Ez az oldal sütiket használ. Kérem, engedélyezze őket, hogy zavatalanul böngészhessen az oldalon.

A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. További információ

Elfogadom

Az Európai Uniós törvények alapján tájékoztatnom kell arról, hogy ez az oldal sütiket használ. A sütik, vagy "cookies" olyan kis fájlok, amelyeket a weboldal helyez el a böngészőben, ezzel megkönnyítve és gyorsítva az oldal olvasását. Ezeket a sütiket a böngészője beállításaiban letilthatja. Ha ezt nem teszi meg, illetve ha most az "Elfogadom" gombra kattint, akkor beleegyezik az oldalon a sütik használatába.

Köszönöm szépen a megértését, és további jó olvasást!

cartoon chocolate chip cookie


Deprecated: Array and string offset access syntax with curly braces is deprecated in /chroot/home/uzletiut/talentummobile.hu/html/administrator/components/com_komento/includes/stylesheet/compilers/lessc.php on line 780

Deprecated: Array and string offset access syntax with curly braces is deprecated in /chroot/home/uzletiut/talentummobile.hu/html/administrator/components/com_komento/includes/stylesheet/compilers/lessc.php on line 1915

Deprecated: Array and string offset access syntax with curly braces is deprecated in /chroot/home/uzletiut/talentummobile.hu/html/administrator/components/com_komento/includes/stylesheet/compilers/lessc.php on line 2622

Deprecated: Array and string offset access syntax with curly braces is deprecated in /chroot/home/uzletiut/talentummobile.hu/html/administrator/components/com_komento/includes/stylesheet/compilers/lessc.php on line 2676

A kihívás: írj egy történetet egy kép alapján. (Természetesen ha vers jut eszedbe, vagy csak pár sor, az is jöhet!)

A kérésem: ha blogban teszed közzé a történeted, valahová linkeld oda ezt az oldalt. Így mindenki tudni fogja, hogy a sztoridat melyik kép ihlette. (Például a sztori aljára: a fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol)

Ha nincs blogod, de rövid a történet, írd le ide, a hozzászólásokba. Ugyanide beírhatod a blogod címét is, így mindenki láthatja, kinek mi jutott eszébe.

Szószaporítás OFF, fantázia ON! 

Az eheti kép:

 kreativ iras keprol 15 kesztyu

(Foto: http://myfotolog.tumblr.com/image/69163002967 )

 

Comments (3)

This comment was minimized by the moderator on the site

Vasmarok

A nagydarab, szürke öltöny komótosan odasétált a kicsiny cukrászda, kopott pultjához. Az apró elhanyagolt boltocska az utca leges legközepén díszelgett. Igen díszelegett, bár ez igencsak nehéz volt ebben az időben. Háború dúlt a...

Vasmarok

A nagydarab, szürke öltöny komótosan odasétált a kicsiny cukrászda, kopott pultjához. Az apró elhanyagolt boltocska az utca leges legközepén díszelgett. Igen díszelegett, bár ez igencsak nehéz volt ebben az időben. Háború dúlt a világnak minden táján, és bár az országnak ez a kicsiny szeglete ez ideái szerencsésen kimaradt a komolyabb ütközetből, a körülötte dúló értelmetlen vérontás nyomait ez az utcácska is élethűen visszatükrözte. Az épületek szürke falait lövések nyomai csúfították el, a kidőlt falak törmelékei a járdán hevertek, az arcok elgyötörtté, az utca színtelenné változott. Ennek a zord világnak volt egyetlen színfoltja ez a cukrászda. Az épület, melynek aljában állt, már javában düledezett, az ajtókon, ablakokon, és a falakon a festék megrepedezett, és lepergett, az asztalok és a pult felülete megkopott. És mégis ez volt az egyetlen hely, amely előtt elhaladva az emberek szívébe beköltözött egy cseppnyi boldogság, még akkor is, ha nem engedhették meg maguknak, hogy betérjenek, azonban a kis helyiségből kiáramló bódító, édes illat egy pillanatra reménnyel töltötte el szívüket.

Főképp a gyerekek szerettek iskola után itt összegyűlni, és szagolgatni a kifelé terjengő émelyítő süteményillatot. Különösképpen szerdánként költözött a szívükbe az a bizonyos hívogató reménysugár.

