Erika hosszan fürdőzött, és illatos krémekkel kényeztette a testét. Push-up melltartót és francia fazonú csipkebugyit húzott, amit a múlt héten vett a városban. Hosszú töprengés után a puha mohair pulóverbe bújt. A pulcsi lágyan lengve takarta el túl vastag csípőjét, de megtapadt a mellén. Azért alulra inkább a szokásos farmert vette fel, ne legyen már olyan látványos, mennyire várja a férfit.
Jóska már három hete környékezte. Erika ritkán járt a kocsmába, de vasárnap azért megivott ott egy kávét, és olyankor mindig valahogy odaszemtelenkedett a Jóska. Olyan hűséges kutya-pofája volt, és olyan kedvesen duruzsolt mindig Erikának, hogy mosolyogni kellett rajta. Egyszer még a kávéját is kifizette. Végül Erika egy cetlire felírta a telefonszámát, és az egyik vasárnap pirulva csúsztatta oda a Jóska kezébe az üzenettel együtt.
"Jövő héten Valentin-nap, este vacsi nálam? Hívj!"
Hát ezért készült ő most, illatos izgalommal. Talán most lesz esélye a szerelemre!

Afrodité vékony csontú nő volt, de jól tudta, hogy ha riszálva sétál, minden csávó megnézi a fenekét. Jó lett volna, ha valaki végre mellette is marad, de neki mindig ez jutott: a pasik jöttek-mentek, néha ütöttek, vagy vitték a megtakarított pénzét. De sose sírt sokáig, mert mindig akadt másik, újabb. A Jóska éppen a kocsmából jött ki, amikor elsétált előtte. Nem bírt magával, ki kellett próbálnia a riszát.
- Hé, Ditta, várj egy percet!
- Minek várjalak, holnap is erre járok!
A férfi lihegve sietett utána.
- Figyi, tudom ám, hogy elromlott a bicajod. Most itt van az imbusz-kulcsom, amivel meg lehet szerelni. Na?
Afrodité megállt egy percre, csípőre tette a kezét, és felvont szemöldökkel vizsgálta Jóskát. Ez egy olyan rendes embernek nézett ki a barna kutya-szemeivel. Ha ügyes lesz, talán együtt is maradnak. Még az is lehet, hogy egy idő után egymásba is szeretnek. Ki tudja? Volt már ilyen!
- Tényleg meg tudod szerelni?
- Te is jól jársz, én is. Na, hadd menjek már, ne izélj!

Erika elővette a kést, és elkezdte felvágni a sültet. A közepét kicsit véresre hagyta. Jó szakács volt, gyakran hívták lagziba is segíteni. Azért is hívta vacsorára a Jóskát, tudta, hogy a férfiakhoz a hasukon át vezet az út. De már nyolc óra jócskán elmúlt, pedig akkorra ígérte magát a férfi. No, biztos közbe jött valami - gondolta, és nekilátott a sült felvágásának. Akkor ütötte meg a fülét a kacagás az utcára néző ablak felől. Kilesett a függönyön. A szeme elkerekedett, a kést tartó keze fehérre vált, ahogy erősebben szorította az evőeszközt. "Az a kurva!" Mert a függöny mögül azt látta, ahogy a Jóska Afrodité biciklijét tolja, mint egy kiskutya. És a bal keze... a férfi keze a Ditta derekán volt, de már csúszott is lefelé, a fenekére! Erika dermedten nézte, ahogy a párocska a falu vége felé sétál. A Jóska háza a másik irányban volt. Arrafelé Afrodité lakott.
Erika mély levegőt vett, és döntött.

Egy hét múlva a falu lakói a kocsmában gyülekeztek. Együtt figyelték a nagy TV-ben a Híradót.
"Tegnap elfogták a dunataktai kettős gyilkosság elkövetőjét, egy harminchat éves helyi asszonyt. Mint ismeretes, február 15.-én a Duna-parton találták meg egy középkorú pár összeszúrkált meztelen holttestét egy takaróba csavarva. A nyomozó szervek szerint a gyilkosság feltehető oka szerelemféltés volt."

