Az egyetlen

Kati volt az egyetlen lány a fizika szakkörben. Ő volt az egyetlen, akinek a társaságból nem volt még soha párkapcsolata, és az egyetlen, aki sosem repetázott az aranygaluskából a menzán. Ő volt az egyetlen 20 év alatti vendég a nudista strandon, ahol valószínűleg az egyetlenként aludt el tegnap a tűző napon a fejére terített törölközővel, ami rálógott a mellkasára, és – a vérkeringés kedvező irányba való befolyásolása céljából a feje fölött pihentetett – karjaira.
Baráti társaságában ő volt az egyetlen, aki nem tűri, ha nem egyenletesen barnult a bőre. Esküdt ellensége minden szandál- és spagettipánt-csíknak. Így nem csoda, hogy tegnap „az egyetlen, a nudista strandról zokogva távozó fürdőző” címet is elnyerhette magának.
Muszáj valahogy eltűntetnie ezt a szégyenfoltot. Nem bír így magára nézni. Undorító. Mint egy félbevágott torzó. Pfuj!
Elég a bőgésből, gondolkozz, Kati, gondolkozz – ösztökélte magát görcsösen.
Ááááá! – hasított belé a felismerés, és a következő pillanatban már a fizika szakkörös jegyzeteit bújta.
Toll, kockás füzet, nappálya-diagram, a fény beesési szöge, röpködtek a számok, képletek, előállt a vázlatrajz, és a precíz táblázat: cél – feladat – módszerek – eszközök.
Apropó, eszközök! Kettő darab eszközre lesz szükség, az egyiket már számolás közben kitalálta. Be is rongyolt azonmód a nővére szobájába, és feltúrta a gardróbot azért a silány, kínai, ejtett vállú maxiszoknyáért, amit amúgy a világért fel nem venne, de ezennel a cél szentesít minden eszközt ugyebár. Ez meg pont ott nem takar, ahol Katinak pont most nem-takarásra van szüksége.
Már csak annyi – a kettes számú eszközszükséglet –, hogy valahogy hozzávetőlegesen 130 cm-rel el kellene emelkednie a Földtől. Délelőtt muszáj átmennie a szomszéd Gizi nénihez pedikűrözni, páratlan hét szombat lesz, ez megváltoztathatatlan. Az időkép szerint viszont holnap 14 órától már felhősödés várható, így legkésőbb 13 órakor el kell kezdenie a műveletet. Szorít az idő, muszáj lesz valamilyen módon közelebb kerülnie a Naphoz.
Nyughatatlanul mászkált fel-alá a házban: mi az, ami mozdítható, és 130 cm-rel képes megnövelni Kati magasságát??
Már-már a kétségbeesés határán táncolt, amikor – mintegy isteni sugallatra – megjelent előtte a szülei Zsigulijának sziluettje. Felkapta a tolómérőt és már rohant is ki a garázsba. És IGEN!!!! A Zsiguli magassága 1382 mm! Tökéletes!
Minden készen áll!
Másnap pontban 12.30-kor Kati Zsiguliban és maxiszoknyában ült, és gázt adott.
Jogosítványa ugyan nincs, de a cél ezúttal minden eszközt szentesít ugyebár, a szülők meg úgyis csak később délután fognak hazaérni a nyaralásból.
Pár apróbb koccanást leszámítva minden gond nélkül kiért a falu határába. Mindössze kettő feltételnek kell teljesülnie:
1. ne legyen tereptárgy, ami árnyékolhat
2. ne legyenek járókelők idióta kérdésekkel.
Azon a ponton, melyről úgy érezte Kati, hogy mindkét szempontnak megfelel, leállította az autót. Magához vette a szögmérőt és a stoppert, majd kiszállt, és felmászott a kocsi tetejére. Pontosan a vonalhoz igazította a bőrén a ruhát, a Nap felé fordult, és beállította magát a megfelelő dőlésszögbe úgy, hogy a süttetni kívánt testfelülete képezze a beesési merőlegest a beeső és a visszavert fénysugár között. Ha erősen feszíti a farizmait, simán kibírja a 20 percet lumbágó nélkül, ezt már tegnap kigyakorolta otthon.
Beállította a stoppert, és felvette a pózt.
Csak 20 perc, és megoldódik minden! 20 percig bármit ki lehet bírni. A Zsiguli tetején, tűző napon, 22,5 fokos szögben való hátrahajlítás pedig még igen messze van a bármitől.
