Őrült buli

Az év utolsó napja ,
búcsúzunk vidáman,
az ó évtől.
Az új évre tervek,
fogadalmak, remények.

A bál remek,
zene, pezsgő, emberek,
tánc, nevetés.
Már nincs tiszta gondolat,
csak őrült hangulat.

Bulit fokozó ötletek,
önként vállalkozó emberek.
A kedves fáradt lábát
pezsgővel frissíteni fel,
majd e lábfürdőt, boldogan inni meg.

Mind ez, egy őrült hajnalon,
mikor már, csak a mámor parancsol.
S jókedvvel beköszöntött, az új év,
sok-sok év múlva ebből lesz,
a szép emlék.

1. Pezsgőfürdőt vett a lábad Jó Ég.
Jól kezdődik látod így az Új Év!

2. Pezsgőbe mosd itt a lábad.
Az igya meg, aki fáradt.

3. Táncos lábad pora pezseg.
Bubérékot rötyög neked.

4. Ha nehéz a másnap nosza,
Pezsgőbe mártsd lábad Ica!

Pezsgő ország királyának lánya eladó sorba került. A lány szépségének híre az egész világon szélsebesen terjedt. Jöttek is kérők nyugatról és keletről, a Kristályhegyről és a Mézeskalács erdőből. A vár udvara telis tele volt hintókkal és fogatokkal, deli paripákkal. A konyha a kérőket kísérő személyzettől volt hangos. A konyhásné sürgött-forgott, ide egy kupa bort, oda mézes sört küldetett. A hosszú asztaloknál széles jókedv uralkodott. A kondérokban illatozva rotyogott a ragu, a pörkölt. A kemencékben sorra sültek a kappanok és a malacok. A kukták izzadtan rohangáltak, zöldséget pucoltak és aprítottak, tányérokat tisztogattak, poharakat és evőeszközt fényesítettek.
Odafent a kastély termeiben és szobáiban az inasok serénykedtek. Elszállásolták az ifjú hercegeket és bárókat. Friss vízzel töltötték fel a mosdókat, vasalt törölközőt és keményített ágyneműt hoztak.
A fogadóteremben már terítették az asztalokat. Arany kanállal és ezüst szalvétagyűrűkkel. Csodás tányérokkal, virágfüzérekkel. A gyertyatartókba arany gyertyákat állítottak. Az asztalok közepére virágkosarak és gyümölcsös tálak kerültek.
A király és a királyné a trónon ülve fogadták a jelölteket. A királylány a függöny mögé rejtőzve figyelte, ahogy egymás után bemutatkoznak a kérők. Egyik magas volt, és vékony, akár egy karó. Képén mézédes mosoly ült, de amikor azt hitte, senki sem figyeli, unalom és közöny tükröződött rajta. Ő volt a nyugati király fia. Egyáltalán nem akart megházasodni. Inkább világot akart látni, dorbézolni a barátokkal, kártyázni és csinos cselédlányoknak csapni a szelet. A királylány a függöny mögül jól látta a fiú ábrázatának változásait. A második jelentkező egy alacsony, nagypocakos pattanásos képű bárócska volt. A szeme mélyen ült, értelem nem sok csillogott benne. Annál inkább ragyogott a ruhája, ami telis tele volt szőve aranyszállal. Gyémánt gombjai majd kiégették a szemét annak, aki rájuk nézett. Illegett, billegett, kellette magát. Nyájaskodva beszélt mindenkivel. Elnyújtottan mondta ki a szavakat.
A királylány egyre elkeseredettebb lett. Egyik herceg sem nyerte el a tetszését. Mindben volt valami, ami kellemetlenné tette a megjelenését.
- Felség! Nem tart attól, hogy valaki felfedezi? – szólalt meg hirtelen mellette egy legény. A királylány halkan sikkantott egyet ijedtében. A legény jót nevetett rajta. Szemei csak úgy ragyogtak. A haján megcsillant a mennyezeti lámpa fénye, és mintha apró csillagok ragyogtak volna a feje körül. A mosolya őszinte volt, és kedves. A királylánynak rögtön megtetszett a fiú.
- Csak a kérőket nézem – mondta lehangoltan.