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/149-kreativ-iras-kep-alapjan-14

Nem volt mit tenni, szerette ezt a pasit. Próbált ellenállni, hűvös lenni, játszotta a megközelíthetetlent, de végül minden gát leomlott, és ő teljesen átadta magát a szenvedélynek.
Pedig már tizenkét éve voltak férj és feleség, és ha azt az időt is beleszámítja, amíg csak jártak, kész csoda, hogy még együtt vannak.
Hozzábújt a meleg testhez, és beszippantotta ismerős illatát. Milyen ritkán csinálják ezt, mennyire elfeledkeztek egymásról! Gábor csak a munka után rohant, reggelente zokniért turkált idegesen a fiókokban, fél kezében a laptop - táskával, amúgy teljesen felöltözve. Este úgy esett be a lakásba, ledobálta az öltönyét, játszott egyet a gyerekekkel, aztán mindketten álomba zuhantak. Gabi maga se volt már az a ruganyos testű lány, a három gyereket nem lehetett magassarkúban cipelni iskolába, oviba, edzésre, különfoglalkozásra! Az adminisztratív munka, amit a karrier helyett választott, pont ideális volt: időben el tudott menni mindenkiért, és akár pólóban - farmerben is beülhetett a gép elé naponta. Csak a feneke nőtt közben vészesen, akármilyen fogyós porokat is próbálgatott. De Gábor így is végig simította néhanap.
Aztán karácsonyra ezt kapták a nagyszülőktől, az ő szüleiktől. Egy hosszú hétvégét, kettesben! Hát persze, a gyerekek már elég jól elalszanak a nagyiknál.
Pakolni nem nagyon volt idejük. Bár Gábor kivett szabadságot arra a péntekre, mégis be kellett rohannia még valamiért reggel a munkahelyére. Gabi elvitte a gyerekeket, aztán beszórt néhányat a póló-farmer kombinácóból egy kisbőröndbe, mellé pakolta Gábor cuccait is. Csak bámulta azt a bőröndöt, és megriadt. Mit fognak ők most kezdeni egymással? És dühös is volt. Miért neki kell bepakolnia a férje helyett? Miért nem tudja félretenni legalább egy napra a munkáját? Miért várja el, hogy ő odaadó kedves legyen, ha még egy csöppnyi figyelmet se kap, ma se?
A hosszú autóút szótlanul telt el. Nehezen találtak témát, a munkát és a gyerekeket hamar kivesézték, és azon kapták magukat, hogy nincs miről beszélniük. Belesüppedtek a kék ég és a szürke betonút közötti sávba, és inkább némán száguldottak, mint hogy bevallják egymásnak, mennyire furcsa ez a helyzet, hogy ők vannak itt, ketten, és senki más.
A dunaparti apartman csodálatos volt, ilyet még nem is láttak Magyarországon. A falu éttermében költötték el az olajszagú vacsorát, amihez viszont ritka finom bort adtak. Elvittek egy üveggel, és lassan, kézenfogva sétáltak végig a sötétedő utcákon.
Az kis házhoz érve Gábor nem nyitotta ki az ajtót, hanem a Duna felé kanyarodott. Megálltak, egy darabig némán nézték a vizet. A férfi törte meg a csendet:
- Jó, hogy itt vagyunk, hogy itt vagy.
Mélyen a felesége szemébe nézett, aki fürkészve tekintett vissza rá. Látta a fáradtságot az ismerős arcon, mint minden nap, de ezúttal valami mást is meglátott benne. A lágyságot, az őszinte szeretet. A vágyat. Gabi nem tudott hűvös lenni többé.
Aztán már nem bírtak magukkal. Gabi felnevetett, mélyen, torokból, ahogy végigsimította a férje nyakát. Tisztára, mint húsz évvel ezelőtt! Lassan, sokáig csókolóztak, hogy aztán gyorsan tépjék le egymásról a ruhát. A kavicsok viszont baromira nyomták a feneküket, így Gábor berohant egy takaróért. Gabi vigyorogva nézte a holdfényben világító pucér feneket, amint a ház felé siet.
Felnézett a teliholdra, és egy hála-imát rebegett felé. Mert övé volt a világ legjobb pasija, aki előtt nem kell szégyellnie a megereszkedett hasát - hiszen a három gyereket neki szülte; aki elől nem kellett feszesítő bugyiba dugnia a fenekét - mert ő pont így szerette; aki még mindig imádta a melleit, még ha a szoptatás át is alakította azokat.
És egész éjjel őrülten ölelte a pocakos, borostás, izzadság-szagú férfit.
A hajnal ott talált rájuk, a Duna partján. Soha, még az esküvő előtt se volt még ilyen szenvedélyes éjszakájuk.
A gyerekek később nem értették, anyunak miért fáj a dereka, apunak pedig a térde, ha egyszer két napig pihentek. Mert azt nehezen lehetett elhinni, hogy a Duna-parton, napozás közben nyomták meg a kavicsok. A meleg mosolyt, amivel egymásra néztek szüleik az elkövetkező napokban, viszont pontosan érezték ők is. Valami biztos megjavult ott, ahová ők nem mehettek.
Attól fogva ha több volt a morgás, ha túl sok volt az összehúzott szemöldök, ha vitától remegett a levegő, a gyerekek csak ennyit mondtak:
- Nnnna, inkább menjetek vissza a Duna-partra, azok a kavicsok jót tettek nektek!

