Mary nem mozdult. A földön feküdt tágra nyílt szemekkel és egyetlen porcikája sem engedelmeskedett agya parancsának. Pedig egyszerű utasítás volt. Állj fel és rohanj! Szélsebesen! Azonnal! Ott a helyed a fiad mellett! Indulj! Tom szinte egy ugrással szelte át a 29 lépcsőfokot és már mellette guggolt. A kezét fogta, riadtan szólongatta. Mary, drágám! Térj magadhoz! Kérlek válaszolj! Hallasz engem? Mary hallotta. És a hangokat is, mely az emeleti kis szobából szűrődött ki. Onnan, ahol Bobby az imént még békésen szunyókált. Halk dúdolás hallatszott. Egy kislány éneke. De Tom csak Maryvel törődött. Semmit sem hallott. Egyre rémültebben ölelte földön fekvő feleségét. Mary alig hallhatóan suttogta: Tom kérlek segíts! Tom azonnal a telefonhoz ugrott és tárcsázta a mentők számát, már nem hallhatta ahogy Mary befejezi a mondatot: a mi kis Bobbynknak.
Kezét önkéntelenül a szeme elé emelte, ahogy a reggeli nap első vakító sugarai áthatoltak lehunyt szemhéján keresztül és úgy érezte, hogy a hatalmas fényesség lavinaként zúdul rá. Erős nyomással a mellkasában ébredt. Zúgott a feje és őrülten zakatolt a szíve. Ahogy felnyitotta szemét, már talpon is volt, rohant az ajtóhoz, elemi erővel rántotta maga felé a kilincset, hogy Bobbyhoz rohanjon, de a zár nem engedelmeskedett. Neeeem! Üvöltötte elkeseredésében, amikor felismerte, hogy ugyanabban az egyágyas kórteremben van, ahol másfél évvel ezelőtt két hónapot töltött. Amikor hét hónapos magzatát elveszítette. Lizynek akarta hívni és szerette attól a pillanattól fogva, hogy tudomást szerzett róla, de elvették tőle még mielőtt csak egyszer is a karjába zárhatta volna. Azt mondták jobb lesz neki így. Az az átkozott baleset, a kivilágítatlan építkezés mellett. Sosem fogja megbocsátani magának. Bobby akkor szerencsére nem volt vele. De most sincs és most veszélyben van.
Tehetetlenül roskadt le az ablak alatti világoszöld kanapéra. Szemben a falra szerelt mosdóval, mely fölött egy szokatlanul kisméretű tükrös szekrény volt, amelyben látta önmagát, ahogy mosolyogva zilált hajába túr és az ablak felé fordul, majd hallotta, ahogyan gúnyosan felnevet. Ez lehetetlen! Hiszen ő meg sem mozdult! Némán reszketve gubbasztott, mindkét karja mellkasához húzott térdeit ölelt át. És ő mégis kacagni, vonulni látta magát. Újra. Pedig már több mint egy éve megszabadult Zoétól. Dühösen a díszpárnába csapott öklével és fogai között sziszegve, de határozottan kijelentette: Te már megszűntél! Soha többé nem jöhetsz elő!

***
Ezt a történetet egy horror-lánc részeként írtam. A korábbi részek itt olvashatók: http://talentummobile.hu/kreativitas/tortenetek/120-lanc-lanc-horrorlanc

Kattant a zár, az ajtó lassan kinyílt. Egy mosolygós nővér és dr. Warder nyomában, Tom lépett a szobába. Aggódó arcán egy pillantás alatt enyhülni kezdtek a feszült vonások, ahogy feleségét a tükör előtt sminkelve találta.
Mary drágám! Szerelmem! Halálra aggódtam magam! Istenem de jó látni, hogy jól vagy! Gyönyörű vagy kedvesem.
A doktor egy gyors vérnyomásmérés és néhány rutin vizsgálat után mosolyogva közölte, hogy ideje meglátogatni a kisfiát, aki már nagyon várja haza. Rendkívüli szerencséje van Mrs. Florist, hogy egyetlen karcolás nélkül megúszott egy ilyen hatalmas esést. Kérem vigyázzon magára, a kórház falai közt semmiképp sem szeretném viszontlátni! - búcsúzott kedvesen és már sietett a következő betegéhez.
