Ott várok rád

Csörög a telefon, felvegyem..., még hagyjam...
kapkodom a levegőt, csak hangom remegését meg ne hallja..
pár udvarias kérdés.. megteszi ma végre, úgy várom már
rég ismerem ugyan, de ez már most annyira más
és igen, itt az kérdés, a régen várt
akkor rendben, ott találkozunk, ott várok rád...

Mondta, és a vonal elnémult
de nem fejemben, ott minden őrült mód meglódult
igen, igen, igen, randim lesz, ez az már végre
szeretem őt, de ezt nem mondhatom csak úgy a szemébe
hm, de mikor..., hm, de neki kéne először kimondani
ó, istenem, én addig még meg fogok bolondulni.

És ébred a nap, de nem tudott engem megelőzni
izgatott vagyok, már tegnap elkezdtem készülni
mit vegyek fel, és rajta biztos a kék pulóver lesz
tutira, mert az olyan jól megy az égszínkék két szeméhez
időben indulok, megállok az óra alatt a metrónál
azt mondta: ott leszek én majd, ott várok rád

Nézem az arcokat,egyetlen ismerős sem jár erre
lesem az órát, és percenként a megüresedett termet
aztán új csapat, ott egy kék pulóver, jó magas fiatalember
intenék neki, de nem, mégsem ő az, sodródik tovább a tömeggel
hol van ő, a szívem úgy ver, vár csak vár
az idő eltelt, és nem jön, én várok, csak várok rá...

Eltelt jó pár év, rég jártam erre, nem is emlékszem már igazán
ó, ez még megvan, kopott a festék, és a rég óra már nem is jár
álltam itt egyszer, várva vártam, kinek szívem mindent elhitt,
épp az óra alatt....szétnézek, a terem éppen megtelik
sok száz ember, meglódul hirtelen egy újabb szerelvényből
egy kék szempár, mi figyel és néz rám, és kiválik hirtelen a tömegből

Hát te - kérdez, és mosolyog, mint régen
erre jártam - mondom, és sandítok sután szemébe
- az jó, persze, mi újság veled, nagyon rég láttalak már
és én ámulok, mit is mondhatok, az eltelt évek után
- akkor egyszer, emlékszel mondtad, jó neked a szombat délután
- én vártalak, mondja, ott álltam a téren, és nem mentem el, csak hét után.

A téren.., igen, az óra alatt, a téren, szépen sütött a nap
Vártalak, mint megbeszéltük, de nem jöttél, csak vártalak
rengeteg ember, mind csak elmentek, rohantak mellettem,
néztem őket, és köztük csak a te arcod volt, amit kerestem
nem jöttél... és aztán még csak üzenetet sem hagytál soha
nem értem, miért voltál előbb kedves velem, aztán meg ily mostoha.

A téren..., ott vártál rám, mint megbeszéltük, a metrónál,
az óra alatt, ahol most állunk, hát akkor te ezért nem voltál
és ennyi éven át hittem, átvertél, felültettél engem, kinevettél
bocsáss meg, de ez annyira hihetetlen, banális egy félreértés
itt voltam én is, itt álltam én az óra alatt, ezt te gondolnád...?
és fülembe cseng, ahogy akkor mondtad, ott leszek én, ott várok rád.

2014. április 18.

Ott várok rád

Csörög a telefon, felvegyem..., még hagyjam...
kapkodom a levegőt, csak hangom remegését meg ne hallja..
pár udvarias kérdés.. megteszi ma végre, úgy várom már
rég ismerem ugyan, de ez már most annyira más
és igen, itt az kérdés, a régen várt
akkor rendben, ott találkozunk, ott várok rád...

Mondta, és a vonal elnémult
de nem fejemben, ott minden őrült mód meglódult
igen, igen, igen, randim lesz, ez az már végre
szeretem őt, de ezt nem mondhatom csak úgy a szemébe
hm, de mikor..., hm, de neki kéne először kimondani
ó, istenem, én addig még meg fogok bolondulni.

És ébred a nap, de nem tudott engem megelőzni
izgatott vagyok, már tegnap elkezdtem készülni
mit vegyek fel, és rajta biztos a kék pulóver lesz
tutira, mert az olyan jól megy az égszínkék két szeméhez
időben indulok, megállok az óra alatt a metrónál
azt mondta: ott leszek én majd, ott várok rád

Nézem az arcokat,egyetlen ismerős sem jár erre
lesem az órát, és percenként a megüresedett termet
aztán új csapat, ott egy kék pulóver, jó magas fiatalember
intenék neki, de nem, mégsem ő az, sodródik tovább a tömeggel
hol van ő, a szívem úgy ver, vár csak vár
az idő eltelt, és nem jön, én várok, csak várok rá...

Eltelt jó pár év, rég jártam erre, nem is emlékszem már igazán
ó, ez még megvan, kopott a festék, és a rég óra már nem is jár
álltam itt egyszer, várva vártam, kinek szívem mindent elhitt,
épp az óra alatt....szétnézek, a terem éppen megtelik
sok száz ember, meglódul hirtelen egy újabb szerelvényből
egy kék szempár, mi figyel és néz rám, és kiválik hirtelen a tömegből

Hát te - kérdez, és mosolyog, mint régen
erre jártam - mondom, és sandítok sután szemébe
- az jó, persze, mi újság veled, nagyon rég láttalak már
és én ámulok, mit is mondhatok, az eltelt évek után
- akkor egyszer, emlékszel mondtad, jó neked a szombat délután
- én vártalak, mondja, ott álltam a téren, és nem mentem el, csak hét után.