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/149-kreativ-iras-kep-alapjan-14

Az almafa alatti padot választotta, hogy megpihenjen. Mindig is jól érezte magát a kertben, és a májusi napfényben a virágokon átsütő fény megnyugtatta. No meg a madarak is kedvelték ezt a helyet. Ő is szerette a cinkéket, rozsdafarkúakat, még a szürke verebeket is. Gyerekkorában egyszer talált egy kis cinkét, kiesett a fészekből. Azt még haza is vitte, felnevelte, melengette, amíg saját szárnyán el nem tudott repülni a társaihoz.
Nehéz volt elsétálni az almafáig. Botjára támaszkodott, nehogy elessen. Azt nem akarta. Hogy itt szedjék össze, magatehetetlen, netán törött medencecsonttal. Aztán még kórházba kerül, ami maga a hosszú, elnyújtott kínzás.
Nem, megfontoltan és lassan tette egymás után a lábait, és támaszkodott a botra. Ráért, nem sietett. Megfigyelt útközben mindent: a zöld füvet, az apró százszorszépeket, a méhecskéket a virágokon. A fájadalmat minden lépésnél a bal lábában. A nehezen mozduló jobb kezet, aminek már a könnyű, alumínium bot is nehéz volt. Azért szorította, ahogy tudta, ki ne csússzon a kezéből.
Aztán odaért a kis padhoz, leült a párnák közé. Nagyot sóhajtott. Csak pár lépés volt ez az út, mégis mennyire elfáradt! Mint az egész élete... Mennyi szépséget, mennyi sírást látott már, mennyi mindent adott és kapott! Csak már annyira fárasztó minden. Még segítséget kérni is. Jó lenne egy kicsit pihenni.
Felnézett, nézte, ahogy a leveleket egy kis szellő táncoltatja, és ahogy átszűrődik közöttük a napfény. Milyen békés itt! Behunyta a szemét.

- Dédi, dédinagyika! Nézd, mit találtam! Katica!
A négyéves Bori boldogan futott át az udvaron. Dédi mindig meghallgatta őt, akármilyen sok mondanivalója volt is.
- Nézd, Dédi, ez egy egészen piros kabátos katica! Dédi!
Bori most vette észre, hogy a dédnagymamája szeme nincs nyitva.
- Dédike, elaludtál? Ébredj fel, nézd, katicát hoztam! - váltott a kislány hangja élesebbre. Ám az idős test nem mozdult a padon.
- Dédike, miért nem válaszolsz? Nem hallasz? Dédiiiii!
Bori szabad kezével megfogta a ráncos, sokat látott kezet. Hideg volt és száraz.
- Dédi, kérlek, nézd meg a katicámat!
Egy szellő szaladt át az almafa ágai között. Bori szája tátva maradt. Dédije vállára egy cinke ugrott, és háromszor megrázta a szárnyát. Hirtelen felpattantak a szempillák, és a sápadt-kék szemek a messszeségbe bámultak. Az égen egy felhőt átformált a kósza szél. A madárka tovaröppent.
- Dédike! - suttogta Bori mosolyogva. - Elaludtál?
- Csak... megpihentem. De csak egy kicsit. - és hálásan pillantott fel az égre, ahol a furcsa alakú felhő bodorott. Határozottan madarat formázott.
- Mutasd, mit hoztál nekem? Kicsi madaram! - fordult mosolyogva dédunokája felé az öregasszony. Még sok megbeszélni valójuk akadt.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/147-kreativ-iras-kep-alapjan-13