Kati lecsendesítette a gondolatait, kiürítette az elméjét, és nemsokára jelzett is a stopperóra.
Kontrapóz gyanánt tett pár előrehajló mozdulatot, majd leugrott a Zsiguliról.
A szíve majd’ kiugrott a helyéből, míg előkotorta a tükröt a táskájából. De sikerülnie kellett. Olyan gondosan kiszámolt mindent és olyan flottul véghezvitte a tervet. Végre megvan a tükör! És IGEN!!!! Pontosan ugyanaz a bőrszíntónus alul-felül!! Minimális árnyalatbeli különbség sincs, yessss! Zseni vagy, Kati – ismerte el eredményességét, és mint egy élete legszebb napjára virradt gazella, úgy szökellt, meg sem állt hazáig.
A házuk elé érve torpadt csak meg. Mi ez a rendőrautó? Az ajtóban Apa fogadta.
- Betörtek. Eltűnt a Zsiguli, és felforgatták a házat. Legalábbis a nővéred szobájában már találtunk nyomokat.
- Ó.. nem egészen.. A Zsiguli, öööö, kint maradt a határban. Én vittem ki, megmagyarázom. Betti szobájában is én kerestem csak valamit.
Apa egyre vörösödő arcszín és sűrű elnézések közepette köszönte és sztornózta a rendőri közreműködést, majd futólépésben hajtotta Katit a határba.
Kati egyszer csak megállt.
- Itt volt…
- Nem érdekel, hol volt. Most hol van??
- Itt volt…
- Rosszul emlékszel tán?
- 100%, hogy jól emlékszem. Mindent pontosan kiszámoltam. Itt volt. De most nincs itt. Ezek szerint most már tényleg ellopták.
- Komplett idiótának fognak nézni a rendőrök. Ezért még számolunk!
Én mindent kiszámoltam.. – gondolta Kati, és pár perc múlva már ismerősként üdvözölhették újra egymást a rendőrökkel.
Kati bemutatta a tett színhelyét, majd mindannyian beszálltak a rendőrautóba, és megindultak a feltételezett nyomok után. Negyed órát sem zötykölődtek a kietlen földúton, amikor Apa felkiáltott:
- Ott van! Ő az!
És valóban. Ott állt a Zsiguli – pár apró karcolást leszámítva – teljes fényében a semmi közepén. Kiugrottak mindannyian a rendőrautóból. Egy szőrös bal láb és a hozzátartozó farpofa, valamint egy bal alkar ¬– szintén szőrös – lógott ki a Zsiguli alól.
Apa, mint egy eszelős, megragadta a végtagokat, és kirántotta a kocsi alól. Mint utóbb kiderült, Sándort.
- Elnézést, én nem akartam semmi rosszat! Csak tudják, iszonyúan leégtem tegnap a nudista strandon. Pontosabban a bal lábam és hátsóm, valamint alkarom kivételével mindenem égett le, a felsoroltakra rálógott a törölköző.
Vállalhatatlanul néztem ki. Ezért is bujdokoltam el itt a lakatlan területen. És egyszer csak megláttam ezt a Zsigulit. Tárva-nyitva, benne a slusszkulcs, mintha az ég küldte volna. Csak egy picit kellett arrébb állnom vele, hogy a megfelelő szögben érjen a napsugárzás, ha bebújok alá.
És vitathatatlanul támogatott az Univerzum, mert az Időkép szerint most már esnie kellene.
Kati tekintete Sándor jobb kezére tévedt:
- Nem hiszem el! Te is??
Sándor egy viharvert zacskót szorongatott a jobb kezében, mintha valami véres cafatok lennének benne.
De Kati rögtön felismerte, hogy ezek egy szakszerű módon körberágott Isler maradványai. Ezek szerint a lekvárt ő is utálja. Kati mindig kipiszkálja a mutatóujjával a lekvárt, és módszeresen felkeni a zacskó belső oldalára oly módon, hogy a továbbiakban nehogy érintkezhessen a lekvár a tésztával.
Kati megbabonázva kapta elő a táskájából a saját Isleres zacskóját.
Tökéletes hasonmásai egymásnak. Ugyanaz a tartalom, ugyanaz a módszer.
Hirtelen megszűntek a rendőrök, a tér, az idő, a szó, az Apa, a lélegzet, és a két zacskó összeért.