Aztaaaa.... Nem tudok megszólalni, csak ülök és bámulom a képernyőt, ezt egyszerűen nem hiszem el!!! Tegnap este arra gondoltam, hogy hamarosan lesz egy kép, amin egy szomorú kisgyereknek vágják a haját. A történetet is kigondoltam hozzá, ha túl leszek a döbbeneten, leírom azt is...

Ó hogy mennyire gyűlölte kislány korában a hajvágást. Persze fésülködni is utált, úgyhogy muszáj volt. De vérig volt sértve minden egyes alkalommal. Másnap az oviban inkább többet rosszalkodott, csak hogy senki ne a frizurájával legyen elfoglalva. Nem mintha bárki is lett volna. Irigyelte a hosszú egyenes hajú lányokat a szép lófarkakkal, befont copfokkal vagy repülő sörényekkel.
Persze az enyém úgyis göndör, az nem lenne szép akkor sem, ha hosszú lenne – gondolta, így aztán mindig megbékélt a kis állig érő fazonnal. Szoknyából is csak a kék nagy zsebest volt hajlandó felvenni, tudta is magáról, hogy nem is olyan igazi kislány, minek neki a hosszú haj. De azért kíváncsi volt milyen érzés lehet az, ha igazi szép hosszú haja van valakinek. Nem volt semmi baja ezekkel a lányokkal, nem utálta őket egyáltalán, néha még babázott is velük, de valahogy aztán mindig a fiúkkal fogócskázott, bandázott az óvoda udvarán.
Juditnak is szép hosszú szőke haja volt, Gáborral voltak szerelmesek egymásba. Egy téli hideg napon, amikor az udvarra sem lehetett kimenni, az óvó nénik esküvői partit rendeztek nekik. Szalvétákból és színes papír zsebkendőkből szép virágokat hajtogattak és a kislányok hajába tűzték csatokkal. A termet a farsangról megmaradt girlandokkal és lampionokkal díszítették fel. Szólt a zene és táncolt az egész csoport. Judit egy kis fátylat is kapott a hajába, ami csak úgy repült, miközben pörgött-forgott a kör közepén Gáborral.
Ámulva nézte a gyönyörű hajzuhatagot és észre sem vett semmit abból, hogy az óvó nénik mosolyogva nézegetik és róla susognak. Pedig az egyikük még oda is ment hozzá és az aprócska sárga virágot, hatalmas fehér rózsára cserélte a halántéka mellett, miközben valami olyasmit mondott, hogy még a menyasszonynál is szebb, csak azt nem tudta, hogy ezt vajon mire vagy kire mondhatta.
A fiúk meg olyan furcsán viselkedtek vele, az egyik felkérte táncolni, pedig mindenki körtáncot járt. Amikor pedig vége lett a mulatságnak nem akarták beengedni a bandába, mert azt mondták neki, hogy olyan lányos ezzel a szép virággal. Erre ő kicsit mosolygott és zsebre vágta a hajdíszét.

Inkább rendesen szeretnék fogócskázni a fiúkkal – gondolta magában, és ezután már soha többet nem tiltakozott a hajvágás ellen.

A rendrakás mindig jó. Csak hozzáfogni nehéz. De ha már elkezdted, rájössz, hogy van értelme, csak félő, hogy túl sok idő elmegy azzal, hogy megállsz az ezer éve keresett tárgyak megtalálásakor egy kis nosztalgiázásra. Én is így jártam. Amikor Anyu feljött megnézni mit csinálok, mert túl nagy volt a csend, a szobám padlóján talált a millió régi fényképalbum között. Jó, annyira nem régiek, 15-25 évesek, de az én nem egész 20 évemmel, az már régi.
- Jézusom, mi ez a kupleráj?! - szörnyülködött, ahogy körbenézett a káoszon, ami egyelőre csak nagyobb lett, mióta elkezdtem pakolni. Felnéztem rá úgy nagyjából a negyedik kis albumból. - Ezeket minek szedted le? Jó helyen voltak ott, ahol voltak.
- Gondoltam megnézem őket - vontam vállat. - Rég láttam magam kicsiben.
Anyu mint egyetlen gyerekét, az egész gyerekkorom végigfotózta, saját bevallása szerint az első időkben vissza kellett szorítania magát, hogy naponta csak egy-kettő képet készítsen rólam.
Odahúzta mellém a méregzöld puffot és velem együtt nézegette a képeket. Lapoztam.
- Úristen! - nevettem fel. - Ez a Rozinál van, ugye? - kérdeztem Anyutól, aki szintén nevetett, ahogy meglátta pityergő ábrázatom a fotón.
Rozi Anyu fodrásza volt már évtizedek óta, és értelem szerűen engem is hozzá vitt, amikor úgy gondolta, hogy le kéne már vágni a hajam. A szééép, csigás arany kis fürtjeimet! Amikre nem is emlékszem, de tudom, hogy amikor először tudomást szereztem a néhai létezésükről, kivágtam a hisztit, hogy miért kellett azt levágni, amikor olyan szép volt, így meg maradt egy egyenes barna izé a fejemen.
Nem tudom mennyire jellemző ez a gyerekekre, de én képes voltam a világon mindent a személyem elleni atrocitásként megélni, következésképpen sírtam és visítottam. Így volt ez akkor, amikor a doktornéni bele akart nézni a fülembe, a szemével, és nem egy tüzes pecekkel. És a fodrásznál is. Nem maradtam nyugton, négy embernek kellett lefogni azt az egész kétéves gyereket, ami voltam. Nem vicc, tényleg négy kellett hozzá.
Egy idő után általában csak kimerültem, de addigra a felnőttek is. Mikor egy kicsit lenyugodtam, kifújtam magam az új menet előtt, észrevettem a fésűkkel, ollókkal, hajtűkkel meg miegyebekkel beborított kisasztalon egy sárga fésűt. Érdekes volt, egy műanyag csőből hajlították körbe az egészet, a nyelet és a fogakat is, ami visszatért önmagába. De nem ezért tetszett nekem, hanem mert citromsárga volt. Az a nagyon citrom, nagyon sárga. Akkoriban messze az volt a kedvenc színem, bár az élő citromot utáltam. Na mindegy. Rozinak feltűnt, hogy nekem feltűnt a fésű, és kapva kapott az alkalmon, hogy el lehet terelni a figyelmem a foggal-körömmel való védekezésről. Úgyhogy megkérdezte, hogy szeretném-e, és a kezembe adta. Én onnantól elfoglalt gyerek lettem, és egyszer csak le lett vágva a hajam.
Innentől kezdve minden alkalommal ahogy felmásztam a fodrász székbe megkaparintottam a sárga fésűt, és két kezembe fogtam a vágókendő alatt, amíg megszabadítottak a szerintük fölösleges hajamtól. Nagyjából 10 éves koromig ez így ment, aztán egyszer csak amikor mentem, nem volt meg a fésűm. Kiderült, hogy eltörött és kidobták. Nem sokkal később sikerült kikönyörögnöm, hogy hadd növesszem meg a hajam, és azóta sosem voltam fodrásznál, vagy magamnak vágtam, vagy hagytam hogy nőjön ahogy akar.

