Kitört a nyár, és talán neked se egyszerű összeegyeztetni az elkövetkezendő hónapok programját. Ezzel a családi tervezővel könnyebb lesz fejben tartani, ki merre jár a nyári szünetben.

A letölthető nyári tervező tulajdonképpen egy-egy naptár a nyár három hónapjára. Ha kéred, akkor pdf formátumban küldöm el neked, három levélben a három nyári hónapot. Ebben a naptárban vezetheted az egész család programját, akárhová is menjetek. Azonban ennél többre is lehet használni a nyári családi tervezőt.

nyari tervezo 11. Írjatok bakancsilistát!

Nagyon jó ötlet nyár elején összeülni, és írni egy bakancslistát! Adj minden családtagnak egy-egy papírlapot, ahová leírhatja, hogy mit szeretne csinálni a nyáron. Utána egyeztessétek a listátokat, és hozzatok össze egy közös bakancslistát. Nem kell nagy dolgokra gondolni, szerepelhet rajta olyan, mint közös biciklizés, séta a vízparton, vagy kirándulás egy rég nem látott helyre. Engedjétek szabadon a fantáziátokat, és csodás javaslatok fognak születni!
Ha megvan, hogy ki mit szeretne, akkor írjátok be a naptárba sorban a programokat!

1. Nyári táborok

Nehéz már fejben tartani, melyik gyerek mikor táborozik? Írd be ide mindenkinek a külön programját! Ne felejtsd el a befizetési, jelentkezési határidőket! Gondold végig, ki és mikor fogja elvinni a gyerek(ek)et a táborokba! Mit kell csomagolni? Van elég idő kimosni a holmiját? Tervezz meg előre mindent, így nem érhet váratlan helyzet!

2. Naptárt a nyaralóba!

Ha van olyan nyaraló, ahová többen is jártok, vagy a gyerekek már elég nagyok ahhoz, hogy egyedül is ott legyenek, akkor vigyél oda is egyet a nyári tervezőből! Mindenki beírhatja, mikor szeretne ott lenni, és így elkerülhetitek a kellemetlen meglepetéseket. Bár érdekes helyzet, amikor a már felnőtt nagyfiú haverjai még úgy tudják, bulizhatnak egy napig, amikor befut a nagyi a konszolidált nagynénivel karöltve, mert ők meg úgy készültek, hogy aznap érkeznek... - azért jobb elkerülni ezeket szituációkat. Ha mindenki idejében bejelöli, mikor tud ott lenni, akkor könnyebb előre tervezni!

3. Közös nyaralás

Együtt mentek nyaralni? Ne csak a nyaralás dátumát vezesd fel, hanem írd be az előkészületeket is! Sokkal könnyebb lesz így elindulni, és kevesebb dolgot felejtesz el.

A nyári tervezőt ide kattintva töltheted le! 

Előkészületben Tina Markus új könyve! Olvass bele a megjelenés előtt! Az első fejezet elérhető itt: "Hívás"

 

 

Hozzászólás (0) Találatok: 208

Sziasztok!

Kitört a nyár, az időjárás, a vakáció, a strandidő. Erről szól a mai kép is. Persze, írhatsz valós emlékeidről, vagy arról, hogy szerinted mi történik ezen a képen. Bárhogy is, használd a kreativitásod! 

Ha családod van, vagy ha egyszerűen szeretnéd áttekinteni, hogy mikor és hová mész a nyáron, akkor van egy jó hírem! Elkészült a nyári tervezőm! Kérd erre a linkre kattintva: 

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 158 nyar gyerekek

 

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (0) Találatok: 127

Sziasztok!

Általában igyekszem vidám, vagy pozitív hangulatú, esetleg elgondolkodtató képeket választani a kreatív képről írós játékhoz. Azonban a héten többször előkerült a düh témája - nem konkrét eseményekhez kapcsolódva, hanem beszélgetésekben. Így arra gondoltam, a harag is egy olyan fontos érzelem, amiről érdemes írni. Persze, ha szerinted mást fejez ki ez a kép, akkor azt írd meg, ami neked jut eszedbe róla!

