Nem volt mit tenni, szerette ezt a pasit. Próbált ellenállni, hűvös lenni, játszotta a megközelíthetetlent, de végül minden gát leomlott, és ő teljesen átadta magát a szenvedélynek.
Pedig már tizenkét éve voltak férj és feleség, és ha azt az időt is beleszámítja, amíg csak jártak, kész csoda, hogy még együtt vannak.
Hozzábújt a meleg testhez, és beszippantotta ismerős illatát. Milyen ritkán csinálják ezt, mennyire elfeledkeztek egymásról! Gábor csak a munka után rohant, reggelente zokniért turkált idegesen a fiókokban, fél kezében a laptop - táskával, amúgy teljesen felöltözve. Este úgy esett be a lakásba, ledobálta az öltönyét, játszott egyet a gyerekekkel, aztán mindketten álomba zuhantak. Gabi maga se volt már az a ruganyos testű lány, a három gyereket nem lehetett magassarkúban cipelni iskolába, oviba, edzésre, különfoglalkozásra! Az adminisztratív munka, amit a karrier helyett választott, pont ideális volt: időben el tudott menni mindenkiért, és akár pólóban - farmerben is beülhetett a gép elé naponta. Csak a feneke nőtt közben vészesen, akármilyen fogyós porokat is próbálgatott. De Gábor így is végig simította néhanap.
Aztán karácsonyra ezt kapták a nagyszülőktől, az ő szüleiktől. Egy hosszú hétvégét, kettesben! Hát persze, a gyerekek már elég jól elalszanak a nagyiknál.
Pakolni nem nagyon volt idejük. Bár Gábor kivett szabadságot arra a péntekre, mégis be kellett rohannia még valamiért reggel a munkahelyére. Gabi elvitte a gyerekeket, aztán beszórt néhányat a póló-farmer kombinácóból egy kisbőröndbe, mellé pakolta Gábor cuccait is. Csak bámulta azt a bőröndöt, és megriadt. Mit fognak ők most kezdeni egymással? És dühös is volt. Miért neki kell bepakolnia a férje helyett? Miért nem tudja félretenni legalább egy napra a munkáját? Miért várja el, hogy ő odaadó kedves legyen, ha még egy csöppnyi figyelmet se kap, ma se?
A hosszú autóút szótlanul telt el. Nehezen találtak témát, a munkát és a gyerekeket hamar kivesézték, és azon kapták magukat, hogy nincs miről beszélniük. Belesüppedtek a kék ég és a szürke betonút közötti sávba, és inkább némán száguldottak, mint hogy bevallják egymásnak, mennyire furcsa ez a helyzet, hogy ők vannak itt, ketten, és senki más.
A dunaparti apartman csodálatos volt, ilyet még nem is láttak Magyarországon. A falu éttermében költötték el az olajszagú vacsorát, amihez viszont ritka finom bort adtak. Elvittek egy üveggel, és lassan, kézenfogva sétáltak végig a sötétedő utcákon.
Az kis házhoz érve Gábor nem nyitotta ki az ajtót, hanem a Duna felé kanyarodott. Megálltak, egy darabig némán nézték a vizet. A férfi törte meg a csendet:
- Jó, hogy itt vagyunk, hogy itt vagy.
Mélyen a felesége szemébe nézett, aki fürkészve tekintett vissza rá. Látta a fáradtságot az ismerős arcon, mint minden nap, de ezúttal valami mást is meglátott benne. A lágyságot, az őszinte szeretet. A vágyat. Gabi nem tudott hűvös lenni többé.
Aztán már nem bírtak magukkal. Gabi felnevetett, mélyen, torokból, ahogy végigsimította a férje nyakát. Tisztára, mint húsz évvel ezelőtt! Lassan, sokáig csókolóztak, hogy aztán gyorsan tépjék le egymásról a ruhát. A kavicsok viszont baromira nyomták a feneküket, így Gábor berohant egy takaróért. Gabi vigyorogva nézte a holdfényben világító pucér feneket, amint a ház felé siet.
Felnézett a teliholdra, és egy hála-imát rebegett felé. Mert övé volt a világ legjobb pasija, aki előtt nem kell szégyellnie a megereszkedett hasát - hiszen a három gyereket neki szülte; aki elől nem kellett feszesítő bugyiba dugnia a fenekét - mert ő pont így szerette; aki még mindig imádta a melleit, még ha a szoptatás át is alakította azokat.
És egész éjjel őrülten ölelte a pocakos, borostás, izzadság-szagú férfit.
A hajnal ott talált rájuk, a Duna partján. Soha, még az esküvő előtt se volt még ilyen szenvedélyes éjszakájuk.
A gyerekek később nem értették, anyunak miért fáj a dereka, apunak pedig a térde, ha egyszer két napig pihentek. Mert azt nehezen lehetett elhinni, hogy a Duna-parton, napozás közben nyomták meg a kavicsok. A meleg mosolyt, amivel egymásra néztek szüleik az elkövetkező napokban, viszont pontosan érezték ők is. Valami biztos megjavult ott, ahová ők nem mehettek.
Attól fogva ha több volt a morgás, ha túl sok volt az összehúzott szemöldök, ha vitától remegett a levegő, a gyerekek csak ennyit mondtak:
- Nnnna, inkább menjetek vissza a Duna-partra, azok a kavicsok jót tettek nektek!
***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/149-kreativ-iras-kep-alapjan-14