A téren.., igen, az óra alatt, a téren, szépen sütött a nap
Vártalak, mint megbeszéltük, de nem jöttél, csak vártalak
rengeteg ember, mind csak elmentek, rohantak mellettem,
néztem őket, és köztük csak a te arcod volt, amit kerestem
nem jöttél... és aztán még csak üzenetet sem hagytál soha
nem értem, miért voltál előbb kedves velem, aztán meg ily mostoha.

A téren..., ott vártál rám, mint megbeszéltük, a metrónál,
az óra alatt, ahol most állunk, hát akkor te ezért nem voltál
és ennyi éven át hittem, átvertél, felültettél engem, kinevettél
bocsáss meg, de ez annyira hihetetlen, banális egy félreértés
itt voltam én is, itt álltam én az óra alatt, ezt te gondolnád...?
és fülembe cseng, ahogy akkor mondtad, ott leszek én, ott várok rád.

2014. április 18.

Találkozás....

Az, hogy miből fakadt, hogyan is alakult ez a dolog, talán már mindegy is. Már megtörtént....Gondolták mind a ketten...
... Egy szép reggelre ébred. A nap sugarai beszürődnek a szobába, kellemes madárdal hallható.
Izgatottság uralja testét, elkezd készülődni. Felveszi egyik szép ruháját. Magabiztosnak, ám egyszerünek akar tünni. Amilyen valójában.
Indulás. Indulás az állomásra. Ahogy a vágány mellett áll, elmélkedik. Lassan megérkezik a vonat is. Jeggyel a kezében és némi kétellyel felszáll. Szinte azonnal elindul a szerelvény. Nincs visszaút.
Az ablakon kinézve szalad a táj, elmereng. Mintha gondolkozni próbálna, de a józan esze cserben hagyta. A sok miért és hogyan váltakozik a gondolataiban. Észre sem veszi, hogy hamarosan megérkezik. Pár perc múlva a számára végállomást jelentő állomáshoz ér. Leszállás előtt, nőhöz illően igazít magán. Frissíti sminkjét, fúj egy kis parfümöt.
A vonatról leszállva a megbeszélt forgatókönyv szerint cselekszik. Vár a peronon, míg a vonatról leszálló embersereg eloszlik.
Valahol, az egyik padon ülve vár rá valaki. Várja egy férfi.
Egy- két percbe telik, amíg befejeződik a le- és felszállás, és kiürül a tér. Csak két ember marad. A nő csak áll, kedves mosollya az arcán, kicsit feszülten és izgatottan. A férfi a padon ülve nézi azt a sok embert. Keresi azt, aki mozdulatlanul áll és vár.
...és megpillantja. Szinte magával ragadja a látvány. Egy szép nőt lát meg.Kigombolt ballonkabátja és a sálja nem enged sokat látni, de az összképet fantasztikusnak tartja.
Az öltözete olyan, amilyenre talán számított is. Világos gesztenyebarna hullámos haja kiengedve, sminkje szolid, mosolya rabul ejtő.
A nő, mintha legyökerezett volna, csak áll egy helyben megszeppenve. A férfi megteszi azt a távot, ami elválasztja őket egymástól.
Ahogy hozzá lép, a hivatalos kézfogást és bemutatkozást két puszi kíséri. ... de mintha ez kevés lenne. A férfi szinte képtelen elengedni a kezét, szájához húzza és két lágy csókot ad rá. A nő, kezeit kiszabadítva megsimítja a férfi arcát, eközben a mosolyát még kedvesebbnek találja, szemeibe beleszeretve csak nézi. Kihagyhatatlannak érzi, hogy magához húzza és megölelje.
Mintha érezhető lenne, hogy ez kellett hhoz, hogy a nő kicsit feloldódjon, és az a furcsa érzés, ami uralmába kerítette, kicsit enyhüljön....
Az ölelés hosszúra sikerült. Megszünt a világ számukra, megállt az idő néhány percre, de erőt véve magukon elindulnk. Együtt.
A lakáshoz érve a férfi igazi Úrként bánik vendégével.Kabátját lesegítve ismét végigméri tekintetével. Az enyhe dekoltázs, ám szolid megjelenése gusztusossá teszi számára az egész Nőt, magát. A közben zajló beszélgetést szinte csak a nő uralja. A férfi jó hallgatóság. Élvezi a hangot, melyet eddig csak elképzelni tudott százszor, de most hallhatja.
A nő izgatottan mesél, közben az előtte lévő poharat szorongatja. Zavarában néha a férfira pillant.
Mintha jelzésként venné a férfi, és a nő mögé áll. Kezeit a nő vállaira teszi, melyeket fekete széles csipke takar.
Az érintésbe a nő szinte beleremeg, a borzongás csak fokozódik, mivel a férfi óvatosan csúsztatja kezeit végig a karján.Mire leér, tenyerük összefekszik, kezeik összekulcsolódnak...
Szívverésük szaporább, bizsergés erősödik, a férfi szinte a nőhöz hajol, érzi a kellemes illatát, ahogy egymásra néznek, mindkettejük szemében megcsillan valami...
Valami, amit egymásnál váltottak ki.. A férfi nem tud tovább ellen állni, száját lassan a nő nyakához érinti. Apró csókokkal borítja el. Igazán közel akarja érezni, így felsegítve felhúzza magához. Pár másodpercig csodálja ígéző barna szemeit, csillogását, de nem habozik tovább, közelít a szájához. Megfelelő távolságban ajkaik összeérnek. Egy- két apró csók után mély csókot váltanak. Közben teljesen magához öleli a nőt.
Beteljesül a vágya. Az, ami beszélgetések alatt uralmába kerítette. Karjaiban tarthatta őt.