És ma szerda volt. A szürke öltönyös ált néhány másodpercig szótlanul a pult előtt, mielőtt a cukrász észrevette volna. Ahogy meglátta széles mosollyal ugrott elébe a pult másik oldala felől, majd azon pillanatban lehajolt, és előkapott az alsó polcról egy gondosan lezárt papírdobozt. Elébe tolta. Az öltönyös arcán nem látszott különösebb érzelem, de a boltos tudta, hogy a szívében kedvesség és szeretet lakozik melyet a háború borzalmai már mélyen a testébe zártak, és halvány szikráját sem engedték az arcára kirajzolódni.
- Megérkezett hát! – jelentette ki az öltönyös látván a kis dobozt.
- Meg ám. – felelte a boltos – és most még színesebbek, mint a múlt héten. Ahogy kérte.
- Jóóó. – felelte az öltönyös, majd egy bankjegyet tett ki a pultra, és közelebb tolta. Még egy pillantást vetett a dobozra, majd megemelte kalapját és távozott.

A boltos sajnálkozó tekintettel nézett utána, majd megrántotta vállát, és tette a dolgát. Vidám mozdulatokkal feltépte a doboz tetejét, elővett egy nagy öblös üvegtálat, és tartalmát egy az egyben az üvegtálba szórta, majd határozott mozdulattal kitolta azt a pult legszélére, amely a legközelebb esett az ajtóhoz.

Ahogy elfordulni készült, hogy további teendőinek nekilásson, tekintetét a maszatos ablak irányába szegezve meglátott egy kicsiny gyermeksereget, akik arcukat és koszos kis kezüket az ablakhoz passzírozva az üvegtál irányába ácsingóztak. Úgy öten lehettek, kisebbek nagyobbak, de a legnagyobb kislány sem lehetett több úgy 12 évesnél, aki szorosan maga előtt ölelte a legkisebb gyereket a csapatból. Egy röpke pillanat erejéig nézte őket, majd szomorúan sóhajtva elfordult, és visszatemetkezett munkájába. Nem az ő dolga. Mondogatta magában megerősítés képen, és magyarázatként, hogy miért is nem tesz semmit. Ez már nem az ő dolga. Ő megtette, amire kérték. Megrendelte az édességet, és tálalta az édességet. És különben is neki is megvan a maga baja. És hogy még egy kicsit megnyugtassa lelkiismeretét, visszaemlékezett arra a napra, amikor megpróbálta megakadályozni a dolgok rossz irányba való folyását. És mit ért el vele. Semmit. Gúnyos szavakat és felborított székeket
A szürke öltönyös minden szerdán megrendelte és kifizette a kis doboznyi édességet, amelyet aztán a cukrász az üvegtálba kínálva kirakott, hogy a gyerekek elvehessék. Ez talán egy kissé feledteti velük a háború borzalmait, melyeket ők is nap mint nap elszenvedtek. Ez a gondolat vezérelte a szürke öltönyös férfit, amikor tervét kieszelte. Az hogy végül az édességet már hetek óta csak a nagyobbak vették birtokukba, már tudomására sem jutott. A kisebbek meg már meg sem próbáltak a tál közelébe menni. Gondolatait az ajtó erőteljes nyikorgása terelte vissza a valóságba. Nem az én dolgom. Zárta le az ügyet, majd nekiállt a rendrakásnak.

