Monológ

- Hát nem is tudom... Le merjem venni a cicifixem? Jó lenne, ha a cickóim is barnulnának, úgyis olyan vagyok, mint aki tejport reklámoz.
Azok ott úgy tűnik elég messze vannak, ide nem látnak el. De lehet, hogy nem jó ötlet?!
Hét végén ha randizom Peterrel, és meglátja, mit fog gondolni rólam? - na ez is szép kis nőszemély! Hol hömbölöghetett melltartó nélkül? Képzelem mennyien megbámulhatták!

Tanmese a szúnyogról

Fent a forró levegőben izgatottan körözött főhősünk a Szúnyog (így nagy kezdőbetűvel).
-Itt ma vér fog folyni- gondolta vidáman és tekintetével áldozatát kereste.

Mielőtt bárki azt gondolná, éhsége vezérelte a Szúnyogot, ki kell ábrándítsam tévhitéből. Ő nem olyan egyszerű szúnyog volt (így kis kezdőbetűvel), aki csak azért az alantas ösztönért csípett, hogy potrohát megtöltve éhségét csillapítsa. Nem! Őt az hozta izgalomba, ha az embert minél jobban az őrületbe tudta kergetni csipkelődésével. Az igazi kihívás pedig az volt számára, ha a legmerészebb helyeken támadhatott, veszélybe sodorva testi épséget, és az utolsó pillanatban mégis tovasuhant a vészesen közeledő tenyér elöl.

Most is abban mesterkedett, hogy megtalálja a legkevésbé tűrőképes egyedet a mezőn. Nem kellett sokáig keresgélnie. Megpillantott egy, a törölközőjén fürdőruhában üldögélő fiatal, finom bőrű leányzót.

Előre megtervezett támadásba lendült és a friss hús szeme előtt kezdett cikázni. A lány könnyed mozdulattal hessentette el.
-Bekapta a csalit- örvendezett a Szúnyog, majd a fül ellen indított támadást, hogy zümmögésével megfelelően labilis idegállapotba hozza annak tulajdonosát. Nem túl közel, de jól hallható távolságból húzta el a lány nótáját. Hegedült a fülébe, majd jól érzékelhetően az idegszálain is. Ezt abból tudta a szúnyog, hogy a lány keze egyre ingerültebb mozdulatokat tett felé.
-Aha! Most már nem fogsz tudni türelmesen levadászni engem- és teljes erőből a lány vállába mart, aki cserébe egy jól irányzott mozdulattal csapott le. Sikertelenül.
Hősünk vérszemet kapott és célba vette a leányzó bokáját. Nem tétovázott, harapott. A boka gazdája sem, és ütése szinte a szúnyog szárnyát súrolta.
-Ez aztán vérlázító. Majdnem ott hagytam a fogam, akarom mondani a szívó-szúró szájszervemet!- De ez csak még merészebbé tette.

Rárepült a lány hátára. Még nem akarta a vérét szívni, csak kíváncsi volt meddig ér el a lány keze, aki persze azonnal hátranyúlt és megvakarta bal lapockáját.
-Szóval eddig- kárörvendezett a Szúnyog és nekifogott aljas tervének kivitelezésébe.

Hátrébb repült. Bemérte a távolságot és kamikaze módjára közeledett a kiszemelt célponthoz. Már semmi nem érdekelte. Agyát elöntötte a vér. Most megmutatja, hogy van vér a pucájában, és becsapódott. A lány nem érte el.

Hogy mégis mi e mesém csattanója?
Annak a férfinak a tenyere, aki mindezt hátulról figyelte és így vetett véget a Szúnyog kisded játékának.

Jegyezd meg! Aki hátba támad valakit, annak könnyen ugyanez a módszer okozhatja vesztét.

Hmmm…
Hiába mondják a haverok, hogy finnyás vagyok… nekem akkor is a fehér a zsánerem. Mer’ olyan zsenge, meg minden. Szóval én ezeket szeretem. Hajlandó vagyok akár órákat is… akarom mondani, perceket is hajlandó vagyok várni a megfelelő pillanatra, ha végre kilátásban van egy ilyen kis nyalánkság. Ja-ja. Mint ez is itt. Naaa! Ne már! Mit csinál?!

- Hééé, Bébi! Oda ne!! Oda ne kenjél semmit! Oké?!

A fenébe is, hogy mindegyik össze-vissza büdösíti magát. Ha fehér, ha piros, ha barna. Mineeek?! Még az a szerencse, hogy hiába ilyen hosszúak az ujjai… mer’ ha hiszitek, ha nem, mindig marad egy pont, ami érintetlen marad… mer’ ez egyszerűen így van kitalálva, és kész! De most mennem kell, srácok, amíg a leszállópályám érintetlen.
Au revoir!