Tegnapelőtt az ABC-ben mesélte a Gizi anyósa valakinek, hogy a szomszédjukba ufók költöztek. Meg hogy ez is biztos a rohadt atom miatt van: most már bárhonnan bárkik idebútorozhatnak, mert a légkör felhígult a Föld körül. Aztán majd kitúrnak minket!
Ma délelőtt átugrott a Gizi, mert az uram harmadik tüdőszűrés-felszólítását véletlenül hozzájuk dobta be a Feri – már megint biztos ivással kezdte a napot. Kérdeztem, honnan veszi anyósod ezeket a marhaságokat a szomszédokról, nem kéne annyit tévézni. De a Gizi azt mondta, azért az elgondolkodtató, hogy estétől reggelig kinőtt a füvük, a kocsijukat az asszony vezeti, a gyerekeik pedig iskolába menet illedelmesen köszöntek neki, amikor elhaladtak a kapuja előtt.
Gondoltam, ebéd után bekukucskálok, mi a helyzet, hátha nincsenek otthon. Persze, mindenre van magyarázat, meg is fogom mondani a Gizinek, ne terjesszenek rémhíreket, ez mégiscsak a 21. század! A férfi éppen befejezte a ház mögött a gyepszőnyeg lefektetését. Amint észrevett, kedvesen köszönt, és megkérdezte, messze van-e az élelmiszerbolt, mert csak gyalog tud vásárolni menni, nincs jogosítványa. Amúgy sietnie kell, mert a fiúk nemsokára hazajönnek az iskolából, és megígérte nekik, hogy tanulás után elviszi őket a helyi könyvesboltba, ismerkedni az újdonságokkal.
Szóval, minden rendben van… Elköszöntem az újdonsült utcabelitől, aztán a sarkon túl körülnéztem, van-e valaki a közelben, csettintettem egyet az ujjammal, és a következő pillanatban a város túlsó végén lévő villamossági üzlet mögött álltam: igyekeznem kell, két tucat tartós elemet kell vennem, az uram kezd lemerülni…

Hát nekem viccesre sikeredett...de hát egy ilyen kép alapján???? :):D:):p;)

Mama, miért nézed már megint azt a füvet?
Nem kéne inkább begyújtani bent a tüzet?
Süljön már a lángos, finom pecsenye,
nem fő meg magától az étel, ha te meg elfele.
Hagyd már azt hogy mit csinál ma Riska,
nincs otthon ma, elment a Mariska.
Nem fogja megtudni, hogy lelegeli füvét a tehén,
hétre rá, hogy hazatér ő, s addigra,
Riskának tejéből már vajat köpülök a Béla.

Csak nézek

Fájón nézek
magam elé,
megrémültem,
amit láttam,
embereknek
nagy tömege
szenved nyomor
hálójában.
Rázúdul a
szenny és mocsok,
alig kap már
friss levegőt,
imádkozom
mindnyájukért
hívom ide
a teremtőt.
Kerítés véd
engem tőlük,
hogy bántani
ne tudjanak,
félve súgott
szavaimra
kérve - kérem
hallgassanak!!!