Meg sem fordult, tudta, hogy ők azok. Pontosan fél kettőkor, mint máskor is. Így azonban nem láthatta, hogy most a tizenéves fiúkból és lányokból álló bandát egy eddig még nem látott magas erős testalkatú fiú előzte meg, aki szintén az iskolából érkezett. Léptei zordak és ijesztőek voltak, akár egy bokszolóé. Határozottan lépkedett egyenesen az üvegtál irányába. Az ablakra tapadt kicsiny arcocskák a látványtól elvesztették minden reményüket, és lebiggyesztett szájjal még jobban az üveghez nyomakodtak. A legkisebb gyerek hirtelen elpityeredte magát, mire nagyobb testvére ijedten a szájára tette a kezét, és csitítani kezdte. A hatalmas kéz ekkor lecsapott, egyenesen a tál legközepébe, és nagyot markolt a szivárvány minden színében pompázó zörgő papírba csomagolt édességekből. Apró rémült sóhajok hallatszottak az ajtón kívülről, és a csillogó gyermekszemek ámulattal elkerekedtek, ahogy meglátták azt a hatalmas tenyeret az édes és hívogató csokoládék közé mártózni.
A vasmarok bezárult, és a fiú kiemelte kezét az üvegtálból. Az ajtó ebben a pillanatban nagyot nyikordult, és hangos nevetés közepette beözönlöttek rajta a fiatalok. Azon nyomban a pult széle felé vették az irány, közben félrelökve az útjukba kerülő székeket. Néhány pillanat, ennyi volt csupán. Egymás elől elkapkodva tömködték zsebükbe az összes édességet és csokoládét. Ahogy jöttek, olyan gyorsan távoztak is közben kis híján fellökve a bokszoló külsejű fiatalember, aki még most is ott állta a pult előtt. Mozdulatlan volt akár egy szobor, és markát kissé előre nyújtva rezzenéstelen arccal szorongatta öklében zsákmányát. A fiatal, aki meglökte, kissé meg is rettent tőle, és gyorsan elnézést kért, majd kacagva tovább rohant. A fiú nem mozdult. Megvárta, amíg minden elcsendesül újra.
A hirtelen beállt csendre végre a cukrász is kidugta orrát a hátsó műhelyből. Rosszallóan nézett a becsukódó ajtó irányába, majd lemondóan megrázta a fejét. Ugyan mit érne el vele, ha újra megpróbálná. Talán még meg is vernék, és biztosan híre menne, és egyiknek, másiknak igen befolyásos szülei vannak. Mi lenne ővele, ha azok többé be nem tennék ide a lábukat, sem a barátaik. Pedig szinte már csak ők azok, akik megtehetik, hogy süteményt vásároljanak. S gondolatait jobb irányba terelve egy apró mosolyt engedett meg magának.

Ügyet sem vetett a még mindig az üzlet közepén álló zömök külsejű fiatalról. Újra visszatért a hátsó helyiségbe. A fiú ekkor mozdult meg először azóta, hogy a többiek lökdösődve elhaladtak mellette. Kezét még mindig ökölbe szorítva, maga elé tartva elindult a kijárat felé. Kinyitotta az ajtót, és azon mozdulattal, amivel kilépett az ajtón, határozottan a kis gyermeksereg elé perdült, majd megállt előttük alig egy méterre. A kicsik ijedten, tátott szájjal nyomultak egymáshoz. A legnagyobb kislány karjait védekezően a legkisebbek köré fonta. Mindannyian a föléjük magasodó bokszoló külsejű fiút bámulták. Ő még mindig maga elé tartotta hatalmas markát, amelyből ujjai között itt-ott kikukucskáltak a színes, ínycsiklandó és csalogató édességeket rejtő papírdarabkák Az ijedt tekintetek önkéntelenül a vasmarokra szegeződtek. A legelöl álló fiúcska elveszítve önuralmát, hatalmasat nyelt.
Ebben a pillanatban a hatalmas ököl nagyon lassan elindult feléjük, és megállt közvetlenül ijedt arcuk előtt. Az erős szorítás végre engedett, és a jegesnek tűnő szív is felolvadni látszott, mert a vasmarok szépen lassan kinyílt, és egyazon pillanatban a zord arc elmosolyodott. A csodaszép látvány egy pillanat alatt megrészegítette az aprónépet, arcocskájuk kipirult, és hatalmas önfeledt sóhajokat hallatva közelebb nyomakodtak az előttük álló óriáshoz. De már nem féltek tőle tekintetüket csakis az édesség csodálásának szentelték, de hozzányúlni még nem mertek. A legkisebb kisfiú végre elvesztette a fejét és őszinte kitörő örömmel a hatalmas tenyérhez emelte kicsiny kezét, és megérintette az idegen ujjakat.
- Vegyél.
Szólalt meg végre az idegen hang, amely olyan barátságosan és selymesen csengett, hogy a kicsik megrettent szíve azonnal felengedett, és mámorosan kapkodni kezdtek az édességek után. Kacagtak és csicseregtek, ahogy válogatták, hogy ki melyiket szeretné, és találgatták, hogy melyik szín milyen ízt rejthet magába. A legnagyobb lány most is a kezébe vette a dolgot, és gondosan ügyelt rá, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi jusson.
Már nem figyeltek a hatalmas vasmarok gazdájára, aki még mindig eléjük tartotta nyitott tenyerét. Megrészegülten átadták magukat a hetek óta áhított esemény beteljesülésének, így azt sem vették észre, hogy már nem csak ők nevetnek. A bokszoló külsejű óriás szinte teljes testével belerázkódott, akkorákat kacagott az örömteli arcocskák láttán. Csak tartotta kinyújtott karját és nevetett. Annyira nevetett, hogy egy huncut könnycsepp mit sem törődve az ijesztő külsővel lágyan végigsuhant fiatal arcán, kéjesen elárulva gazdája gyengéd, érzékeny belsőjét.

