Julía nem bírta tovább. Nem tehetett róla, menni kellett. A nagymamához, vagy apához, bárhová, csak innen el.
Mikor megszületett, az édesanyja elment. Sose értette, hová, de mindenki azt mondta, szomorkás arccal: elment. Hát, most majd ő is elmegy. Mindenki szomorú lesz, aztán teszik tovább a dolgukat.
Apa soha nem válaszolt semmire, mindig csak hümmögött, és szomorúan nézett rá. Nagymama azt mondta, azért, mert ő annyira hasonlít anyjára. Aki elment.
Csak nagymama ölelte át, de aztán ő is elárulta. Ráadta a szép ruhát, a haját lassan fésülte, befonta és masnit is tett bele. Kézen fogta, és úgy vezette, mintha valami ünnepségre mennének. Mintha valami szépséges és kedves dolog várna rá.
Aztán nyílt az ajtó, és ő meglátta a sok gyereket. A legtöbbjüket ismerte, hiszen mind a faluból voltak, de azért akadt egy-két idegen. Vagy olyan, akit nagyon is jól ismert, de nem szeretett volna vele együtt lenni, nemhogy játszani.
- Jó napot kívánok! Megérkezett Julía. No, köszönj szépen, drágám! - hallotta nagymama hangját. De az ő torkán egy szó se jött ki, mert meglátta az egyetlen felnőttet a szobában.
Julía akkor már valamicskét sejtett az erejéből. Nem volt különösen szép, vagy káprázatosan csinos. Nem volt kedvesebb, mint amennyire elvárták azt tőle. Egyszerűen csak ráemelte kékes-zöldes szemét az emberekre, és azok csak csöndben néztek vissza rá. A fiúk és a bácsik pedig néha teljesen megváltoztak, és buta dolgokat csináltak ilyenkor. Ha például azt monda: "csokit szeretnék", és így nézett közben, hamarosan előtte volt egy tábla csoki. Néha viszont kellemetlen helyzetek adódtak, mint amikor az egyik játszótársa folyton követte, és a házuk előtt ült egész délután. Hiába küldte el, nem ment, csak amikor este a szülei elvitték, porosan, koszosan, ahogyan az árok parton ülve találták.
Erre a nőre azonban hiába nézett. Tekintete hideg volt, mint a kő, arcbőre száraz és merev. Pengeéles mosollyal közeledett az ajtóhoz.
- Szerbusz, kislányom! Gyere beljebb! - és megmarkolta Julía kezét. Szoros volt a fogása és kemény. Tudta, hogy ő már innen nem szabadulhat, és nagymama puha kezéből kicsúsztak apró ujjacskái, az ajtó pedig becsukódott. A nő akkor szembe fordult vele. Arcán még mindig ott ült az a furcsa, öröm nélküli mosoly, de a szeme most már megcsillant, ahogy azt mondta:
- Krisztina néni vagyok. Itt nekem fogsz szót fogadni. Meg ne próbálj semmi trükköt, te kis boszorkány!
Nem nagyon értette, miért viselkedik vele így ez a néni, de azonnal érezte, hogy most csöndben kell lennie. Többet nem is szólalt meg, soha, amikor az óvodában volt. Csak némán figyelt, és várta, hogy leteljen a nap, és apa vagy nagymama érte jöjjön. Akkor újra mert mosolyogni, sőt, néha kacagott is.
Aztán egy napon meglátta Tomkát, ahogy egy katicabogárral játszott. A katicát az udvaron találhatta a fiú, és egyik kezéről a másikra sétáltatta. Julía csöndben nézte, aztán szégyenlősen elmosolyodott. Tomka elkapta a pillantását, és lassan kinyújtotta felé a kezét. A katica átmászott Julía kezére, és ott körözött tovább. A kislány és a kisfiú pedig csönden nézték egymást, és mosolyogtak.
- Köszönöm. - ez volt az első szó, amit Julía kimondott az óvodában.
- Ti mit csináltok ott? Pfúj, egy undorító bogár! - Krisztina néni csontos keze könyörtelenül csapott le Julía tenyerére. De nem az erős ütés volt az, amitől eleredtek a kislány könnyei, hanem a katicabogár szétroncsolt testének látványától.
Aznap nem tudta kivárni az estét, amikor érte jönnek. Egy csöndes pillanatban, amikor Krisztina néni nem rá figyelt, elindult megállíthatatlanul a kapu felé. Csak Tomka követte némán, mint egy hűséges kutya. Akkor se álltak meg, amikor a kilincs nem engedett a nyomásnak. Gondolkodás nélkül másztak fel a kapu tetejére, majd át rajta, ki, az utcára.
Julía arca felragyogott. Végre szabad volt! Egy katicabogár dongott át az utcán, és a haján szállt le. Így indult el első útjára, a szívét követve, sarkában egy fiúval. Akkor még nem sejtette, hogy nem ez lesz az első alkalom, amikor mennie kell.
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/206-kreativ-iras-kep-alapjan-35
