- Szia! Hát te miért sírsz?
A kislány Bobbyék házának lépcsőjén ült, és nem válaszolt, csak zokogott.
- Hallod? Mi a baj? - Bobby nem örült, hogy ott van a lány. Szeretett volna kimenni labdázni, vagy szöcskéket fogni, de most nem fért el a lánytól. És különben is, ha valaki sír, meg kell vigasztalni. Anyu mindig megvigasztalja őt.
- Ne sírj már! Hol van az anyukád?
- Elmentek.
- Egyedül vagy itt? - Bobby még soha nem látott olyat, hogy egy vele egykorú gyereket egyedül hagytak volna. A városban nem volt szokás. De csak pár napja költöztek ebbe a házba, és itt vidéken biztos mást engednek meg a felnőttek.
- Lementem a tóra, és most nem találom őket - válaszolt a kislány.
- Akkor elvesztél? - Bobby egy kicsit megkönnyebbült, hogy mégse hagynak itt csak úgy magára akárkit. De még mindig furcsa gombócot érzett a torkában, ahogy a kislányra nézett.
- Szóljunk anyukámnak, ő biztosan segít megkeresni a szüleidet.
- Nem akartam fürdeni, csak a halacskákat megnézni. Apa szerint nem szabad a tóhoz menni.
Bobby észrevette, hogy a lány hajából víz csöpög. Különös volt, mert korábban mintha teljesen száraz lett volna.
- Olyan egyedül vagyok! Gyere velem! Megnézhetnénk a halacskákat! - a lány kérlelően nyújtotta Bobby felé a kezét.
- Nekem nem szabad kimennem a kertből!
- Te is egyedül vagy, ugye? Nincs kivel játszanod? Gyere, játsszunk együtt! Menjünk a tóhoz, a halacskákhoz! Kérlek! Én örökké a barátod leszek!
Bobby úgy érezte, mintha vonzaná a lány, és nagyon lassan egyre közelebb húzódott hozzá. Mindjárt meg is érinti; igen, vele fog menni a tóhoz, és lesz végre egy igaz barátja.
- Bobby, kivel beszélgetsz? - anyu nyitotta ki hirtelen az ajtót.
- Hát vele, a kislánnyal. - mutatott Bobby a lépcső aljára. Ekkor vette észre, hogy ott nincs senki.
- Anyu! Itt volt egy lány, és a barátom akart lenni. De most... eltűnt.
- Bobby, ne beszélj itt össze-vissza, senki se volt itt, az előbb néztem ki az ablakon.
- De anyu! Tényleg itt volt! Meg akarta mutatni a halacskákat a tóban!
- Na ebből elég volt! Elő ne forduljon, hogy anélkül elmész, hogy elkéredzkednél! És most gyere be a házba, kész a sütemény. Ugye kérsz?
Bobby boldogan szaladt be a konyhába.
Mary elgondolkodva húzta be az ajtót maga mögött. Mikor ideköltöztek a városból, örültek, hogy ilyen olcsón találtak házat. Az ingatlanos csak annyit említett meg, hogy valami családi tragédia miatt hagyta itt az előző lakó. Az ajtórésből még visszanézett, és a szeme sarkából egy tócsát pillantott meg a lépcső alján. Száraz, napos idő volt, és meg mert volna esküdni rá, hogy az a tócsa az előbb még nem volt ott.
Megborzongott. Ahogy gyorsan becsukta az ajtót, elhatározta, hogy este beszél a férjével. "Talán mégis megengedhetjük magunknak azt a másik házat a főúton."
Ám estig még sok idő volt hátra. Végzetesen sok idő.
***
Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/116-kreativ-iras-kep-alapjan-3