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 157 harag

 (Foto: Lisa Brewster )

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (0) Találatok: 150

Sziasztok!

Van, aki nem fél bolondozni. Van, aki mer hétköznap is hősködni. De ezek itt mit csinálnak valójában? Kérlek, írd meg - miután kiröhögted magad!

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 156 hosok tere

 (Foto: Massimo Frasson)

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (0) Találatok: 151

Sziasztok!

Mindenkit elkap a vihar egyszer. Már csak az a kérdés, ki hogyan viseli. Szerinted ez a lány mit fog most tenni? És te mit tennél, ha ott állnál a viharban?

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 155 lany a viharban

 (Foto: Michail Kirkov)

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (0) Találatok: 154

Minden író életében eljön az a pillanat, amikor egy kis plusz hajtóerőre van szüksége. Mert mondjuk, éjjel ír. Vagy hajnali ötkor. Minden író életében eljön a pillanat, amikor a legjobb barátja nem más, mint egy csésze KÁVÉ!

A magam részéről különsen addiktív vagyok a feketeleves irányában. Hogy megkönnyítsem a hétfő reggeli ébredést, a Talentum Mobile Facebook oldalán gyakran teszek közzé a kávéhoz kapcsolódó gondolatokat, inspiráló képeket. Valahogy mégis sajnálom, hogy hétről hétre elsüllyednek ezek az apró szösszenetek, ezért a legjobbakból most itt is közzéteszek egy válogatást.

Fogyasszátok egészséggel! 

 

1. Ha egy kis komfort kell

talentummobile 0Akreatív kávé 1

2. Az eső mindenképpen kávéval elviselhető

Hideg esős idő

3. Mindig van, ami kiutat mutat, ha túl sok a gond

HA AZ ÉLET NEHÉZ 1

4. És ha nehéz felkelni reggelenként...

nem azért iszom kávét hogy felébredjek 1

5. Egy őszinte vallomás mindig segít

talentummobile0Akreativkave0Akave 1 1

6. Persze van, hogy azt se tudod, hol áll a fejed

Kávé álom valóság 1 1

7. Vagy egy bánya mélyén találsz rá a csésze frissességre

(Szó szerint. Ezt a kávéscsészét Parajdon fényképéztem. Nem a felszínen, hanem lent, a bányában.)

Kreativitás a mélyben0Atalentummobile0Akreativ 1 1

8. Mint tudjuk, a kávé egészséges...

Rengeteg salátát fogyasztok naponta.Babsalátát.Kávébabot. 1 1

9. ... és serkenti a kreativitást!

A kávé 1 1

10. Mindenképpen tökéletes társ, akár olvasol, akár írsz!

KÁVÉ 1 1

 

Ha te is kávéval tartod ébren a kreativitásod, csak szólj!

 
Hozzászólás (0) Találatok: 292

Sziasztok!

Ugrasz, vagy repülsz? Fentről minden olyan más, nem igaz? Írd meg, szerinted milyen!

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 154 angyal

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (7) Találatok: 295

Sziasztok!

Egyszerre vicces és elgondolkodtató ez a kép. Szerintem nem lehet tudni, hogy ők vajon segítenek egymásnak, vagy csak nehezítik egymás dolgát. Olyan ez, mint az életben is sok-sok kapcsolat. Az a jó, hogy most teljesen rajtad múlik, hogy ők hogyan és miként rendezik a sorsukat. Mert megírhatod, szabadon. 

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 153 kapcsolat malac uszik

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (2) Találatok: 213

Sziasztok!

Viszontlátni egymást mindig öröm. A kérdés már csak az, hogy ki várt kire, és miért. A választ Te írd meg!

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természet esen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

kreativ iras keprol 152 egyutt

 

Nem tudod, hogyan rakd ki az írásod? Kattints ide: >>>Gy.I.K. a kreatív írás képről c. játékhoz <<<

Hozzászólás (0) Találatok: 306

2. oldal / 23

Lájkold a Facebookon is!

Kreatív írás tanfolyam

A jobb agyféltekés kreatív írással 2 nap alatt íróvá válhatsz.

Jelentkezéshez, bővebb információkért kattints ide:

Író születik tanfolyam

 

Go to top