Joe a kesztyűje mögé rejtette az arcát, nehogy meglássa bárki is, hogy már nem csak az izzadság csorog az arcán. A könnyek csak a lányoknak valók, mindig ezt mondta Apa.
- Gyerünk, dolgozd meg a testét, aztán használd ki a rést. Gyakoroltuk, tudod, hogyan kell! - az edző próbálta a fiú eszébe idézni a technikát. Sajnálta ezt a kis kölyköt. Ügyes volt és szorgalmas, de valahogy mindig hiányzott belőle az a plusz, ami az igazi bajnokokra volt jellemző. Mégis elhozta most ide, legyen meg élete első meccse, ha már annyit dolgozott, különösen az elmúlt hónapok után.
Joe fülébe eljutottak az edző szavai, de nem nagyon tudta most helyre rakni a mondatok értelmét. Szerette a boxot, Apa mindig segített neki, mutatta, hogyan mozogjon. Még kicsi volt, amikor először elvitte a gyár melletti edzőterembe. Mindig együtt mentek, és mindig megvárta őt. Ez volt az ő közös idejük, amikor csak övé volt Apa. De az elmúlt négy hónapban már csak a box maradt. Az edzőterem a gyár mellett, ahol egykor Apa dolgozott.
Korábban mosolygós kisfiú volt, aki keveset beszélt. Másoknak gyorsabban pergett a nyelve, ha kérdés volt, mindig akadt egy társa, aki előtte megválaszolta. Ő meg csak kedvesen mosolygott, és mindig csodálta, milyen ügyesek a többiek. Az után, hogy a baleset történt a gyárban, és Apa nem jött többé haza, már nem mosolygott többé. Szótlan figyelte a többieket, és próbálta tenni a dolgát, ugyanúgy, ahogy korábban. Csak Anyának nem tudott segíteni, ahogy hallgatta éjjelente a zokogását, az nagyon rossz volt.
Az edzés jó volt, nem kellett beszélni, nem kérdezte senki, hogy hogy van, ment minden a régi kerékvágásban. Aztán szólt az edző, hogy hétvégén mehet meccsre. Nem érzett büszkeséget, pedig Apa mindig erről beszélt. Hogy egyszer majd mehet igazi küzdelembe is. Most itt volt, és ez a fiú, a város másik feléből vigyorgott, és ütések közben gúnyolódott is, gyorsan vágott az agya, és Joenak nagyon fájtak a bekapott találatok. Apa szerint nem szabad sírni, az a lányoknak való, de Joe nem bírta tovább, a könnyek jöttek a második menet után, és ő nem tehetett mást, mint a kesztyűje mögé bújt. De már nem a fájdalom miatt sírt.
Itt volt, megcsinálta. Eljött a pillanat, igazi nagy meccs volt, és Apa nem volt itt. Nem erről volt szó, úgy tervezték, hogy együtt lesznek az első küzdelmén. És azt se mondta senki, hogy a gyárban Apa veszélyes munkát végez. Neki soha semmiről nem szóltak, és ő csak tette a dolgát, ahogy kérték. De ez most már sok volt. Ennyire nem lehetnek vele igazságtalanok.
A gong megszólalt, az edző megveregette a vállát, és Joe felállt. Az izzadságtól, a könnytől és dühtől alig látott, ahogy kisétált a ringbe.
- Hogy merészeled???!!! - tört ki belőle az üvöltés, és nekiesett az ellenfelének. Az ütések leperegtek róla, és ő többé nem hallotta meg, ahogy a másik fiú próbálja gúnyolni, csak támadt, támadt, a kesztyűjét odacsapta, ahol egy kis felületet is látott. Ellenfelének esélye se volt, pár másodperc alatt Joe kiütéssel győzött.
Az edzője elkerekedett szemmel nézte, majd lassan bólintott. Tudta: aznap egy új bajnok született.

***

Ezt a történetet a képről írós játék részeként írtam. Az eredeti kép itt látható: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol/191-kreativ-iras-kep-alapjan-27