- És van már, aki elrabolta a szívét? – érdeklődött a legény. A királylányt meglepte a fiú szókimondása, hiszen más alkalommal nem hogy ilyen kérdést nem tehetett volna fel, de még csak meg sem szólíthatta volna a lányt.
- Sajnos egyik sem – sóhajtotta a királylány. – Pedig muszáj lesz választanom. Ez a törvény.
- Az fontosabb, mint a maga boldogsága? Szerelem nélkül akar férjhez menni? – tátotta nagyra a száját a legény.
- Kislány koromban úgy képzeltem, majd jön egy deli vitéz, aki kedves és őszinte és nagyon szeret. És én is megszeretem és boldogan élünk, amíg meg nem halunk – ült le a bársonnyal borított zsámolyra a királylány. – Tudod, nekem nem fontos, hogy arannyal szőjék a kabátját, vagy gyémántból legyen a hintó küllője. Az sem érdekel, mennyi szolgája vagy aranya van. Szívesen elhalasztanám a kézfogót, de atyám akaratának és a törvénynek nem fordíthatok hátat.
- Hát legalább annyit tehetne, hogy próbák elé állítja őket, és meglátja, melyikük szándéka komoly.
- Ez remek ötlet! – ugrott fel a királylány, és már szaladt is a trónterem felé, hogy beszéljen az apjával. – Köszönöm, legényke! Bárcsak lenne közöttük egy, aki csak félig olyan kedves, mit te.
A trónteremben kisebb felfordulás tört ki, amint meglátták a királylányt. Mindenki be akart mutatkozni neki, minden kérő a közelébe akart férkőzni. A király mérgesen utasította rendre az ifjakat.
- Lányom! – nem illik csak úgy megjelenned a kérőid előtt.
- Tudom, apám, és nem is tenném, de szörnyen fontos beszélnem önnel – bókolt nagyon apja előtt. A király kíváncsian vonta fel vaskos szemöldökét. A királylány arra kérte, vonuljanak félre, míg elmondja, mit is szeretne.
- Hallgatlak, lányom – ültette maga mellé lányát egy félreeső szobában.
- Atyám! Annyi itt a kérő, mint égen a csillag. Azon gondolkodtam, hogyan is dönthetném el, melyik lesz a legalkalmasabb, hogy a kezemet neki adjam? – kérdezte a lány.
- Hát erre én sem gondoltam – bólogatott az öreg király.
- Nos azt kérném, vessük alá próbáknak a kérőimet! – javasolta a királylány. – És aki a legkiválóbb lesz, az nyeri el a kezemet.
- Ez ám a jó ötlet! – csillant fel a király szeme. – Most azonnal ki is hirdetem, hogy holnaptól három napon át bizonyíthatják, melyikük a legrátermettebb.
A király bejelentésére, ami szerint lánya kezéért versengeniük kell, bizony jó néhány bárócskát és herceget megfutamodásra késztetett. Pedig még azt sem tudták, mi lesz a próba.
Az első napon bort kellett kóstolniuk. Hét pohár bor, hét zamat. Aki a legtöbbet eltalálta, az volt a nap nyertese. A királylány az asztalfőn ült apja mellett, és komoly szemmel nézett végig a jelentkezőkön. Azért, hogy senki se tudja, melyik kérő, honnan érkezett, mindenkinek álarcot kellett viselnie. A legények ügyesen kitalálták, melyik pohár, milyen bort rejt, de volt egy pohár, amit mindenki elhibázott. Abban a pohárban szivárványfény volt a titkos összetevő. Már minden kérő elmondta a saját ötletét, amikor az asztal végén álló, kissé szegényesebb ruhát viselő ifjúra került a sor:
- …méz, ….málna,….barack,…- sorolta a poharakat. Amikor a hetedik pohárhoz érkezett, mindenki lélegzet visszafojtva várta, vajon eltalálja-e. – Ebben a pohárban színek vannak. A sárga arany ragyogása, a piros tüze, a bíbor barátsága, a kék tengermélysége. Vagyis szivárványfény! – nézett mosolyogva a királylány szemébe. A lánynak valahonnan ismerősnek tűnt a tekintet, de nem tudta, honnan. Azt azonban nem tagadhatta, hogy az ifjú eltalálta. A többiek irigykedve nézték dísztelen ruháját, csillogó haját, tiszta tekintetét, ami az álarcon is átsugárzott. Néhányan dühösen az asztalra csaptak, és elviharzottak a szobájukba.