Anyu, én ezt nem értem
Anyu, már megint elmész? Miért kell állandóan dolgoznod, ahelyett, hogy velem játszanál? Mi az a pénz, és miért kell belőle olyan sok? Miért nem tudunk meglenni anélkül? Anyu, én ezt nem értem. Mindig azt mondod, azért kell dolgoznod, hogy legyen pénzed és tudjál nekem sok babát és más játékot venni, szép ruhákba jártatni. De anyu, minek nekem a sok játék, ha úgyis ritkán van időd velem játszani? Minek a sok szép ruha, ha nem viszel magaddal oda, ahol dolgozol. Anyu, én ezt tényleg nem értem. Anyu, nekem most van szükségem rád, hogy együtt legyünk, hogy te legyél Zsuzsival, én meg Kitti babával. Nem akarok megint a mamával lenni, igen, szeretem őt, de nekem te vagy a mindenség, a biztonság. Ha elmész, nem érzem jól magam. Csak téged várlak, minden zörejre azt hiszem, hogy a te lépteid azok, aztán kiderül, hogy mégsem te érkeztél meg, csak tata. Anyu, én ezt nem értem, miért kell ennyit dolgozni az embernek, állandóan. Anyu, mikor lesz időd ezt elmagyarázni, és anyu, én ezt megértem egyáltalán valaha? De tudod anyu, egyet már most biztosan tudok, ha én nagy leszek, akkor nem ilyen dolgozót választok, mint te. És anyu, ha most megint elengedlek légyszi ígérd meg, hogy akkor holnap egész nap játszunk!

Merénylet

Azt mondták, üljek itt nyugton
és mindjárt nagyon szép leszek
jött hozzám menten egy néni
és kérte ne forgassam a fejem.

Hát én próbáltam nem forogni
de valamivel mögöttem csattogott
és hát kérem, meg akartam nézni
mi az, mi kiadja ezt a fura hangot.

Nem elég, hogy ijesztgetett
de ahogy megfordultam hátra
én nem tudom, mivel támadott
de a fülem nagyon megjárta.

Ettől menten könnyem eredt
de azt mondták, nincs semmi baj
ráadásul, fentről szememre hullni kezdett
amire ők azt mondták, hogy ez a haj.

Hát rendben, lassan csak túl leszünk
bár még pereg a könnyem
és az a valami is itt csattog egyre
már nem is tudom, minek is jöttem.

Emlékszem már, anya azt mondta
felvesszük most a szép ruhám
és elmegyünk nénihez, hajam levágja
a nénit úgy hívják a fodrász.

De azért nektek meg kell, hogy súgjam
anyának el ne mondjátok
én igazán nem tudom, miért is kellett ez
én biztosan nem jövök többet a fodrászhoz.

Különben is, a haj,.... most már tudom
olyan szépen száll a szélben
anyának is van, és annak a néninek
akit tegnap is láttam a tévében.

Olyan hosszút akarok én is...,
hoppá, azt mondják kész vagyok
az a tükör, de ki az ott benne
nem tetszik, én megint sírva fakadok.

Ha az előbb nem mondtam volna
nem szeretem én ezt a fodrászt
hová lett hajam, sajog a fülem
ilyen rossz napom rég volt már.

2014. április 13.