A kis vadász

Ma reggel elhatároztam, Anyukámat meglepem,
az erdőből az ebédet, ma férfiként megszerzem.
Apukám is meglepem, eddig ő volt a vadász,
megszerzem a puskáját, fel is húzom a csizmám,
indulok a mezőn át, fák, bokrok utam nem állják

De az erdő, reggel ilyen sötét? Nem így emlékeszem én!
Félelmetes egy-egy hang, a madarak nem így dalolnak…
reccsen egy ág,… jaj mi lesz, ha a vaddisznó meglát?
Leülök a fa tövébe, már az ebédet sem akarom,
egyedül félek, nem akarok, de sírok nagyon, nagyon.

Kezem nyaldossa valami, a szemem nem nyitom ki,
majd megunja, és elmegy, akkor én is hazamegyek.
A nyalakodás nem szűnik, ő nyüszít, vagy én sírok?
A szemem muszáj kinyitnom, bármennyire nem akarom.
Ó édes kiskutyám, tudtam mindig vigyázni, fogsz rám!

Követtél, az utamon, hű voltál, mint egy jó barát!
Pedig én, hogy indultam, nem is gondoltam rád!
Apukám mikor hozott, ölembe tett, azt mondta:
Rajtam kívül, ő vigyáz majd mindig rád,
pajtásod, és barátod lesz, kiben örömed leled.

Drága hű barátom, most már nem is félek,
induljunk hát hazafelé, biztos mindenki keres minket,
bizonyítom szeretetem, hazafelé a vállamon pihensz.
Anyukámnak engedetlenségem is jóváteszem,
bármit főz ebédre, azt én mind megeszem!