hosszabbra, azt mondja, attól lesz sok hajam, ha sokszor vágják. Neked biztos sokat vágták kisbaba korodban. Nem kérsz bele egy csatot? Tudod mit? Majd ebéd után kölcsön adok egyet.
A szomszédja büszkén rázta meg dús sörényét.
- Én már tudok kanállal enni. - dicsekedett tovább a kislány. - Te még nem tanultál meg? Igaz, ilyen nagy mancsokkal nehéz lehet megfogni a kanalat. De nem lennél ennyire maszatos, ha kanállal ennél.
Az asztaltársa erre se felelt, viszont a nyelvével fényesen tisztára nyalogatta a saját tálkáját, amiből már minden falatot felfalt. Közben Orsi főzeléke is elfogyott.
- Hű, ez finom volt, ugye?
- Aki végzett az ebéddel, hozza vissza a tányérját! - szólt hangosan az óvó néni. - Gyerekek, menjetek kezet mosni, mosdóba, utána pedig az ágyikóba. Az állatok az alvás idejére visszamennek a kifutójukba, búcsúzzatok el tőlük!
Orsi mosolyogva simogatta meg a mellette ülő oroszlán sörényét, aztán futott a mosdóba. Hiába, már sürgősen ki kellett mennie! Ahogy szaladt, arra gondolt:
"Az én óvódám a legjobb! Az állatkerti óvóda!"

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/118-kreativ-iras-kep-alapjan-4

Hozzászólás (2) Találatok: 1115

7. oldal / 9

Lájkold a Facebookon is!

Kreatív írás tanfolyam

A jobb agyféltekés kreatív írással 2 nap alatt íróvá válhatsz.

Jelentkezéshez, bővebb információkért kattints ide:

Író születik tanfolyam

 

Go to top