Read More
Kovácsné P. Katalin
This comment was minimized by the moderator on the site

Szokás szerint, a kicsik manó-maskaráival hamar elkészült. Az alig kamaszodó fiúk ötlete okozta az igazi próbatételt, mert ők bizony szellem-lovasokként szeretnék terrorizálni a környéket! Az év sláger-filmje több jó ötletet felvonultatott, de...

Szokás szerint, a kicsik manó-maskaráival hamar elkészült. Az alig kamaszodó fiúk ötlete okozta az igazi próbatételt, mert ők bizony szellem-lovasokként szeretnék terrorizálni a környéket! Az év sláger-filmje több jó ötletet felvonultatott, de náluk magasan a lovasok nyerték el a pálmát! Minél menőbb, feltűnőbb a maskara, annál több édességre számíthatnak. Jól gondolták, hogy Nagyi is szereti a kihívást, bár ez az amúgy remek ötlet majdnem megvalósíthatatlannak bizonyult. Már hetek óta olyan könnyű, drapéria esésű, fekete anyagot hajkurászott, amikor végre rátalált a majdnem fekete, grafitszürke zsorzsetra. Könnyű, eléggé áttetsző anyagával akár az arcukat is eltakarhatják (csakis az ajtó elé lépve, mert Halloween ide vagy oda, este körültekitően kell közlekedni, sőt!) nehogy a háziak felismerjék őket. Alaposan ráhagyott, hogy futtukban kellően lebeghessenek a "lovasok". Már csak az a fránya fémes, kézvédő alkalmatosság okozott gondot: hogyan eszkábál össze ilyen középkori vaskesztyűt? Hiába érdeklődött a kölcsönzőkben - bár elvei ellenére lett volna hozzájuk folyamodni, de szükség törvényt bont. Mindenütt sajnálkoztak egy sort, de ilyesmit nem tartanak, nincs rá igény. Na akkor én nem számítok, gondolta lemondóan és már-már feladta, hogy megint sikerül elkápráztatnia az unokáit, amikor az utolsó próbán Johnny egy fehér papír valamivel hozakodott elő. Kiderült, hogy még a tanév elején egyik új tanáruk előszeretettel megosztotta velük az origami tudományát. A fiúk, meglepő módon, igen kedvezően viszonyultak a furcsa, szöszölős, papírhajtogatós kihívásokhoz. Különösen a használható művek érdekelték őket, mint ez a lovag-kesztyű. Már csak a megfelelő maskarát kellene megtalálni hozzá! Ekkor látták a filmet és összeállt a terv: szellem-lovasok lesznek! Csak nagyit felejtették el tájékoztatni, hogy ezzel a kesztyűvel kezdődött minden… Ő persze, szokása szerint megbocsátónak bizonyult, sőt büszkén öltöztette, indította útjukra a csemege-kolduló lovasokat. Elégedetten nyugtázta, hogy immár az unokáit is megfertőzte lelkes találékonyságával… hiába, a vér nem válik vízzé…

Read More
Agota
This comment was minimized by the moderator on the site

Szorongató

Jött az érzés,
s vele a féltés
Örömöm forrása
okom aggódásra
mosolyom ébredő
a hitem kétkedő
életem felfordult
bár a szívem túlcsordult.

Kora még fiatal
jól tudja, mit akar
karjait ölelőn fonja
lépéseit kiszámolja
szeretete meleg
tar...

Szorongató

Jött az érzés,
s vele a féltés
Örömöm forrása
okom aggódásra
mosolyom ébredő
a hitem kétkedő
életem felfordult
bár a szívem túlcsordult.

Kora még fiatal
jól tudja, mit akar
karjait ölelőn fonja
lépéseit kiszámolja
szeretete meleg
tartása nem enged
nézése tudatja szeret
mégis könnyedén mond nemet.

Vele van tele a gondolat
egyedül töltöm a napokat
hiánya űrt hagy, és káoszt
mégis édes nekem e pátosz
tudatommal tudatom ezennel
szívem megtelt szerelemmel
de míg szabaddá teszi a lelkemet
vasmarokkal szorítja a szívemet.

2014. április 12.

Read More
Helmeczi Zsuzsanna
There are no comments posted here yet

Leave your comments

  1. Posting comment as a guest. Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location
Go to top