PEREMEN - ESZPERENTE MESKETE


Nem értem. Kellett ez nekem? Ezen peremen leledzem két legénnyel. Reszketek. Megettem meredez egy dermedt elem, erre helyezték fel ezen remeket, melynek neve Erzsébet. Fenekemet belepréselem. Nem nézek lefele. Egy legény erre mellettem, egy legény emerre. Nem lehet ezt befejeznem, ezen széles és nedves mély erecskébe esnem. Végére kell mennem e peremnek. Berezeltem. Nem, nem, nem! Nem leszek egyszer sem veszélyben kedves, de elmebeteg egyedekkel, ezt bejelentem. Ez egyszer még megteszem, mert gyenge jellemem, és e legények kedvesek nekem. Szertelenek, mert még gyerekek, két és félszer hét évesek… Én meg eggyel élemedettebb, de nem érettebb. E-e-e-e-elértem e perem végére. Lelkemben lelek békére. Ez esetet nem feledem, emlegetem négyszer hét év elteltével egy érdekes emberkertben, melyben egyre embermeséket termelnek. (Megkeresed e permet e képen? Nem felette leled ez elmés szerkezetnek. )
FEGYELMEZTETÉS! Se meglett emberrel egyetemben, se te entestedben ne tegyed ezt!!! Veszélyes és rendeletben nem engedett!!! http://kerekedik.blogspot.hu/

Megbánni és megbosszulni ...

Kaptam egy álláslehetőséget. Miután a kis szülővárosomból a nagyvárosba kerültem, ami tele volt élettel, igyekeztem gyorsan beilleszkedni.
Szerettem azt, amivel foglalkoztam. Jó reklámokat készítettem. Nem voltam a szakma legjobbja, természetesen, de kerestem az ahhoz vezető utat.
Régi vágyam volt bekerülni egy jó reklámügynökséghez. Komoly munka és kitartás árán sikerült is. Az első napokban szinte csak ámulva néztem hova is kerültem. A nyüzsgés magával ragadott.
Jó volt.
Fiatal, ügyes csapat tagja lettem. Befogadtak hamar. Lehet az is segített, hogy alig voltak kolléganőik, fiatalok meg főleg.
A főnököm sem volt idős. Úgy harmincöt, negyven közöttire tippeltem. Mint kiderült, harminchét volt.
Határozottan vezette a csapatot, elszánt volt, határozott. Tetszett benne. Igaz, a munkái, ötletei gyengéknek tűntek, de közösen jók voltunk. A csapat együtt.
Egyre jobbak lettünk. Jobb feladatok, kihívás… Több és jobb inspiráció nem kellett. Ám a sok munka velejárója a túlóra, az éjszakázások. Az elején még jónak tűntek, de idővel megterhelővé váltak.
Kellemetlenné az tette, mikor a főnököm közeledni kezdett felém. Igyekeztem tartani magam, ahhoz, hogy ő a főnök, de egy nőt bókokkal, gyengédséggel le lehet venni a lábáról. Ez Velem is megtörtént. Még, ha tudtam is, hogy hibát követek el, engedtem magam sodródni az árral. Olyan szintre jutottam, hogy vártam az éjszakázásokat.
Tudtam, hogy várta haza a két meseszép kislánya és a csinos felesége, de hiába. A maguk módján romantikus együttlétekre sikerültek a túlóráink.
Beszélgetések övezte érintések... Romantika… Fantasztikus volt.
Nem akartam megkedvelni, érezni iránta bármit is. A főnököm volt.
Tartottam magam ehhez. Ő is. Viszont jó volt a valóságból kiszakadni, és élni.
Idővel azonban birtokolni akart.
A kellemes együttlétek átalakultak fájdalmas és élvezhetetlen találkozásokká. Az otthoni feszültséget rajtam vezette le. Megalázva éreztem magam, mert sajnos, adott is rá okot.
Kezdtem félni tőle. Addig nem is gondoltam, hogy mivé alakulhat át valaki. Igyekeztem őt kerülni nappal is.
A baj csak az volt, hogy undorító módon próbálta kihasználni a főnökséggel járó hatalmát.
Betegségre hivatkozva vettem ki egy kis szabadságot. Akkor sem hagyott nyugton. Próbáltam megfenyegetni azzal, hogy beszélek a feleségével és kiteregetem a szennyest a cégnél is. Ettől kicsit megijedve mintha visszavett volna…
Azt hittem ezzel távol tudom tartani magamtól, de tévedtem.
Pár nappal egy komoly munka befejezése után, amit nagy sikerrel zártunk, kaptam a telefont, hogy menjek az igazgatóságra. Teljesen váratlanul értek a vádaskodások, hazugságok, melyeket rám zúdítottak.
Tamás egy mocskos ember. Bebizonyította. Tudtam, hogy az ő keze volt a dologban. Teljesen bemocskolt, negatív képet festett le rólam.
Csak ültem a teremben, az asztalnál velem szemben öt szigorú tekintetű férfi, magas elvárásokkal. Azt vártam, mikor nyílik meg alattam a föld.
Nem szóltam semmit, csak ültem némán, szótlanul, és bántam, amit tettem. Életem legkínosabb órái voltak azok.
Soha nem voltam a gyűlölet oldalán álló, de nem tudtam annyiban hagyni ezt az egészet. Megalázott, pedig nem adtam rá okot. Írtam egy levelet a feleségének, aki, mint kiderült, elvált tőle. Mivel Tamás munkája sokat nem ért a csapat nélkül, és ez az eset megbélyegezte a kapcsolatukat, a főnöki pozíciója veszélybe került. Pár hónappal később egyszerű beosztott lett.
Állítólag megalázó neki ez a helyzet… de kölcsön kenyér visszajár… mint tudjuk!