Édenkert
Juli nagynehezen felkapaszkodott a kerítésre, hogy jobban lásson. Érdemes volt! Az új szomszéd valóban egy csodabogár, most is mit művel? Áskálja a szépen manikűrözött pázsitot. Csak ez a kicsi terület maradt a betonváros házai mögött, ahol élő füvet lehetett tartani. Ennyicske zöld maradt az emberek életében. Talán Peti is mozaikkal rakja ki az egész kertet, mint a menőbb utcabeliek? Juli hiába erőltette a szemét, sehol sem látott építőanyagot, sódert, köveket, ilyesmit… Valami másban sántikál az új ember, jó lesz résen lenni, gondolta és visszasietett a konyhába.
Házvezetőként elég sok dolga lehetett volna, de nem igazán erőltette meg magát. Tudta, hogy büntelenül lazíthat, mert hiánycikk lett, ma már kevesen szegődnek el sokgyerekes családokhoz. Reggel beszállította a négy gyereket a két iskolába és övé volt a nap! Azt a kis bevásárlást hazafelé lebonyolította és a munkát úgy beosztotta, hogy naponta csak egyet végzett: hétfőn mosás, kedden porszívózás, csütörtökön portörölgetés, szerdán és szombaton beindította a mosogatógépet, pénteken a fürdőszobákat tette rendbe. ennyi és nem több. Ablakmosást nem vállalt. A fűnyírást sem. A gyerekeknek kiadta a saját szobájuk rendben tartását, cserébe nem árulkodott rájuk. Mindenki jóljárt. A szülőknek, akik ritkán mutatkoztak, csak annyi szerep maradt, hogy megteremtsék ennek a símán gördülő életformának az anyagi alapját.
Juli már egy hete figyelgette mi történik a szomszédban, meg sem lepődött, hogy Peti, ez a csodabogár, mára az összes füvet eltűntette, pedig ő tanúskodhat, hogy mennyi verejtékébe és idejébe került az előző szomszédnak, mire hibátlan pázsitot varázsolt a háza mögé. Egyszál füvecske sem mert kilógni a sorból! Úgy bizony! Peti mindezt következetesen eltűntette!
Fekete földet terített szét jó vastagon, és furcsa kis téglalapnyi területekre szabdalta. Zacskókból kimarkolt valamiket dugdosott a téglalapok tetejére és amikor készen lett, hozta az öntöző-csövet. Juli elképedt. Ha most megint füvet növeszt, hiszen annak öntözésére való a cső, akkor tényleg bolond ez a Peti. Szebb füvet elképzelni sem lehet, mint amit kipusztított, silányabbat meg minek növesztene? És miért ilyen téglalapokban?
Teltek múltak a napfényes napok, idővel mégiscsak kizöldültek a téglalapok. De nem ám egyformán, ahogy elvárná az ember! Még a színük sem volt egyforma zöld! Volt amelyik úgy elburjánzott, hogy Juli már fűnyíróért akart kiáltani, de Peti csak karókat tűzdelt melléjük. Na, ezekre egyből felfutott a sok zöld inda. Másutt kis zöld kupacokból tört felfelé valami furcsa nyúlvány, vagy apró, szabálytalan fácskák nőttek akár térdig is. Legkülönösebb volt a középső téglalap, ahol minden sorban más színű növényke nyújtózott felfelé. Nyár közepére a zöldbe más színek vegyültek: kisebb, nagyobb fehér, lilába játszó, sárga, levélkék jelentek meg itt-ott a zöld között. Ennek fel sem tréfa, gondolta Juli, ez már kicsúfolása egy rendes kertnek! A színek nyomában dudorok keletkeztek és egyre duzzadtak!
Peti elégedetten járkált újdonsült terményei között. Egy szép napon leszakított egy piros labdacsot és 'uram bocsá' a szájához emelte! Julit émelygés fogta el a látványra, de a kiváncsisága odaszögezte a kerítéshez. Peti szemmel láthatóan élvezettel rágcsálta a piroskát és széles mosollyal nyújtott egyet Juli felé.
- Kóstolja meg kedvesem, paradicsom!
Juli legyőzte félelemmel vegyes undorát és óvatosan kézbe vette a finom tapintású, feszes bőrű élénkpiros teniszlabdát. Nagy levegőt vett és egy életem, egy halálom, beleharapott. Az édes, csak nyomokban savanykás lé szétterült a szájában és felidézte a rég elfeledett ízlelés csiklandását.
- Micsoda ez a csoda? Talán még a hajam is visszafeketedik tőle? - kérdezte tele szájjal - Ezt az érzést sosem tapasztalom étkezéskor, pedig gazdámék a legegészségesebb terméket vetetik meg.
- Tudja, ma már minden ételt gyárilag állítanak elő, de ez itt a földben nőtt, az éltető napsugártól van természetes íze - magyarázta Peti. Körbemutatva kezdte magyarázni:
- Az ott paprika lesz, amott dinnye, ami felfut a karókra, azon hosszú zöldbab csüng… idén csak ennyire futotta. Középre virágokat vetettem, ami nem mind ehető, de annyira vágytam a szépségükre! Az új kormány döntése nyomán már újra osztanak magokat. Ha gondolja, tavasszal segítek maguknak is.
Ekkor már a négy gyerek is Juli mögött türelmetlenkedett, hogy megkapják az esti adag semleges színű, íztelen pempőt. Eddig nem méltatták Petit egy pillantásra sem, de most az a piros valami őket is kiváncsivá tette. Peti nekik is ajándékozott egy-egy paradicsomot, és ők is élvezettel rágták a furcsa, sosem látott, sosem ízlelt gyümölcsöt.
Este izgatottan várták haza szüleiket, mert mindezt élőben akarták elmesélni. Majdnem élfél lett, mire az egész család megegyezett, hogy jövőre elfogadják Peti segítségét és ők is átalakítják a kertet. Másnap az iskolában is nagy port kavart, hogy még létezik valódi kert, ahol élelmet termesztenek. A tanárok közül is csak a legöregebbek emlékeztek ilyesmire, ők is inkább hallomásból.
Futótűzként terjedt a hír a milliós kisvárosban… valami elkezdődött, vagy inkább folytatódott?

