-Engedj! Mennem kell! Menni akarok! Nem tarthatsz itt!
-Nélkülem nem mehetsz el!
-Nem akarom, hogy rabságban tarts!
-Magadat tartod rabságban!
-Szabad akarok lenni! Ha kell az életed árán is!
-Az a Te életedbe is fog kerülni!
-Megöllek!
-Nem mered megtenni! Ha nem leszek, mit csinálsz? Kihez fogsz fordulni? Ki lesz a támaszod!
-Önmagam! -szólt határozottan a lány.

Döntött és lőtt! Megölte a FÉLELMET, mely függőségeit okozta, hogy megtalálja legbensőbb lényegét! És elindult az úton, hogy szembenézzen önmagával. Hogy többé ne a félelem irányítsa tetteit!

Sokan kérdezték már tőlem, hogyan győzzék le a félelmeiket. A válaszom:
-Ne akard legyőzni, mert a harc a félelmet táplálja! Nézz szembe vele! Keresd meg magadban, mi táplálja, mert mindig attól félünk, amit nem ismerünk! Ha megtalálod, mi élteti, akkor már nem félni fogsz, hanem cselekedni!!!!

Most mi legyen?
Lőjek, vagy ne lőjek?
A szívem sajog,
tanácsa: Ne habozz!
Az eszem fékez:
Engedd el, ne tedd!

Ha megteszem….
egy lúzer miatt bűnhődjek?
Ettől én többet érek!
Tanulságként kezelem,
mely velem megesett,
de hamarosan kiheverem.

A fegyvert leteszem,
szabadon engedem,
hiszen, nagyon szerettem…
A vesztes csak ő lehet,
ha neki ez nem kellet….
Hát szaladj, ég veled!

A golyó téged úgy is utolér…
de nem a fegyverből száll feléd.
Egy napon majd veled játszik valaki,
miközben, Te, nála szeretnél maradni.
A revánsot, majd visszakapod…
Én, még sem kívánom Neked, azt a napot!