Húsvét reggelén

Húsvét reggelén várt a csoda,
szénaboglya tövében kis fészek,
Samu nyuszi, benne fülel éppen,
körülötte, a sok színes csoki tojás.
Hogy lehet az, hogy a nyuszi,
és a tyúk is, tojást tojnak?

Láttam én már, hogy a
tojásból kiscsibe elő bújik,
puha pelyhes sárga.
Szeretgettem dédelgettem
a kezemből etetgettem,
friss zöld füvet neki szedtem

Volt már kicsi nyuszink,
ő is puhaszőrű aranyos
de elképzelni sem tudom
a tojásba hogy fér bele,
mikor a két kicsi füle
nagyobb mint az egész csibe?

Azt sem értem, ha a nyuszi
csak a csoki tojást tojja,
hogy lesz mégis kisnyulacska?
Hiszen a csoki tojást
mindenki megeszi, akkor
miből lesz a kicsi nyuszi?

Hagyom én az elmélkedést,
játszom a nyuszikámmal
ha elfárad ketrecébe, elaltatom,
beszaladok a szobámba,
megeszem a csoki tojást,
mit nekem tojt, a szalmába.

Zsuzska és a nyuszija

Na most mit tegyek? - gondolkodott Zsuzska, miután kényelmesen elhelyezkedett a jó meleg szalma boglya aljában. Hűséges barátja, Samu, vele volt, és ott melegítette a szíve tájékát.
Zsuzska a reggeli befejezése után, hirtelen felindulásból döntötte el, hogy Samuval elindul világot látni. Nincs neki szüksége ilyen veszekedős anyára és tesóra. Elhatározását tett követte. Annyira igyekezett megvalósítani a gondolatát, hogy még cipőt is elfelejtett venni. No, de majd csak lesz valahogy.
Samu már 1 éve hűséges társa, lelki bajainak meghallgatója, olyan, mintha lelki társa lenne. Bár reggeli közben „véletlenül” kihallgatta testvérének, Rozinak a mamájával folytatott beszélgetését – melyből persze egyetlen kukkot sem értett, csak valami olyasmit, hogy a lányok lelki társa egy fiú, a fiúké pedig egy lány, no de nyusziról, pláne Samuról nem szólt a fáma… -
Zsuzska tapasztalatból tudta, hogy ilyen és ehhez hasonló beszélgetéseknek mindig összeveszés lesz a vége, mert mamája Rozit lehülyézi, hogy milyen furcsa, rendes lányhoz nem illő gondolatai vannak, amin persze Rozi megsértődik, elkezd duzzogni, még időnként vissza is felesel, és innentől kezdve a családi hangulatnak annyi. A kislányra senki nem figyelt. Mással, egymással voltak elfoglalva.
Zsuzska számára Samu nélkül elképzelhetetlennek tűnt a világgá indulás gondolata is. A gondolatot tett követte, szemével intett Samunak, aki feltűnés mentesen elindult a kertkapu felé, Zsuzska pedig követte. Hogy megkímélje kis barátját a lépegetéstől, ölbe kapta Samut és meg sem álltak, amíg a széna boglyához nem értek.
Na de most mit tegyenek? Lehet, hogy már észre is vették, hogy eltűntek? Mert ha igen, annak még szomorú vége is lehet és ismét veszekedős lesz a hangulat. De Zsuzska ezt nem akarta. Hát, akkor mégis csak illene hazamenni – gondolta -, mert világot látni máskor is ráérnek…. Így aztán kis pihenő után Zsuzska és Samu hazasétáltak…
Hogy örültek-e egymásnak, a viszontlátásnak? Te mit gondolsz róla? Akarsz róla beszélni?