Hogy mik vannak...

- Jó reggelt, aranyoskám,
de szép magas kerítés
hogy mennek a dolgok
gondoltam, már átszólok...

- Jó reggelt, jó reggelt
Bözse néne, korán kelt?
hogy van, mondja, meséljen..
de hogy lát át a kerítésen...

- Jaj, hát tudod, kisfiam
ráálltam egy sámlira
idehoztam a kamrából
ha már másképp nem látok..

- Le ne essen, vigyázzon
le kellene, hogy másszon
a végén még leesik
és néhány csontja is törik.

Ne törődjél te azzal
nincs még baj a csontommal
de milyen szép új gyeped nőtt
és mikor vettél napernyőt?

Ó, egy bogrács, mi fő benne?
Hol vettetek kenyeret meg,
és mennyiért, mert drága nagyon
itt a sarki kis piacon...

Minap is csak néhány dolog
és egy ezrest odahagyok,
kicsi nyugdíj, kevés étel
nem is bajlódom főzéssel...

Nicsak, milyen nagyot nőtt a fiad
Lányod? hát ez milyen divat?
hol a szoknya, meg a copfja
haját már nem fonva hordja?

Istenem, hogy telnek az évek
ő meg az új feleséged?
szép, szép, bár nekem nem tetszik
hoppá.., ha az ember megöregszik..

Kifecseg mindent, bocsánat
így van ez már, a számat
csak az őszinteség mozgatja
amit gondolok, ki kell mondjam.

Új ez a festés a házon
láttam a piktort a nyáron
mit mert elkérni a pimasz
amikor még nincs kész a terasz?

Ja, hogy ez az új trend az építésben
hogy mondod, vissza a természetbe?
és ezért végez csak félmunkát,
hát te tudod, fiam, a te tárcád...

Jó napot kívánok, kik jöttek?
Ó, hát a rég látott pestiek
meg sem ismerném húgodat
most, ahogy nézem, jól megdagadt...

Ez a férje, szép szál ember
hogy fogta meg és vajh mivel
mit dolgoztok, kisleányom
ó, akkor bejött a nagy álom...

Az én Gizikém is elköltözött, idén,
kinn lakik ő a 'Sanzel ízén'
na, ezt én megjegyezni hogy tudjam
de táncosnő egy jó menő klubban.

Semmi olyan, nem kell így nézni
rendes az én lányom, nem fog vetkőzni
jóra neveltem én, az én Gizikémet
van neki udvarlója, az meg egy német.

Finom egy ember, vett neki lakást
kocsival járhat, eszik a kacsát
narancsmártással, mert az ott a menő
és nem csak ünnepnapkor folyik a pezsgő..

Hű, az meg elkészült, de jól néz ki
nem is drága étel a paprikás krumpli
jó ropogós friss kenyérrel
én is megenném akár minden héten.

Bözse néne, hagyja azt a sámlit
hozza át mihozzánk, mit áll még itt
fogjon egy tányért, merjen, mi jólesik
és vágjon két szeletet, míg el nem kopik.

(A bogrács körül csend és béke
szavát sem hallják a "vendégnek"
szuszog, és harap még egyet a kenyérből
senki sem látta, egy könnycsepp gördül szeméből...)

2014. április 13.