Ez az oldal sütiket használ. Kérem, engedélyezze őket, hogy zavatalanul böngészhessen az oldalon.

A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. További információ

Elfogadom

Az Európai Uniós törvények alapján tájékoztatnom kell arról, hogy ez az oldal sütiket használ. A sütik, vagy "cookies" olyan kis fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a böngészőben, ezzel megkönnyítve és gyorsítva az oldal olvasását. Ezeket a sütiket a böngészője beállításaiban letilthatja. Ha ezt nem teszi meg, illetve ha most az "Elfogadom" gombra kattint, akkor beleegyezik az oldalon a sütik használatába.

Köszönöm szépen a megértését, és további jó olvasást!

cartoon chocolate chip cookie

Sziasztok!

Ismét elkezdődött egy iskolaév. Ezen a képen is egy iskolás lány szerepel. Vagy valami más történik? Szerinted?

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol iskola 

 (Foto: Adrian Norbert Cuper )

Comments (1)

This comment was minimized by the moderator on the site

Égszínkék

Halványan emlékezett egy hirdetésre, ahol az újonan felfedezett, tollas őshüllők megtekintésére buzdították a közönséget. Akkor agyrémnek, vagy enyhén szólva ügyes reklámfogásnak tűnt. Most, amikor ez a tollas szörny - amit fotózni...

Égszínkék

Halványan emlékezett egy hirdetésre, ahol az újonan felfedezett, tollas őshüllők megtekintésére buzdították a közönséget. Akkor agyrémnek, vagy enyhén szólva ügyes reklámfogásnak tűnt. Most, amikor ez a tollas szörny - amit fotózni készült - váratlanul megmozdult, földbe gyökeredzett a lába! Csak a szemét merte körbejáratni, hátha talál segítséget. Kiáltani sem tudott, a torka is lebénult. Egymaga álldogált a ligeti tó partján a vígasztalan szürkületben. Most semmi nyoma sem látszott az ismerős, mindig színes, vidám környezetnek. Mintha más világba cseppent volna! Igen, ez a károgó hang sem illett ide:
- Sajnálom, hogy megijesztettelek, de kérlek, segíts megkeresni az elrabolt tojásaimat! - jött a rekedtes könyörgés valahonnan a magasból.
Felnézett az állatra, de annak csőr-szerű szája nem mozgott!
- Megbolondultam ijedtemben? - kérdezte önmagától. Válaszul ismét hallotta a kérést a fejében.
- Ahá! Szóval telepátiával értekezünk! - mosolygott felfelé megkönnyebbülten. Amint alábbhagyott az ijedtsége érdeklődve, segítőkészen kérdezte:
- Hogy néznek ki azok a tojások, milyen színűek és mekkorák?
- Egyik égszínkék, a másik rózsaszínű. Pontosan beleférnének a táskádba - jött a gyors válasz.
Lóri vizsgálódva elindult, hogy a bokrok alján kezdje a keresgélést. Ilyen színeket akár holdvilágnál is meglátna…
- Bocsánat, hogy be sem mutatkoztam, Kofilla vagyok, a tollas hüllőnemzetség egyik utolsó sarja. Őseimnek csak jól elrejtőzve sikerült átvészelniük a jégkorszakot. Azóta is rejtőzni kényszerülünk, ami ekkora méretekkel nagy lelményességet és alkalmazkodást követel. Már az őshordák vadászainak is kedvelt célpontja voltunk, egyetlen elejtett példányunk egész télre elegendő táplálékot jelentett. Mégis többünket leöldöstek, mert a bundánkból varrták össszes ruháikat. Emiatt fokozatosan tollakat növesztettünk az eredetileg selymesen bundás bőrünkre. Sajnos mára csak mutatóban fordulunk elő, ezért is fontos a tojásaimat megkeresnem. Szép színükért nagy pénzeket fizetnek a galád fészekrablóknak, azt hallottam lámpabúrákat készítenek belőlük. A maradék darabkákat pedig mozaik kirakására használják… Mert vesztünkre, olyan szép színesek! Legszebbek voltak az aranyosan csillogók, ezekből a királyaink, vezéreink keltek ki. Már én sem láttam ilyeneket, csak öregapámtól hallottam róluk…
Kofilla egyre mesélt, szemmel láthatóan örült a hallgatóságnak. Közben fáradhatatlanul kémleltek körül. Lóri a bokrok alján kutakodott, Kofilla a fák koronáját pásztázta figyelmesen. Hirtelen sátrak állták útjukat! Egyikből kék, a másikból rózsaszín fény sejlett ki…
- Elkéstünk? - jajdult fel Lóri.
- Óh, nem! Most fognak megrepedni és kikelni! - sóhajtott aggodalmasan Kofilla - ilyenkor maguktól világítanak. Valahogy ki kell hoznunk őket!
Lóri óvatosan bekúszott az alvó cserkészek közé és a hátizsákjába csúsztatta a kék tojást. A másik tojáshoz kiürített és “kölcsönvett” egy hasonló hátizsákot. Csodálkozott, hogy mindkettőt könnyedén elbírja, pedig futólépésben haladtak vissza, a tó felé. Kofilla gyermekeit ugyanis azonnal meg kell itatni, amint kikelnek. Ezért is tanyázott a tónál, ahol “kirabolták”.
Lóri reggel frissen szökdécselt az iskola felé. Örömmel gondolt a táskájában rejtőző égszínkék üveggömbre, amivel majd csodálatba ejti a társait. A cél érdekében néhány füzetet is otthon hagyott, hogy a tojásdad gömb beférjen…
Bár a tanító néni külön megdícsérte a színes mozaik-anyagot, Lóri sokáig búsult rapityára tört kincse után. Elhatározta, hogy kényes teherrel többé sohasem fog ugrándozni.

Read More
Agota Sandorfy
There are no comments posted here yet

Leave your comments

  1. Posting comment as a guest. Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

Lájkold a Facebookon is!

Go to top
CLOSE WINDOW   X