Szombat délelőtt volt, és ennek megfelelően egy kényelmes, nyugis metrózásnak indult, amikor leült velem szemben egy fiatal lány. Zokogott.
- Szia, kérsz egy papír zsepit?
- Hagyjál kérlek!
- Tényleg, mit szól bele, ha baja van, hát baja van, hagyja már békén azt a lányt! – szólalt meg egy borízű bariton mellettem. A pasinak krumpliorra volt, arcán egy szemölccsel.
- Miért baj? Csak egy papír zsepit akartam adni.
- Jó. Ő meg nem akart papírzsepit. Mit tukmálják folyton magukat?!
- A kis hölgy csak szeretett volna segíteni. Talán nem baj, ha egymáshoz szólunk, már bocsánat. Csak azért, mert hallottam, hogy mit mondott. – Szólt közbe egy vörös hajú, vércsehangú hatvanas hölgy, aki éppen abban a pillanatban szállt fel. Ekkor láttam, hogy a lány, aki sírt, le is szállt a megállónál.
- Ez a baj, látja. Senki nem kérdezte magát, mit ugat bele? – jött a szemölcsös bariton.
- Nem ugattam – emelte fel a hangját a vércsehangú. - Csak elmondtam a véleményemet.
- Amit senki se kérdezett.
- Maga szerint baj, ha az ember megszólal? Maga szerint mindenki kussoljon, mi? A maga fajtától lesz bajban ez az ország. Mert mindig mindenkinek megmondják, mit tegyen!
- Én nem mondtam semmit. Maga utasítgat engem, hülye picsa!
- Büdös bunkó, mit képzel magáról?
"Déli pályaudvar, végállomás. Kérjük kedves utasainkat, megállás után hagyják el a szerelvényt, és erre figyelmeztessék kedves utastársaikat is!"
- Elnézést, le kellene szállni.... – szólaltam meg halkan.
- Anyádnak szólogassá' be!
- Mindjárt tökön rúglak, aztán megtanulod, hogy viselkedj egy úrihölggyel, paraszt!
Gyorsan leszálltam. A metrót elnyelte az alagút sötétje. Egy darabig még dermedten álltam. Aztán sóhajtottam egyet:
- Végállomás, kiszállás.
Én kiszálltam. És te?

Twitter