Ez az oldal sütiket használ. Kérem, engedélyezze őket, hogy zavatalanul böngészhessen az oldalon.

A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. További információ

Elfogadom

Az Európai Uniós törvények alapján tájékoztatnom kell arról, hogy ez az oldal sütiket használ. A sütik, vagy "cookies" olyan kis fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a böngészőben, ezzel megkönnyítve és gyorsítva az oldal olvasását. Ezeket a sütiket a böngészője beállításaiban letilthatja. Ha ezt nem teszi meg, illetve ha most az "Elfogadom" gombra kattint, akkor beleegyezik az oldalon a sütik használatába.

Köszönöm szépen a megértését, és további jó olvasást!

cartoon chocolate chip cookie

Léna már öt napja csinálta ezt, és nem, akárhogy akarta, nem tudta abbahagyni.
A könyvet pontosan öt napja találta, a metrón otthagyva. A koszos, londoni metrón, a szétdobált újságok között hevert. Semmi különös nem volt benne, puha kötésű, kissé rongyos volt, látszott, hogy már korábban olvasták. Talán az arany betűk a gerincén, ahogy megcsillant rajtuk a fáradt neonfény. Talán az vonzotta oda a szemét. Vagy ahogy a becsukodó metró-ajtón bezúduló állott levegő meglibbentette a könyv lapjait. Így visszatekintve már lehetetlenség volt megmondani, miért nyújtotta ki a kezét, miért vette föl a könyvet, és miért is olvasott bele. De onnantól nem volt megállás.
A betűket falta, és a képek peregtek előtte, ő pedig sodródott. Nem látta többé a szomszéd ülést, nem látta az ablakot, nem látta a metrót, de különösképpen nem látta az előtte fekvő könyvet, a leírt szavakat se. Úgy merült le, mint egy örvénybe, és mindig ugyanaz lett a vége: egy ismeretlen állomáson eszmélt, körülötte a még reggel magával hozott ásványvizes üvegek palackjai szétszórva, és a közben eltelt időről semmi, de semmi más információja nem volt, csak amit ott, a történetben, a könyvet olvasva átélt.
A legkülönösebb az volt, hogy egy percig se aggódott. Az idő nem számított, úgyse várja otthon senki. Nem mindegy, hogy a sarki csirkéstől egy órával később viszi haza a csípős csirkeszárnyakat, hogy aztán a négyszemélyes asztalnál egyedül egye meg? Vagy hogy lemarad a híradóról, na bumm, az Interneten úgyis elolvashatja a híreket. Úgyhogy másnap reggel is betette a táskájába a könyvet. Lassú, megfontolt mozdulattal, és közben alig észrevehetően megsimította a gerincét, az arany betűket.
És amikor vége lett a munkának, a nyolc órás adminisztrációs robotnak, szinte repült a metró felé. Leült, és nem bírt magával, nem bírta kivárni, hogy hazaérjen, a keze saját maga számára is megmagyarázhatatlan türelmetlenséggel kotort a táskájába. Oda se nézett, mutatóujja végig simított az arany betűs, puha gerincen, és már kapta is elő a könyvet. És megint megtörtént.

Petya fáradt volt, a teste zsibbadt, és lüktetett. Nem is csoda, az imént még egy lovagi tornán vett részt. Legalábbis képzeletben - a józan esze ezt diktálta, hogy csak képzeletben történt meg mindez. Mert az nem lehet, hogy valaki talál egy könyvet a metrón, és elkezdi olvasni, és aztán kiesik egy óra az életéből. Az nem lehet, hogy az agyába nem fér be más kép, csak amit a történet diktál. Az nem lehet, hogy a teste minden alkalommal magán viseli a kaland nyomait. Petya informatikus volt, az agya azt bizonygatta, hogy ez lehetetlenség. Csak érzéki csalódás lehet. De a teste mégis zsibbadt, és a szíve mégis minden nap rávette a kezét, hogy a puha kötésű könyvet gyömöszölje be zakója belső zsebébe. Még most is, amikor randija lett volna munka után, most se bírta megállni, hogy ne vegye elő, csak egy pillanatra a könyvet. Ránézett az órájára, ellenőrizte az időt. "Megint egy óra. Se több, se kevesebb."- gondolta magában. Mindig ennyi volt, ezt már a második alkalommal is lemérte, mint ahogy az azóta eltelt tíz esetkor is, óramű pontossággal egy óra esett ki az életéből. "Ezt nem fogja megérteni Elaine." A fakóbarna hajú angol lányt két hete kezdte fűzni, egy pubban, és jól haladtak a dolgok. Egészen addig, amíg rá nem talált a könyvre. Mert azóta egyre kevésbé érezte vonzónak a lányt, és egyre jobban vágyott a könyvvel kettesben lenni. Szerette volna, hogy a lány megértse, egyszer szóba is hozta a könyvet, de Elaine csak összeráncolta a szemöldökét, és furcsán nézett rá. Hát persze, hol van olyan ember, hol van olyan lány, aki ezt megértené, aki képes ezt megérteni?

Léna csalódottan ocsúdott fel, és az órájára pillantott: egy óra telt el ma is. Kicsit zsibbadt a lába, mert fél perce még éppen egy lovagi tornát nézett végig, pompás hercegnői ruhában, de keményre ácsolt fa padon. És a szíve még mindig a győztes vitézért dobogott. De a szeme már itt volt, a londoni metró kopár beton falát kutatta. "Nem, lovagok nem léteznek."- gondolta magában. Mert hol lehet olyan férfit találni, aki megértené ezt, a kábulatot, amiért minden nap beteszi a táskájába a könyvet.

Léna előre lépett, és tompán pislantott balra. Először csak a szeme sarkából látta meg. Aztán oda kellett kapnia a fejét, és többet nem tudott mozdulni. Csak nézte, nézte a fiút. A puccos öltönyt, az egy órás várakozásban elkókadt virágokat, az üres kávés poharakat, és a kezében a könyvet. A puha borítós, gerincén arany betűkkel díszített könyvet.

Petya leengedte karórás kezét, és csalódottan nézett jobbra. És akkor földbe gyökerezett a lába. Mert ott állt előtte a lány, ugyanúgy, mint a hercegnő az előbb a történetben, masnival, fekete hajjal és mélyfekete tekintettel, és a kezében ott volt a könyv.

Maguk sem tudták, mennyi ideig nézték így egymást. Léna számára mindegy is volt az idő, és többé Petya se akarta kontrollálni a perceket. Csak belemerült ebbe a csodásan fekete szempárba, ahogy az is úszott, kutatott az ő barna szemében, falták, simították, ölelték egymást a szemükkel, és akkor mindketten rájöttek, hogy miért is találták meg pár nappal ezelőtt azt a könyvet. Hogy többé nem kell magyarázkodni.

Véletlenek nincsenek. Csodák vannak.

Léna könnyű mosollyal karolt Petyába. Többé soha nem költötte el egyedül a vacsoráját.

***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/130-kreativ-iras-kep-alapjan-7

Comments (1)

This comment was minimized by the moderator on the site

Ez egy tüneményes történet, imádom!!!!

There are no comments posted here yet

Leave your comments

  1. Posting comment as a guest. Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

Lájkold a Facebookon is!

Kreatív írás tanfolyam

A jobb agyféltekés kreatív írással 2 nap alatt íróvá válhatsz.

Jelentkezéshez, bővebb információkért kattints ide:

Író születik tanfolyam

 

Go to top