Mary gyorsan ruhájába bújt és férje legnagyobb meglepetésére egy leheletnyi bordó rúzst kent szájára. Tom boldog volt, hogy felesége újra életvidám és csillogó szemmel nézte, ahogy sudár alakja kifordul az ajtón.
Otthon minden a legnagyobb rendben volt. Mary csak egyetlen éjszakát töltött a kórházban, mégis sokkal békésebbnek tűnt az otthona, mint amikor másfél nappal ezelőtt elhagyta. A nyomasztó érzés eltűnt gyomrából és már nem értette miért érezte magát kísértet kastélyban néhány órával ezelőtt. Hiszen itt minden olyan békés és nyugodt. Bobby ezen az estén James nagypapánál akart maradni, így romantikus este készülődött. Bár tegnap reggel óta egy falatot sem evett, nem érezte magát különösebben éhesnek, de dr. Warder utasítására figyelnie kellett az étkezésére ezért gyorsan elrágcsált egy vajas kekszet és bevette a felírt vitaminokat. Forró fürdőt vett, hosszasan időzött a selymes habok között majd a kádból kiszállva kacéran mosolyogva a gőztől párás tükörre apró köröket rajzolt mutató ujjával. Puha törölközővel lassan szárazra törölte selymes bőrét és meztelenül a hálószobába sétált. Már tudta, hogy azt az apró fekete csipkés babydollt veszi fel, ami még selyempapírba csomagolva várta a nagy alkalmat a komód felső fiókjában. Tom kedvenc vörös borát már jó előre kinyitotta, mert tudta férje szereti, ha szellőzik néhány órát mielőtt elkortyolgatja a gyümölcsös nedűt. Töltött magának egy pohárral és a készülődés közben finoman megízlelt néhány kortyot. Újra a hálószobába ment és a kis tükör előtt szokásával ellentétben, erős sminket tett magára. Észrevette ahogyan Tom szeme a kórházban vágyakozva felcsillan a bordó rúzs láttán, ezért újra szájához emelte és érzékien körberajzolta vele formás ajkait.
Másnap reggel mire Mary felébredt, Tom már nem volt otthon. Üres párnáját nézve hirtelen eszébe jutott, mintha előző este említette volna, hogy már korán reggel egy megbeszélésen kell lennie. De a tegnap éjszaka távoli homályos emléknek tűnt, szinte semmire sem emlékezett. Cefetül fájt a feje. Zúgott a vér az ereiben és őrülten vízre szomjazott. Alig tudott lejutni a konyháig, ahol saját meglepetésére három hatalmas pohár vizet húzott le szinte egy kortyra és még mindig kiszáradtnak érezte magát. Nagyon bánta már az italozást és nagyon hiányzott neki Tom. Jó lett volna, ha szorosan a karjaiba zárja és sokáig alszanak délelőtt. Hiszen hétvége van. Miért kell ilyenkor is dolgoznia? Mostanában rengeteget túlórázik, szinte már alig látják egymást. Bobby is észrevette már és kérdezte tőle, hogy apa mikor lesz velünk minden este? Keserű gondolatai elűzésére házimunkába fogott, elmosogatta a tegnap esti tányérokat, elpakolta Bobby cipőit az előszobából és még egy gyors rendrakást végzett a nappaliban mielőtt a mosókonyhába ment. Nehezére esett a mozgás, legszívesebben csak feküdt volna, de most már be akarta fejezni, amit elkezdett, hogy mire Bobby hazaér, már csak vele foglalkozhasson. Kipakolta hát gyorsan a szennyes ládát és három kupacot készített. Elsőként a fehér ingeket tette a mosógépbe, mert tudta, hogy Tomnak egész héten szüksége lesz rá. Már majdnem mindet bepakolta, amikor észrevette, hogy az egyiken különös folt van. Közelebb emelete magához és remegni kezdett. Sosem érzett még ehhez hasonlót. A szíve kalapált, gyomra összeszűkült és hatalmas gombóc gyűlt a torkába. Iszonyúan érezte magát. Egy sötét rúzs folt lapult a gallér alatt.