Piros ruha

Aaron egy kuka tetejére kitéve látta meg. Először nem is akarta megnézni. De volt valami különleges abban a piros színben. Ott virított a sikátor félhomályában, szinte hívogatta, incselkedett vele. Körülnézett. Sehol senki, egyes egyedül volt a macskaköves kis utcában. Óvatosan megközelítette, még mindig nem akart hinni a szemének, tréfára gyanakodott, kandi kamerára. Ismét körülnézett. Egy a kukák között kígyózó fekete macskán kívül tényleg nem volt ott senki. Megfogta, felemelte. A nejlon zörögve egyenesedett ki, a piros ruha most még pirosabbnak látszott.
Tényleg az volt. Egy igazi Télapó ruha. Most, május közepén, egy sikátor kukájára kitéve. Nem kidobva, az látszott rajta. Szépen, tisztán, gondosan kivasalva, eltéve jövő télre.
Ahogy megfogta, szinte megbizsergette a kezét. Majdnem el is ejtette ijedtében. Na, mégis valaki idióta tréfája lenne, és áramot vezetett bele? De a bizsegés, ahogy jött, el is múlt. De mégse tudta letenni. Forgatta-nézegette. Aztán óvatosan kibontotta a védőburkából. Ahogy a ruhához ért, az újból megbizsergette a kezét. De most már nem lepődött meg rajta. Kihajtogatta és magához mérte. Elég magas volt, így meglepődve látta, hogy a ruha pont az ő mérete. Ettől az a váratlan ötlete támadt, hogy mi lenne, ha… És úgy is tett. Körülnézett még egyszer, hogy biztos, hogy senki sem látja, és magára terítette a piros kabátot. A nadrágot kis gondolkodás után végül csak felráncigálta a farmerjére, miközben fél lábon ugrált a csúszos macskaköveken. Mekkora hülye vagyok – gondolta maga is meglepődve az ötletén. A sipkán egy pillanatig azért elgondolkodott, hogy feltegye-e. Elég sokat szöszmötölt reggel a taréjával, hogy az úgy álljon, ahogy kell. De nem tudott neki ellenállni. Óvatosan azt is felvette. Begombolta a kabátot és körülnézett, egy ablakot vagy kirakatot keresve. Pár lépésre tőle meg is találta. Ahogy belenézett az üvegbe, egy télapó ruhás, langaléta ismeretlen nézett vele szembe.
És akkor történt.
Kicsit minden elhomályosult körülötte. Az üveg is, a fények is, mintha hirtelen egy ködpamacs ereszkedett volna rá. Megdörzsölte a szemét, de nem a látásával volt a baj. És akkor képek kezdtek beúszni elé. Pihe.puha hófödte táj felett repült. Kis házak a mélyben, ablakaik, mint megannyi fénylő szentjánosbogár. Tudta, hogy azokhoz a házakhoz megy. Majd örömtől csillogó gyerekszemek. Mosolygó arcocskák. Izgatott nevetés. És papírzörgés.
És olyan boldogság és megelégedettség öntötte el, mint még soha. Egész életében ezt az érzést kereste, hiányolta.
De ezt nem lehet bevallani egy férfiembernek. Ezért inkább mindig jól eltitkolta. Ezért vette fel a punk külsőt is. Nehogy már valaki rájöjjön az ő gyengeségére. Eddig ez egész jól működött is, igaz a belülről feszítő hiányérzetén nem segített. És most rájött, megtalálta. Itt a kukák között. Május közepén.
Ő Télapó akar lenni. Bármi Áron.
A kép kitisztult. Óvatosan levette a ruhát, visszacsomagolta a nejlonba, a vállára csapta és peckesen elindult az Új Élete felé.
Csak egy fekete macska nézett utána a sikátorból.

Megmikulok..

Azt gondolom, idén Mikulás leszek!
De istenem, hogy néznek ki ezek a mezek
nem lehetnének feketék, és bőr varrtak?
Azok a cuccok jobban betakarnak
ebben a göncben meg oly sután mozgok
de miért is csinálok magamból bohócot?
Á, megvan, emlékszem már tisztán
a múlt héten ismertem meg Krisztát!
Tüneményes teremtés, édes, ahogy mosolyog
nem tudom, miért, de vele lenni jó dolog
neki van egy kishúga, és egyedül neveli
de bátor egy lány Kriszta, talpraesetten kezeli.
Én mégis úgy szeretnék adni neki valamit
nem mintha kérte volna, de hogy tudja, van valaki
ebben a világban...na, hát szóval érted
nem értek én ehhez a kacifántos beszédhez!

Gondoltam egyet, a jelmezes nem messze van innen
volt egy ebédszünetem, és csekkoltam, hogy s mint megy
de nem volt bonyolult, így most van egy piros gúnyám
na, és persze szakállam, rám nem ismer anyám!
A játékboltban is mosolyogva fogadtak
(milyen egy hatása van ennek a pasasnak)
mivel oda már beöltözve mentem, és kértem
simán besétálhattam, és még csak ki sem néztek.
Pedig erre jártam tegnap is, hogy lássam
mit is kéne venni annak a kislánynak...
de mikor az ajtóban megláttak..., félrenéztek
mintha ott sem lennék, még csak meg sem kérdeztek:
Mondja, mit szeretne? Tessék... Segíthetek?
De most hajam sipka fedi, orrkarikám kivettem
rajtam a Mikulásruha, és a szakállam is flottul áll
az este nem buliztam, így nem lehet sok kifogás.

Nos, most minden rendben a zsákba bekerült
igaz, nincs már pénzem, de eddig mindig kikerült
ami kellett, arra mindig akadt valahogy
a következő fizuig kisegítenek a haverok...
főleg ha megtudják, hogy mily botor módon
piros hacukában a pénzemet mint szórom!
Ó, én ebbe bele sem gondoltam igazán
(csattan a tenyerem a homlokom, kisapám!)
lesz egy egész évem, hogy ezt fogom hallgatni
és hogy fog a Pista is mindennap faggatni...
Hol is járok már? - az az ő ajtaja éppen
még jó, hogy túl nem mentem, kezem a kilincsen
a torkomban dobog a szívem, de mi történik velem
ez a pirosruhás alak, mintha ébredne fel bennem..
Kitárom az ajtót, és egy harsányat kiáltok:
Ho-ho-ho-hóóóó, jók voltatok, kispajtások?!

2014. május 20.