Második napon a pincébe mentek, ahol a borokat és a pezsgőket készítették. A feladat hasonló volt, mint előző napon, csak most a hordókat kellett kitalálni, melyik milyen fából készült, és milyen bor készül benne. A királynak azonban szintén nem nagyon tetszett, hogy az első napi küzdelmet egy neve sincs szegénylegény nyerte. A kérők csakúgy, mint előző napon, egymás után találgattak. Mindegyikük kapott egy táblát, amire sorban felírhatták a válaszaikat. Persze a királylány most is egy különleges hordót is a feladatok közé guríttatott. Ebben a borban varázserdő éneklő szőlőiből készült bor volt. Az ifjak egyesével járultak a felségek elé, és mély bókkal nyújtották át a tábláikat. A hopmester egymás mellé fektette a táblákat. Az utolsó helyre azonban megint csak a titokzatos fiatalember írta oda: „Varázserdő éneklő szőlői”.
- A mai nap nyertese ismételten ez az ifjú – mutatott a legényre a király. A hercegeket majd megütötte a guta mérgükben. Többen szentül megfogadták, hogy történjen bármi, a harmadik napon nem hagyják, hogy az a jöttment győzedelmeskedjen.
- Apám! A mai napra valami nagyon különlegeset terveztem – karolt apjába a lány, a harmadik nap reggelén. – Ma egyetlen pohár pezsgőt kapnak a legeslegjobb pezsgőnkből. Azonban a pohárba az én lábamon keresztül folyatjuk.
A kérők harmadnapon is felsorakoztak a trónteremben. A szolgálók nagy tálcákkal a kezükben érkeztek.
- Urak! – szólt hozzájuk a király. – Mindenki válasszon magának egy pohár pezsgőt. Ez a mai feladat. A pezsgő a legjobb évjáratunkból való, ám ennek is van valami titka. Aki eltalálja, az nyeri el a lányom kezét.
A hercegek a szájukhoz emelték a poharakat. Kortyoltak, forgatták a szájukban az italt, de nem igen tudták, mit is kellene érezniük. Így a legtöbben hasukra ütve tippeltek, mások csak a vállukat rángatták. Néhányan már azt kezdték mondogatni, nincs is semmi különlegessége az italnak. Ekkor került a sor a titokzatos kérőre:
- Kellem, szellem, szépség, kedvesség. Titokzatosság, vidámság, némi kacérság, szeretet. Jó szándék, várakozás, vágyakozás, hit…- sorolta, miközben a fény felé emelve szeme előtt forgatta a poharát. A nyugati király fia meglehetősen türelmetlenül vágott közbe.
- Ez csak időhúzás! Mondja már, mit akar, vagy ismerje el, hogy ma ő is elbukott! – de az ifjú csak folytatta, mintha nem is hallaná a közbekiabálót.
- Virágillat, selyemszál. A királylány lábán járt! – nézett diadalmasan körbe.
- Hazugság! – kiáltották többen is.
- Nem hazugság! – állt fel a trónszékből a király. – Te vagy a győztes! Te érdemled a lányom kezét. Jöjj, és vedd le az álarcod, had lássuk, ki vagy! – szólította fel a kérőt. Az ifjú a király elé állt, féltérdre ereszkedett, és lassan levette az álarcot. A királylány felsikoltott meglepetésében. A fiú volt a függöny mögül.
- Engedje meg felség, hogy bemutatkozzam. A napkeleti király fia vagyok – ahogy ezt kimondta a homlokán felragyogott az arany nap. Eddig a hajával takarta, nem szerette volna, ha bárki felismeri. Hallott ugyan a királylány szépségéről, de előbb meg akarta kissé ismerni, mielőtt a kezét kérte volna. Ezért cserélt ruhát az inasával, hogy senki még csak ne is sejtse, ki ő. Most azonban látta, hogy a királylány nem csak szép, de okos és kedves is, örömmel nyújtotta neki a karját.
A királylány boldogan lett a felesége.