Ilona már három órája várt a körtefa alatt. Pontosan tudta, hogy éppen ennyi ideje van itt, mivel a szél idehordta a faluból a harangszót. A hajnalban felhúzott bekecs már meleg volt az áprilisi napfényben, és a kendőjét is meg kellett lazítania. Nehéz lesz megmagyarázni otthon, hogy miért maradt ennyi ideig, mégse akart elindulni. Hitte, hogy eljön Gyurka, hinni akarta, még akkor is, ha a józan ész mást diktált.
Fél év nagy idő, és a katonaság megváltoztatja az embert. Azt is mondják, vannak olyan lányok meg özvegyek, akik a katonákat elcsábítják, hogy aztán maguk mellett tartsák. Ki tudja, kivel találkozott Gyurka, és hogy emlékszik-e még az ígéretükre.
"Pontban fél év múlva, a kis körtefánál várjuk egymást."
Egy szellő futott át a dombokon, és egy szürke kis felhőt sodort a nap elé. Ilona összehúzta magán a bekecset, és lehajolt a kosaráért. Tovább már nem várhatott. Ahogy felegyenesedett, még utoljára végigtekintett a városba vezető úton. Akkor látta meg az apró alakot a jellegzetes katonaruhában. Ilona sóbálvánnyá dermedt, csak a tekintete ugrált ide-oda, remélve, hogy mégis Gyurka lesz az, megtartotta a szavát, emlékszik rá, és eljött, eljött a megbeszélt időre.
Aztán letette a kosarát, és már repült lefelé a dombon, könnyedén szökdelt, mert végre felismerte a férfit. Az is megszaporázta lépteit, és felérve némán szorította magához a lányt. Így álltak percekig, csak ölelték egymást. Aztán - továbbra is szó nélkül - kézenfogva lépdeltek el a körtefáig.
- Lefogytál. - mondta végül a lány.
- És megizmosodtál. - tette hozzá kissé pirulva, mert az erős kar ölelését még mindig magán érezte.
- Te viszont kikerekedtél. - mondta mosolyogva a férfi.
- Kérsz pogácsát? - váltott témát Ilona, és kosarából étellel kínálta Gyurkát. Leültek, és a fiú jóízűen falatozni kezdett. Hamarosan előkerült egy tömlő bor is. Bizonyosan jól elverik érte Ilonát, ha kiderül, hogy elcsente, de most már semmit sem bánt.
Együtt voltak.
A harangszó egy óra múlva kondult újra, és Gyurka összerezzent.
- Mennem kell.
- Gyurka. Ne menj.
- Mennem kell.
- Maradnod kéne. Itt, velem.
- Még két és fél év, és itt vagyok. - Ilona lehajtotta a fejét. Ő is tudta, mi jár azoknak a katonáknak, akik otthagyják idő előtt a sereget. Onnan nincs szabadulás, három esztendő előtt semmiképp.
- De ne szomorkodj, hoztam valamit. - azzal Gyurka egy bőrláncra fűzött követ vett elő. Barnás-arany fénye a napot idézte. A foglalata valami drótból lehetett - talán maga a fiú készítette.
- Borostyán. Lengyelföldön vettem neked. No, hadd tegyem a nyakadba.
Ilona szíve fölé helyezte a kis követ.
- Fél év múlva erre jársz? - kérdezte a férfit.
- Ha Isten is megsegít. Pontosan fél év múlva, itt, a körtefa alatt.
Ilona kétségbeesetten csókolta a férfit, hozzábújt, igyekezett minél tovább, minél többet érezni belőle, mielőtt itthagyja őt, a titkos szeretőt.
Aztán csak nézte, ahogy György alakja egyre kisebb és kisebb lett, amint a város felé, a kaszárnyába igyekezett. Ilona a hasára tette a jobb kezét, miközben bal kezével a borostyánkövet babrálta. Mert azt még meg se mondta Györgynek, hogy miért kellene maradnia. Hogy miért is kerekedett ő ki ennyire a fél év alatt. Szíve felett a férfi emlékével, szíve alatt egy új élettel fordult vissza faluja felé.
Ilona nagyon félt.
Anna verítéktől csatakosan riadt fel.
"Már megint ezek a hülye álmok." Ez volt az első gondolata. Három napja akart egy kis hóvirág-hagymát ültetni a vén körtefa tövébe, akkor fordult ki a földből a borostyánkő medál. Gondolkodás nélkül fűzte fel a láncára, de hogy azóta minden éjjel Ilonáról és Györgyről álmodjon, az azért sok volt.
Mégse volt ideje végiggondolni az összefüggéseket, mert iszonyatosan kellett pisilnie. Hiába, már kevés a hely odabent! Oldalra fordult, aztán óvatosan, hordónyira nőtt hasára vigyázva legurult az ágyról. A WC-n ülve összeszedte magát. Hiszen ma van a nagy nap! Tőle tellhető gyorsasággal lezuhanyozott, magára kapta azt a pár ruhát, ami még kényelmes volt, és megette a müzlijét. Jó lett volna egy kávét is elszürcsölni, de azt még kábé egy hónapig tuti nem lehet.
Bezuttyant a kocsiba, nehézkesen rögzítette az övterelőt a hasa alatt, aztán gázt adott, és száguldott a támaszpontra.
Anna már három órája várt. Pontosan tudta, hogy ennyi ideje van itt, mivel a tabletjén minden pisiléskor ellenőrizte. Aztán meghallotta a rotorok hangját, ahogy jöttek a helikopterek, amik a különleges eltávra hozták a katonákat.
Adam vigyorogva futott felé, de megölelni már nem tudta. Egyszerűen nem fért Annához a hatalmas pocaktól.
- Lefogytál. - mosolygott Anna a férfira.
- Baby, te viszont jól kikerekedtél!
Egy órát tölthettek együtt. Többre nem volt idő, ezt is csak különleges engedéllyel, felesége állapotára tekintettel intézték el. Aztán még néhány búcsúcsók, és a férfi elindult, vissza, a helikopter leszálló-pálya felé.
Anna a hasára tette jobb kezét, miközben bal kezével a borostyánkövet babrálta. Aztán lassan hátat fordított a helikoptereknek, és a felszállást meg sem várva indult el az autója felé.
Anna nagyon félt.
***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/142-kreativ-iras-kep-alapjan-11
