Most ez jutott az eszembe:

A vidéki lány

Hív a nyüzsgő nagyváros,
a lehetőség, a gazdag filmgyáros.
Élvezed a pörgést és csillogást,
a mozi-siker okozta villogást.
De csak telik az idő:
Mit is akar ez a nő?

A csillogás mellett megjelenik a szenny:
A galadság–kihasználtság, most merre menj?
Bujkálsz a város falai közt, mely csak magadra hagy.
Itt a rengeteg ember, s mégis oly egyedül vagy.

Elsőnek a filmipar okozta katarzis,
majd a csillogásból lett apokalipszis.
Ki is vagy Te, a nagyvilági dáma?
Vagy maradsz a Vidék egyszerű lánya?
Kettősség van benned?
Hol a helyed? Hová kell menned?

Nem ezt vártad: feltűnt magány új arca,
Most úgy érzed, ez a vidéki szíved harca.
Futnál haza, rohannál, sőt szabadulnál.
De otthon így csak bukottnak számítatnál.
Most mi legyen? Itt a boldogtalan lét?
Vagy esetleg otthon a gúnyos megvetés?

Hazamész, mert e filmednek most vége
nem kell már az új „happy end” érzése.
Most megtapasztalhattad:
Mindig-mindig az kell, ami nincs:
sosem elég csak a szeretet-kincs.

De minden csoda két napig tart.
S a „kislány”már hazafelé tart.

SzZs. 2014. november 19.

Hátamon érzem
fürkésző tekinteted
bizalmad elveszett
szíved keményedett,
szemed sírja bánatod
lelkembe csepegi hiányod
zavart a mosolyod
mikor mögötted megállok,
ködös este erre gomolyog
nem láthatnak a csillagok
átölelem veled a világot
megtaláltam aki hiányzott!

BJ.

Drága kicsi leányom.

Pici lányom-kedvesem, innen leslek, hogy ne láss meg.
Leslek én, mert szeretlek, s évek óta szenvedek.
Látogatni nem merlek, hisz eldobtalak tégedet.

Tíz éve leslek én e fal mögül, szívem szakad, s itt vagyok egyedül.
Kilétem felfedni nem merem, látom boldog vagy gyermekem.
Boldogságod nekem most elég, holnap is megleslek, s majd megkereslek.

Eléd álok, majd holnap….vagy ha majd ha felnősz.
Talán majd holnap elmondom az okot, hogy az éled miért nem velem folytatod.
Anyaként talán megérted, hogy melletted miért nem lehettem.
Igaz lehettem volna, de akkor az, nem ez az élet volna.
Talán majd holnap……