Édes élet - álmodás

Alkonyodik már az este, narancsos az ég alja,
egy pillantás a kedvesre, jól esne most a séta
mosolyogva bólint, majd el is kapja egyikük,
másikukat én kapom fel, karjainkon kivisszük,
gyengék még a kicsi lábak, az ölelést szeretik,
így a séta, nem is séta, hanem mikor mi esik,
vagy hintázás két karunk közt, repülőset is játszunk,
vagy az apa, anya helyett, “Gyí pacira” vágtázunk,
közben hangos gyerekkacaj veri fel a csendes tájat,
kipiruló kis arcocskák, önfeledt mézvarázslat…

Aztán, lassan, alábbhagy a lelkesedés és a móka,
álommanó álomporát kis manóink szemeire szórja,
dörzsölgetik előbb bőszen, aztán már csak ímmel-ámmal,
nehéz dolog megküzdeni az elnehezedő pillákkal,
kis szájuk is egyre nyúlik, mélyebbeket szusszannak,
míg végül észrevétlenül álomországba csússzannak.
Akkor aztán újrakezdődik a kacagás és a móka,
mosolyog a kicsi szájuk vállunkon bóbiskolva…
Lépteinket el-elnyújtva, ringatjuk a testük:
Szép álmokat kicsi babák! Holnap újrakezdjük!

2016. július 28.

A tenger

Élete első repülőútja egyenesen a tengerhez vitte.
Évekig takarékoskodott, még a Balatonra sem ment nyaralni, de megérte. Már hetedikesen elhatározta, hogy ő bizony repülőre ül, és meg sem áll Kréta szigetéig. Húszéves születésnapján a szülei megkérdezték, minek örülne legjobban. Könnyű volt rá válaszolni: engedjék el!

A szülők sosem adták beleegyezésüket az úthoz, engedetlen lányuk gyakorlatilag megszűnt számukra. Családjuk még a szomszéd városba is ritkán utazott. Úgy gondolták, ha nekik ez a szép hely jutott, meg kell becsülni a szerencséjüket. Tulajdonképpen semmiben sem szenvedtek hiányt, az élelem bőven megtermett, a fiatalok is találtak helyben kedvükre való munkát, az újházasok egymás után építették a komfortos családi házacskákat.

Rozi mindig kilógott a sorból. Nyugtalan kisgyerekből, helyét kereső kamasszá serdült. Tévén, számítógépen megigézve bámulta a tengerrel kapcsolatos képeket, habzsolta a cikkeket.
Nagyi volt az egyetlen, aki megértette:
- Egy Marco Polo veszett el benned! - szokta fejcsóválva dünnyögni…
Az igazsághoz tartozik, hogy ő maga is elmenne Rozival, ha nem állna ilyen rozoga lábakon. Na, és úszni sem tud! A bányatóban lubickolnak olykor, de vigyázni kell, mert hirtelen mélyül. A tenger másként veszélyes, sötét titkokat is rejthetnek azok a hullámok!

Rozi kiszállt a gépből, és egycsapásra otthon volt! Megérkezett! Egy csodálatos hét után képtelen volt visszautazni. A parti vendéglőben kapott munkát, az iskolában tanult ógörög és angol segített beilleszkedni. Csak nagyi hiányzott! Csupán vele tartotta a kapcsolatot, és kitartóan kérlelte jöjjön utána, küldi a repülőjegyet. Idővel feleségül ment a vendéglős fiához. Mindkét gyermeke megszületett, mire nagyi rászánta magát az nagy útra.

Esténként együtt ballagnak nagyi nyugágya felé a homokos parton. Bár egy lakatlan kalyibát otthonossá tett magának, inkább a csillagos ég alatt pihenget. Nagyi és apa mesélnek, a gyerekek pancsolnak, futkosnak, görög-magyar dalokat énekelnek, élvezik a langymeleg szellőt. Ez a békés boldogság a földi paradicsom, még a hullámok is helyeslőn suttognak!
Nagyi annyira boldog, hogy a szíve bele-belesajdul, de a világért sem szólna, nehogy berángassák egy hideg-rideg kórházba!
Reggelre ajkára fagyott a pajkos mosoly, örök álomba ringatta a mormoló tenger. Hazaérkezett…