Egy kocsmában
az asztalnál ülve,
kopott ruhákban
teljesen kihülve.
Rövid italok
állnak az asztalon,
elbasztam az életem
de nagyon.
Az újabb napokat
már örömmel nem várom,
égető szesz lett
a legjobb barátom.
Gondolkodnék
de már nem működik az ész,
a részegség
teljesen felemészt.
Az időt visszapőrgetni
nem tudom
az életemet
már nem uralom.
Hátam mögött villognak
pénznyelő gépek,
ha megsegít az isten
majd jó útra térek.

Gősi Vali
Céltalanul

Mint ábrándos gyermek,
ki csodára várva messzeségbe kémlel,
valami határtalan időtlenségben,
úgy áll, és várja sok éven át,
tétlenül epedve, hogy melléje szegődik
tűnt öröme, sok régi vágya,
s gondot, bajt feledve kíséri újra
útján a szerencse,
nyomukban a vénülő IDŐ is lassít,
s talán megáll majd mögöttük,
magát megadva, végsőt lihegve…
Ám, hiába vár sok éven át
tétlenül, mögötte némán meglapul
a MÚLT sok hamis fényű, ócska kincse,
fakul minden elaggott emlék,
és beborul az ég is felette:
szürkül vakító, tiszta kékje,
és a haldokló mában örökkévaló
mozdulatlanságba dermed
múltjával együtt a jövője,
és minden elvetélt álomképe.
Íme, a céltalan ember,
ki a gyorsan eltűnő MOST-IDŐ-ben
üres lélekkel, magányba kövülten,
valami bénult tétlenségben
múltját siratja, amely lehúzza,
egészen mélyre, hol sok, istentelen,
fénye-vesztett vágya – az anyag-lét
milliárd, csábító, hamis álma –
foszlik széjjel éppen, és az emberlét
éltető, tiszta fénye
– rabolt jussával, a mával –
belehanyatlik a vaksötétbe.

KÉPVERS: Napi adag

Vörös a fal
s szemed
előtted a napi adag s
még hitelre fél konyak
ha a csapos megszán s
valaki kölcsönad
merengve átkozod sorsodat
hisz ősz hajad és
pár forintodat a játékgép
gyomrában hagytad
testét hízlaltad
mert ma sem
sütött rád a nap
s morcosan korog hasad
de a következő
nyomorult hajnal is
ugyanígy elhasad mert
lassan összekaparod magad
hogy indulj elverni
végső álmodat

A kocsmàban

Megtörve bàmulok ki az ablakon,
Fàj a szívem nagyon, nagyon.
Az asztalnàl ülve a poharam szorítom,
Hogy jutottam ide; azon gondolkozom.

Nem volt mindíg így, hisz volt èletem,
Dràga felesègem ès kèt gyermekem.
Szerelmem, màr elhagyott minket,
Gyermekeim felnőttek ès elmentek innen.

Egyedül maradtam bànatosan,
Ez volna az èlet; az idő gyorsan rohan.
S mi marad a vègèn? Kire szàmíthatok?
Magamra s a pohàrra, melyet szorongatok.
Írta: ~*KisCsillag*~