"Azonnal gyere át, segítened kell." Ennyi volt a Jóska SMS-e. Atyám, már senki nem SMS-ezik, miért nem chaten üzent rám, vagy legalább a Face-n? Na jó, kinyomtam a PC-t, bele a gatyámba, és átslattyogtam hozzá.
- Te, ez a csaj egy angyal! Ez most nem poén, ő az igazi! - magyarázta később. Ja, igen, két utcával arrébb volt valami házfelújítás, ezek szerint be is költöztek az új lakók.
- Na ide figyelj, te átmész, valami hülyeséggel becsöngetsz. Én addig átmászok a kerítésen, és eldugom a webkamerát a medencéjüknél. Értve?
- Te figyi, én nem akarok bezavarni, de tuti így akarod leakasztani a csajt?
- Ehhez nem értesz, és igen, tényleg nem kéne bezavarnod. Előbb kifigyelem a szokásait, aztán előtoppanok, mint egy hős lovag. Rózsa, csoki, értve? A csajok buknak az ilyenekre, hidd el. Ez egy normális lány. Itt a béna nyomulással nem mész semmire, értve?
Hát, nem tudom. A Jóskának még sose volt igazi csaja. Egyszer a Maricával smároltak a moziban, de azt inkább a Marica akarta. A Marica mindenkit akart.
- Na jó, akkor megyek.
- Várj! Előbb az álöltözet! Ha mégis lebuknék, ne tudja, hogy én voltam.
Apám! A Jóska konkrétan elővette a nagyija ruháját! Nejlon otthonka, klumpa. És még a parókáját is feltette. Hát besza, behu, én még ilyen jót nem röhögtem. Vinnyogva kúsztam ki a kapun.
A lenti utcában nem is kellett számolni a házakat, hogy meglegyen a Jóskáék kertszomszédja. Totál felújítva, a gyep ötcentisre nyírva, a tető piros, a fal fehér. De tisztára, mint valami mesebeli házikó. Na, becsöngettem.
- Szia!
Apám, én nem vagyok valami szégyenlős, de azért össze kellett vakarnom magam, mert ez a csaj tényleg agyhalál volt. Mindene megvolt, ahol kell kerek, ahol kell lapos. És mély, búgó hang, és mosolyog. Rám.
- Helló! Tudom, hogy hülyén hangzik, de lemerült a drónom aksija. Valahol itt esett le, a házak felett. Nem láttad véletlenül?
Ekkora marhaságot! Tényleg hülyén hangzott. De a csajnak bejöhetett, mert elkerekedett a szeme.
- Tééényleg? Nem, nem, de esetleg bejöhetnél, megnézhetjük együtt, ha akarod.
És bent voltam. Először a félhomályban nem láttam jól, csak mentem a kis billegő forrónacis csaj után, egész a kert felé üvegablakos nappaliig.
- Hű, mi ez a sok kamera? - kérdeztem, mert minden totál úgy nézett ki, mint valami werkfilmben. Szóval lámpák, statívok, néhány kamera mindenütt. És középen a vörös kanapé, előtte pezsgő jégen. Nagyon zsír volt.
- A nevelőapám be akar nevezni egy online valóságshowba. Sok pénzt hozna, tudod? De én nem is tudom... Szerinted jól mutatnék a kamera előtt?
- Naná. Még szép.
- És valami kosztümöt is hordanom kéne, nézd!
Egy angyalszárnyat húzott elő, olyan tollas izét, beledugta a két kezét, és a melle alatt csatolva rögzítette.
- Nagyon idétlen?
Hát egy push-up melltartó se dobta volna jobban fel. Nagyot nyeltem, és hogy ne bámuljam, belenéztem a kosárba, amiből elővette. Egy hülye fejpánt is volt ott, olyan vásári izé, szarvakkal. Röhögve tettem fel. Gondoltam, viccesre veszem a figurát a csaj előtt.
- Miért, én meg akkor ördög vagyok, jó?
Hú, ez a csaj még nevetni is szexin tudott. Ott álltunk, és csak néztem. Agyfagy volt, mondom, a Jóskáról meg már el is feledkeztem.
- Mit is mondtál, miért jöttél?
- Ja, igen, a drónom.
- Gyere, nézzük meg a kertben!
Azzal úgy, angyalszárnyasan kinyitotta a teraszajtót. Apám, mindjárt észreveszi a Jóskát! Utána léptem, és megfogtam a karját.
- Te figyelj...
Hát, nem tudom, hogy történt, de ahogy visszafordult, megbotlott, és alig bírtam elkapni. És az egész csaj hozzám simult. És én ott találtam magam a teraszon, ahogy smárolok vele. Csak utána láttam meg a Jóskát, ahogy a nagyanyja nejlon otthonkájában bámul minket, a kerítés túloldaláról. A csaj meg tapadt, és már tolt vissza, a nappaliba, és szabályosan tépte le a ruhámat, nyomott le a vörös kanapéra. A szemem sarkából láttam meg a vörös fényt a kamera csücskében. Apám, ez vesz minket!
Ez a csaj tényleg különleges. De hogy angyal...???
Hát, így lettem én a LiveFresia csatorna sztárja és a falu kanördöge. De a Jóskával valahogy többé nem voltunk haverok.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/145-kreativ-iras-kep-alapjan-12